Az AU Műhely egy meglévő ház átépítésével tervezett családi házat Nagykovácsiban. A kollektív építési folyamat résztvevői az elidegenítő struktúrák, az eldologiasodás, a bürokrácia, a specializáció és egy tálcán kínált, termékesített élet ellen lázadtak. A közös erőfeszítésük során létrejött produktum az élet feletti kontroll visszaszerzésére tett kísérlet fizikai lenyomata.
Békés lázadás
A költséghatékonyság elsőszámú szempont volt a telek kiválasztásánál, a ház tervezésénél és építésénél egyaránt. A kétgyermekes fiatal házaspár ennek ellenére kitartott elképzelt otthonuk megvalósítása mellett. Az építkezést egyéves jogi procedúra előzte meg, tekintve, hogy a megvásárolt telket az állam, valamint több mint 10 magánszemély tulajdonolta. A kivitelezési munkálatokban családi barátok vettek részt, a gépészmérnöki és épületasztalos végzettségű családfő vezetésével, így csak néhány speciális szaktudást igénylő munkafolyamatot, például a tetőszerkezet ácsmunkáját kellett kiszervezni
A megrendelő és a tervező közötti rokoni szál miatt adott volt, hogy egy aprólékosan kidolgozott, személyes, helyszíni ötletelésen alapuló munkafolyamat részeként valósuljon meg az épület. Ebben a kivételes helyzetben az építészek korlátlan bizalmat élvezhettek, ami teret adott a felgyülemlett szabadságvágynak, és inspirálóan hatott az építési folyamatra. A megengedő szabályozás viszonylagos szabadságot adott a ház tervezésekor, ennek ellenére a főépítész felhívta a megrendelő figyelmét a ház radikális formai karakterére: az eladhatóság, vagyis a befektetési biztonság kockázatára. Ilyen, és ehhez hasonló láthatatlan struktúrák fosztják meg szabadságuktól a maguk számára házat építtető családokat.
Talált és hozzátoldott elemek
A tervezők a meglévő, korábban víkendházként használt épület alsó két traktusának szerkezetét újrahasznosították: a külső bejáratú, terasz alatti szuterén borkotyvasztóból sörfőző konyhává alakult, a földszinti tér a válaszfalak kibontásával a család fő élettereként, konyha-nappaliként működik tovább. A hanyag módon kivitelezett, 6 méteres fesztávolságú béléstestes födémrendszert trapéz formájú bádog zsaluzatú tepsikbe öntött vasbetongerendákkal erősítették meg. Az így létrejött, alacsony belmagasságú, lapos, elnyújtott, otthonosan belakott, karakteres tér képzi a térkompozíció alapelemét. A tervezők szintén megtartották a hátsó udvar és a völgy felé néző tornácot és az épület sarkán lévő vakolatlan téglapilléreket, de elbontották az egyállásos fedélszéket, és az új ráépítéssel az emeleti erkély is megszűnt. A nappali tér új dísze egy fatüzelésű kemence, mely a tetőn elhelyezett napelemes panelekkel együtt biztosítja az épület fűtését.
A terv leghangsúlyosabb új eleme a faszerkezetes ráépítés, mely az eredeti nyeregtető derékszögű elforgatásával és megemelésével a földszinti szűkös térrel szemben gáláns és levegős tereket eredményezett. Az emelet még félkész állapotban, a gyerekek felnövésével párhuzamosan alakul. Az építészek a lépcsőfordulóba egy belakható olvasósarkot terveztek, mely a tömegkompozícióban háromszög formájú, kajütszerű kitüremkedésként jelenik meg, erőd és hajó asszociációkat beindítva a megfigyelőben.
A meglévő épülettömeghez csatlakozó földszintes hozzáépítés formáját a déli irányba lejtő telek teraszos, támfalas adottsága és az idős fenyőfák pozíciója határozta meg. A terepszinttől elhúzott, zsalukő pillérekre támaszkodó könnyűszerkezetes hozzáépítés az előszobát és a szülők hálószobáját foglalja magába. A lankás telek és az épület födémje között hullámzó rés a gyerekek játszó- és búvóhelye lehet, az enyhe dőlésszögű nyeregtető idővel teraszként találhatja meg funkcióját.
Szintén a szintkülönbségből adódó elemek a házi gyártású – zártszelvényből hegesztett és fadeszkából buherált – lépcsős rámpa és a főbejárathoz vezető híd. Ezeket a részleteket nem az építészek tervezték, hanem a tulajdonos maga készítette őket, ami jól szemlélteti a hagyományos építész-munkás-építtető elválasztottságnak lebomlását. A bizarr, szubjektív töredékek materializálják a kollektív munkába való bevonódás élményét – a megélt és elmélyült alkotási folyamat örömét.
Az ablakok végső pozíciója a helyszíni munkálatok során, a kilátás, és a benapozás kívánt hatását figyelembe véve kerültek végső pozíciójukba. A terv a karakteres és élhető belső terek és a megkomponált, tudatos esztétikai döntések szintézise.
Az élet fűszere
A családi ház tervezése nagy szabadsággal, de bizonyos esztétikai, geometriai rendezőelv mentén, az építőipar által előállított nyersanyagok és termékek eltérítésével történt. Az építészek a standardizált méretű, nyers anyagokra nem leküzdendő akadályként, hanem a kompozíció, véletlenszerűségét erősítő elemeiként tekintettek. A polgári jóízléssel(?) szemben lázadó, kísérletező munkamódszer költséghatékony, és a szakértelemet nélkülöző építést tesz lehetővé. Emellett visszacsempészi a gipszkartonra redukált sivár életbe a tapintásra, elkalandozásra, ábrándozásra invitáló részleteket, felületeket. Ebben a felfogásban az építészet nem csak tartály, de az élet fűszere is. A tetőt átmetsző kéménycső, a változatos méretű, elszórt ablakok és hullámzó árnyékoló lamelláik, a szőrös deszkákkal sraffozott homlokzati burkolat, az itt-ott bekanyarodó vaslemezek, a formákat letapogató csillogó bádogozások, a kitüremkedések, bevágások, ívek, cikkcakkok, toldások, törések, foltozgatások mind-mind a kompozíciós játék részét képzik.
Az ad-hoc részletek mégis jól komponált csendéletté állnak össze, mely az épületet körbejárva teljességében sohasem fogadható be. Az esztétikai és gondolati erőfeszítés legtisztább lenyomata a letisztított axonometrikus rajz, de az utca felől sétálva, vagy az udvarról felnézve szintén megfontolt döntések és tudatos gesztusok egységes konglomerátumává merevedik az épület. A nyers és őszinte mikro-formalizmusok lerombolják a hagyományos, merev amerikai(magyar) álom giccses családiház-ideáljának homogenizált, standardizált képét. Ezzel szemben a ház a családi elvonulás intim, játékos, megélt, szeretetteljes, folyamatosan változó, nyitott utópiáját állítja elő, ahol az elnyomott vágyak és a valós emberi szükségletek felszínre kerülhetnek. Ezt erősíti a mű elkészületlensége, dinamikus tömege, sokarcúsága, és a földszintes épületrész lebegő jellege.
Az AU műhely épületeivel egy ellenkulturális projekt megteremtésén dolgozik: az őszinte, bátor gondolat, bár elsőre sértőnek és durvának hathat, de amennyiben a szívből szól és jól van megszólaltatva, úgy igazán felszabadító, szép és hamisíthatatlan – áll a gondolat.
forrás: ÉpítészFórum 02-13
