Van-e szerepe a bioszférának a klíma és a fenntarthatóság válságában?

Egy életet töltöttem el erdei fák (hazai fenyők és lombos fák) genetikailag meghatározott klíma-érzékenységének, stabilitásának vizsgálatával. A jövő klímák hatásának valós idő-alapú (nem modellező) előrevetítésére egy olyan módszert fejlesztettem, amit világszerte átvettek és alkalmaznak. Hol veszett el a biológiával foglalkozók vészkiáltása a biodiverzitás kríziséről? -> Mátyás Csaba akadémikus, egyetemi tanár írása.

Válságoktól, sötét jóslatoktól gyötört világunkban a remény és a tenniakarás ébrentartásához meggyőző narratívára van szükség. Az interneten nevelkedettek számára könnyű hozzáférni egyszerű és hihető narratívákhoz, sajnos jórészük vagy reménytelenségbe taszít, vagy délibábos álmokat kerget. Nehéz annak a sorsa aki laikusok számára saját munkaterületén próbál az álhírekkel szemben elfogadható perspektívát megfogalmazni. A feladat még nehezebb, ha nem laikusok, hanem más szakterületek képviselőinek kell meggyőző érvekkel szolgálni.

A magam részéről egy életet töltöttem el erdei fák (hazai fenyők és lombos fák) genetikailag meghatározott klíma-érzékenységének, stabilitásának vizsgálatával. A jövő klímák hatásának valós idő-alapú (nem modellező) előrevetítésére egy olyan módszert  fejlesztettem, amit közben világszerte széles körben átvettek és alkalmaznak. Az eredmények közlésével és magyarázatával eddig megmaradtam a nemzetközi tudományos publikációs körökben és hazai szakmai környezetemben, távol a hazai médiától. Az utóbbi időben azonban egyre nehezebben viselem a média által közvetített véleményeket és visszhangjukat a közbeszédben. A gondjaimat nemcsak az okozza, hogy – bármennyire hihetetlen – még mindig nem sikerült meggyőzni sok kételkedőt arról, hogy az emberi tevékenység közvetlen okozója az éghajlat szembetűnő változásának, hanem a kétségtelen globális válsághelyzetből a politika, a média, de a tudományos körök jó része is elsősorban a nyersanyag- és energiaellátás válságát érzékelik. Kiutat a technológiai megoldásoktól és a gazdasági további növekedésétől remélnek, és véletlenül sem merül fel a válság biológiai oldala, vagyis a bioszféra krízise. Hasonló tapasztalatokat szolgáltattak a legutóbbi idők nyilvános eszmecseréi is (Gelencsér 2022, Mátyás 2023).

A közvélekedés ilyetén alakulása hazánkban egyáltalán nem szokatlan, és felveti a kérdést: hol veszett el a biológiával foglalkozók vészkiáltása a biodiverzitás kríziséről? Úgy tűnik, mintha ez a válság az „igazi” problémáktól elkülönülve, másodrangú kérdés lenne. Véleményem szerint, éppen ellenkezőleg, az Élet, a biodiverzitás sorsa a Földön a központi kérdés, és a válságjelenségek a biológiai rendszer működési problémáiból erednek, hiszen az ember és tevékenysége ennek a rendszernek, az élet(bio) -szférának szerves része (Mátyás 2019). A társadalom és a politika érzéketlensége a biológiai problémákkal kapcsolatban a komplex válság megoldását még tovább fogja nehezíteni. A továbbiakban ezért a fenntarthatósági válság kérdéskörét kifejezetten a biológia oldaláról nézve közelítem meg.

Egy kis ökológia: az ember helye az Élet rendszerében

Az élet feltételeivel foglalkozó ökológiának kevés átfogó érvényű alaptörvénye van, de van egy átléphetetlen és szigorú, valamennyi élőlényre érvényes törvénye; eszerint egy adott faj a környezetének eltartóképességi határát tartósan nem lépheti át. Az eltartóképesség ökológiai határa magyarázatakor a fogyasztásra alkalmas növények vagy prédaállatok elfogyását szokás példaként emlegetni. A megközelítés jellegzetesen emberközpontú; általában nem számolunk a legalább annyira fontos antagonista hatású társ-élőlényeink (pl. kórokozó, fogyasztó, ragadozó stb. fajok) korlátozó hatásával. Az antagonisták korlátozó hatása gyakorta észrevehetetlen – nemcsak a gazdaságtudományban, hanem a biológiában is működik a „láthatatlan kéz”, amely a faj egyedszámát, fennmaradását szabályozza egy adott környezetben.

A modern embernek a bioszférában mintha kitüntetett hely jutott volna, sorozatos innovációi révén (állattenyésztés, növénynemesítés, ipari forradalom) eddig látszólag eredményesen sikerült átlépnie minden fizikai és biológiai korlátot. Mi menti fel az embert a törvény hatása alól? Nekem annak idején még azt tanították, hogy kitüntető képességünk az eszközök használata; persze ez egy célzatos marxista megközelítés volt, a proletár munkás felmagasztalása. Pedig a majom is használ eszközöket, meg a puhatestű polip is. Az a képesség, amely az embert kiemeli, az oksági, kauzális kapcsolatok felismerése. Az oksági kapcsolatok megértésének az a jelentősége, hogy az ember az eltartóképesség (fenntarthatóság) határait felismeri, és ezeket módosítani, illetve felszámolni képes. (Az igazat megvallva, az evolúció során ezzel a képességgel, korlátozott mértékben, más fajok is élhetnek, de nagyságrendekkel hosszabb idő alatt, mert az evolúció az eredményt próba-szerencse módszerével éri el.) Nyilvánvaló, hogy az eltartóképességi határ kitolása jelentős létszám-növekedést tesz lehetővé. Hogy ez az ember esetében mit jelent, nem szükséges részletezni, hiszen napi sajtó szinten ismeretes, hogy 2022 végén globálisan már meghaladtuk a 8 milliárd főt.

A populációk hirtelen, gyorsuló növekedésének jelenségét a természetből jól ismerjük. Gyakori eset ez pl. egyes, gyors szaporodásra képes növényfogyasztó rovarfajok (pl. sáskák) esetében. Átmenetileg kedvező feltételek mellett a reprodukció dinamikája elszabadul, az úgynevezett gradáció során népességrobbanás megy végbe. Azonban azt is tudjuk, hogy a növekedés dinamikája nagyon hamar visszájára fordul, és a létszám rohamosan visszaesik. Kiváltója a táplálékbázis fogyása mellett az antagonista szervezetek (pl. kórokozók) tömeges megjelenése. A gradáció összeomlik, és a faj a továbbiakban ismét az ökológiai rendszerben elfoglalt, szerényebb szerepét tölti be.

A rovargradáció példája hasonlóságokat mutat az emberiség történetében bekövetkezett gyorsuló létszámnövekedéssel, azzal a különbséggel, hogy a népességgyarapodás üteme a Homo sapiens esetében még nem fordult ellenkezőjére, bár csillapodása kétségtelen. Ugyanakkor az u.n. „gazdaságilag fejlett” országokban, ahol a népességgyarapodás már leállt, a további gazdasági növekedéshez szükségelt erőforrások nyakló nélküli kiaknázása, sőt a környezeti eltartóképesség rombolása továbbra is rohamosan növekvő tendenciát mutat. Viszont a fentebb említett „okozati kapcsolatok” felismerése még ezekben az országokban is nehezen talál támogatásra.

Az emberi tevékenység következménye: a globális biológiai rövidzárlat

Az élő rendszerben a „szén-körfogalom” során a növényi szervezetek a nap energiáját felhasználva, széndioxid és víz felhasználásával szervesanyagot szintetizálnak (fotoszintetizálnak), és ennek során, mintegy akkumulátorként, a beérkező energiát betárolják. A folyamat „melléktermékként” oxigént szabadít fel a légkörbe. A fogyasztó és lebontó szervezetek a növényi szerves anyagban lekötött energiát több lépcsőben, a tápláléklánc szintjein hasznosítják. Az energianyerés (légzés) során mindig CO₂ szabadul fel, amelyet majd a növények ismételten befognak; vagyis ez a széndioxid a légkörben folyamatos körforgásban van.

Azonban a képződött szervesanyag egy része a folyamat egy másik ágán kikerül a forgalomból, azaz nem bomlik le, illetve nem fogyasztják el. Ehhez levegőtől elzárt (anaerob) körülmények szükségesek.  A tenger- vagy tófenékre lerakódott szervesanyag geológiai korszakok során ásványosodik, széntartalma nem szabadul fel. Tehát a szén útja a bioszférában nem teljes körforgalom, egy része eltemetve, ásványi szén vagy szénhidrogének formájában halmozódik fel évmilliókon át. A körforgalomból kikerült szénlerakódás váltotta ki az eredetileg oxigénszegény  légkörben az oxigén koncentráció jelentős növekedését, ugyanakkor a légköri CO₂ szint lecsökkentését, és ezzel lehetővé tette a szárazföldi élet evolúcióját (1a ábra). A karbon, vagyis a szén geológiai felhalmozódása több mint 400 millió éve tart.

Az ember tevékenysége az iparosodás óta alapvetően megváltoztatta a természetes szénforgalmat, és ezzel biológiai rövidzárlatot idéz elő, a szénforgalom mindkét ágában. Következményében szembeötlő az ásványi karbon tartalékok feltárása és energiacélú hasznosítása, amely az évmilliókon át tárolt szén és szénhidrogének elégetésével olyan széndioxid források felszabadítását eredményezi, amelyek hosszú geológiai korszakok alatt, akár százmillió évekig nem vettek részt a szén természetes körforgalmában.

Következményében kevésbé feltűnő, de jelentőségét tekintve hasonlóan súlyos az ember beavatkozása a szén természetes körforgalmába a táplálék- és lebontó láncban, amellyel durván  megváltoztatta a fajok szerepét és jelentőségét. Ez elsősorban az ember és az ember által fogyasztott háziállatok biomasszájának radikális növekedésén mérhető le. A kőkorszakban, az állattenyészést még nem ismerő ember biomassza aránya az emlős fajokból kevesebb, mint 1% lehetett. Újabb becslések szerint, jelenleg az emberiség és a szárazföldi és tengeri emlős állatfajok együttes élő tömegének (biomasszájának) 96%-át ma már az ember és tenyésztett háziállatai alkotják. A vadon élő szárazföldi és vízi emlősfajok adják a maradék 4%-ot (1. táblázat). Ezzel az ember gyakorlatilag a tápláléklánc két fontos csoportjának, a növényevő és ragadozó emlősöknek a szerepét rövidre zárta.

A növényi, fotoszintetizáló biomassza a „rövidzárlat” során, a civilizáció előtti állapothoz képest felére redukálódott, ez elsősorban az erdőterület csökkenésével függ össze. Az állatvilághoz mérten a növényzet biomasszája még mindig óriási, 450 Gt (a gigatonna (Gt) egy milliárd tonna. A biomassza százalék és súly adatok a szervesanyag nettó széntartalmára vonatkoznak.), de ebből leszámítandó a fás növények inert dendromasszája; a fennmaradó 150 Gt-nyi aktív levél- és gyökértömeg ezerszerese az ember és háziállatai együttes szén-biomasszájának (kb. 0,16 Gt, 1. táblázat). Ebből mindössze 10 Gt esik a mezőgazdasági növényzet biomasszájára, amelynek több mint fele a háziállatok takarmányának megtermelésére szolgál.

Következmények és a biológiai változtatás korlátai

Összefoglalva, a ”rövidzárlat” következménye a légkör CO₂ tartalmának közismert emelkedése, amely az ipari forradalom előtti értéket 280 ppm [ppm: milliomodrész] már közel 50%-al meghaladja, 2022 végén 416 ppm értéknél tartott.  A biológiai rövidzárlat során egyrészt a szerves anyag év-százmilliók óta tartó kivonásának és ásványosodásának folyamata visszájára fordult, és a kibányászott karbon oxidálása (elégetése) révén többlet-széndioxid formájában az atmoszférába kerül, és az éghajlatot globálisan befolyásolja. Másrészt a növényi fotoszintézis által működtetett táplálékláncban rövidzárlathoz vezet az emberiség és háziállatai létszámának egyelőre megállíthatatlan növekedése, amely szintén a széndioxid kibocsátás felgyorsulását eredményezi. Ez kényszerűen a többi fogyasztó faj kiszorulását eredményezi a táplálékláncból, a gerincesektől a rovarokig (1. ábra).

1. táblázat. A földi (tengeri és szárazföldi) biomassza becsült megoszlása, és bizonytalansága, fontosabb szervezeti csoportok szerint, gigatonnában (Gt). A súly adatok a szervesanyag nettó széntartalmára vonatkoznak (Bar-On et al. 2018 adataiból, egyszerűsítve)

Az 1. táblázatban szereplő biomassza-számok azonban elgondolkodtatók abból a szempontból is, hogy az Élet-rendszerben mennyire jelentéktelen arányú az ember jelenléte, de összességében még az állatoké is! Utalnak egyben arra, hogy a felsorolt élőlénycsoportok jó részének szerepe, jelentőségéhez képest alig ismert. Bár az élő rendszer faji (és genetikai) készletének jelentős része egy adott pillanatban látszólag „fölösleges” (redundáns), a készlet szegényedése a további rendszerműködés szempontjából nyugtalanító. A sokféleség és a „feleslegesség” az evolúciós játszma lényegi eleme. Rombolása a bioszféra működés, az alkalmazkodás lehetőségeit rontja, és az evolúció egyfajta felmondását jelenti az ember részéről.

Jelenleg az emberi megjelenés és tevékenység evolúció nélküli, technikai átalakulásának gyorsulását éljük meg. Erre utal az ember és környezete egyre fokozódó technizálása, de mindenekelőtt a biológiailag aktív helyszínek, az élőhelyek rohamos visszaszorítása. A biológiai sokféleség nyilvánvalóan a rendelkezésre álló élőhelyek sokféleségétől és nagyságától is függ (2. ábra). A napi sajtó rendszeresen hivatkozik pl. az amazóniai őserdők irtására, de beszédes példáért nem kell ennyire messze mennünk. A területhasználat rohamos átalakulását Magyarország példája is szemlélteti.

Statisztikai adatok szerint 1990 és 2019 között a biológiailag aktív területek nagysága 917 ezer hektárral csökkent (2. táblázat). Az eltelt 20 év alatt a „művelés alól kivett terület” évente 46 ezer hektárral, vagyis naponta mintegy 126 hektárral, azaz 1,26 km²-el nő. Hogy ez mekkora terület, ezt futballpályákkal szokás jellemezni; itt most stílszerűen egy betonsávval érzékeltetjük. Egy 100 m széles betoncsíkkal lefedett, 126 hektáros terület 12,6 km hosszú!  Ez az elmúlt két évtized zöldterület-felhasználásának napi üteme. 2018 volt az első olyan év, amikor a művelés alól kivett terület nagysága (1947,8 ezer ha) elérte, sőt meghaladta az egyébként növekvő tendenciát mutató hazai erdők összterületét (1939,7 ezer ha, 2. táblázat). Az élőhely-rombolás ütemét tekintve belátható, hogy nem pusztán nyersanyag- és energiaellátás válságról, hanem globális élet- és élőhely-degradációról van szó (3. ábra).

2. táblázat. A földhasználat arányai változása Magyarországon
   1990-2019 (ezer hektárban, KSH adatok)

A civilizált ember egészségi és lelki problémái is nagy valószínűséggel összefüggésben vannak  a biológiai szénforgalom zavarával. A biológiai rövidzárlat, mint megközelítés, magától kijelöli a fenntarthatóság korlátait és a változtatás teendőit. Például azt, hogy a rövidzárlat és a biodiverzitás csökkenés egyik oka a parttalan gazdasági növekedés mellett az állattartás és a húsfogyasztás drasztikus emelkedése a fejlett és feltörekvő országokban.
[A modern ember tömeges áttérése a döntően növényi táplálékról állati fehérje fogyasztására azért kedvezőtlen, mert energia veszteséggel jár. Az állati fehérje szintetizálásának hatásfoka a növényi táplálékból ugyanis mindössze 10 % körül van.] Azt is bemutatja, hogy az Élet rendszerében az ember korántsem a tankönyvekben szereplő ökológiai piramis „csúcsán” helyezkedik el. Éppen ellenkezőleg, a biológiai rövidzárlat a „felsőbb”, specializált fogyasztó fajok kiszorításával jár, és a szerves anyagokból felépített Élet rendszerét szegényesebb és ingatagabb irányba tereli.

A válság kezelése a társadalomban

A válság széleskörű hárítása mindenekelőtt társadalom-lélektani okokra vezethető vissza. Az ismeretlen változástól, a megszokott kényelem esetleges elvesztésétől való félelem nagy úr. Gondolkodásunk a hárítás legkülönbözőbb formáira fel van készülve (összeesküvés hiedelmek, ellenségképek, pszichikai hárítás stb.). Eltekintve azoktól, akik a krízist gazdasági vagy politikai érdekeltség okán eleve tagadják, nagyon sokan (beleértve a társadalom magasan iskolázott rétegét is) a kirajzolódó klimatikus, energetikai és nyersanyagellátási nehézségek megoldását ugyanattól a technológiai fejlődéstől remélik, amely a világméretű válságért elsősorban felel. Nem meglepő módon a technológiai lehetőségek magabiztos támogatói (és a klímaváltozás tagadói) elsősorban az adott ágazat további fejlesztésében vagy profitjában érdekelt vállalatok és személyek. Azonban a műszaki/technológiai megoldások eddig csak jól körülhatárolt részproblémákban segítettek (Gelencsér 2022).

A műszaki megoldások valóságos kilátásainak taglalása helyett itt most arra hívom fel a figyelmet, hogy mennyire elmarad a komplex válság megoldási lehetőségeinek tárgyalása során annak a rendszernek a figyelembe vétele, amelynek az emberiség ténylegesen része, ez pedig nem más, mint a DNS alapú Élet szférája, a bioszféra. A fizikális természeti erők, a földkéreg-mozgások, az óceánok és atmoszféra sokmilliárd éve működő, lenyűgöző erői mellett eltörpülni látszanak a geológiai léptékkel mérve fiatal és törékeny bioszféra környezetre gyakorolt hatásai. Nem véletlen, hogy tankönyveinkben olvasható: „a földtörténet során a csillagászati és geofizikai tényezők voltak leginkább hatással a földi bioszférára.” Ez a kijelentés nagyon hihetőnek tűnik, de csak féligazság. Azért, mert az élet, a bioszféra ökológiai feltételeit jórészt a DNS-alapú élet saját maga alakította. Gondoljunk akár a légkör oxigéntartalmára, vagy a termőtalajra (Attenborough 2020).

Hagyományos „zöld” megfontolásból a biodiverzitás védelme , és ezzel az evolúciós és alkalmazkodási folyamatok segítése egyfajta válságkezelési megoldásnak látszik. Az evolúcióra hagyatkozás azonban a változások nagyságrendekkel nagyobb sebessége miatt nem kecsegtet áttöréssel. Így a hosszú életciklusú fajok, mint az erdei fák esetében a klíma előre jelzett változásai egyetlen generáció alatt bekövetkeznek, ami a genetikai alkalmazkodás lehetőségét ellehetetleníti (Mátyás 2020a).

Mégis, erdőben szegény országunkban jelenleg egyre nagyobb népszerűséget ér el a fa- és erdőültetés „zöld” programja. Az a gondolat, hogy fenntarthatatlan túlfogyasztásunk okozta problémáinkat az erdőtelepítés révén nagyrészt megoldhatnánk, emocionálisan nagyon vonzó, a mindenféle tárgyi és pszichológiai kifogást kereső társadalom számára (Mátyás 2019). Sajnos a szénkibocsátás mértéke a legtöbb iparosodott országban aránytalanul nagyobb, mint a meglévő erdők szén-elnyelő képessége, ezért a szénelnyelést egyedül erdőtelepítéssel kiváltani sokféle okból irreális célnak látszik. Így pl. Magyarországon, egyenértékben számolva, a jelenlegi 63,2 millió t éves kibocsátásból csupán 7% az erdők által megkötött szén mennyisége (Mátyás 2020b). Emellett ökológiai határai is vannak az erdőterület növelésének hazánkban, elsősorban az Alföldön. Az erdőtelepítés és faültetés, minden kedvező hatásuk mellett, nem mentenek fel a fenntarthatatlan életmód megváltoztatása alól.

Van-e megoldás a társadalmi összefogás szintjén?

Milyen tanulság vonható le a többféle irányú válság megelőzése, vagy legalább korlátozása érdekében? Az üres szólamoknak, az önbecsapásnak, a gazdasági és áltudományos hárításoknak a végére értünk. Bizonyos, hogy drasztikus változásokra van szükség. A szükséges teendőket egyedi szinten, legalábbis elméletben, egyre többen belátják, ezt nemzetközi és hazai véleményfelmérések is bizonyítják. Nagy kérdés azonban, hogy a válság megelőzhető-e „fentről”, pusztán politikai beavatkozással. A helyes célok politikai képviselete és megvalósítása társadalmi szinten óriási kihívás azért, mert a közvélemény, a gazdasági élet szereplői és a politika egyaránt az elért gazdasági berendezkedés megőrzésében és a fogyasztói magatartás fenntartásában érdekeltek.

A politikai szándékot hatásosan irányíthatná a társadalmi igény, a jövő érdekében szükséges cselekvés felismerése. Az egyéni, önkéntes életmód-változtatás ehhez kevés. A civil társadalom rá kell eszméljen, hogy egyedül a hangsúlyosan jelentkező társadalmi elvárás teszi lehetővé a változást (Lányi 2022). Az állampolgár csak akkor lesz hajlandó fogyasztási szokásai, életmódja megváltoztatására, ha a megszorítások az egész társadalom számára kötelezőek. A megvalósítás kulcsa tehát a közös elfogadásban van.

A fogyasztás, az életmód, a gazdasági rend átalakítása nem naiv vágyálom. Példa rá a Covid19 járvány kezelése, drasztikus életmód-változtatások bevezetésével. Ezeket a társadalmak világszerte vita nélkül elfogadtak. Ez a válságkezelés azért volt más, mint minden eddigi, mert nem gazdasági vagy politikai válság megoldásáról volt szó, hanem konkrét élet-veszélyről. A biológiai rövidzárlat és következménye, a klímaváltozás is életveszélyt jelentenek, és elérkezett az idő a sürgős teendők számbavételére. Egy hiteles narratívára van szükség: mi az a szemléleti koncepció, amely a válság különböző részproblémáira hiteles, tudományosan megalapozott válaszokat adhat. Olyan megközelítésre van szükség, amely a társadalom számára megkönnyíti és elfogadhatóvá teszi az áldozatvállalás értelmének és pozitív hatásának belátását (Takács-Sántha 2022). A bioszféra válságos helyzetének értelmezése ennek elengedhetetlen és fontos része.

A társadalmi szemlélet gyökeres és gyors átformálásában központi feladata és óriási felelőssége van mindenekelőtt a tudományos igényű népszerűsítésnek és kommunikációnak szóban, írásban és az internetes média világában, ugyanígy a szemléleti oktatásnak is, az óvodától az egyetemekig. Ezek a változtatás alapvető feltételei, támogatásuk a mindenkori politika alapvető feladata. Ehhez magas szintű elszántság, demokrácia, bizalom, és a legrosszabb emberi ösztönök visszaszorítása szükséges. A mindeddig képmutató, ígéretekre korlátozódó nemzetközi egyetértés és szolidaritás megerősítése nélkül nem lesz elérhető változás (Mátyás 2019).

Hivatkozott irodalom

Attenborough, D.: Egy élet a bolygónkon. (ford. Makovecz B.) Park Kiadó, 2020, 307 old.

Bar-On, Y. M.; Phillips, R.; Milo, R.: The biomass distribution on Earth. Proceedings of the National Academy of Sciences, 25: 2018, 6506–6511.

Gelencsér A. : Már nem tudjuk visszafordítani ezeket a folyamatokat. 24.hu (Balavány Gy.) 2022, 06. 10.

Lányi A.: Az emberiség túlélése nem technikai, hanem politikai kérdés. Válasz Online, 2022. 11.10.

Mátyás Cs. Életbarát-e műveltségünk? Miért visszhangtalan a biodiverzitás krízis? Magyar Szemle, 2019, 11-12: 123-125.

Mátyás Cs.: A változások százszor gyorsabbak, mint korábban. nyugat.hu (Józing A.)  2020a. 11. 09,

Mátyás Cs. 2020b. Erdőtelepítéssel megállítható a klímaváltozás? – Egy tudományos cikk margójára. Erdészeti Lapok, 155. 12: 379-381

Mátyás Cs.: A bioszféra észrevétlen krízise. Erdészeti Lapok, 2023, 158:3 (megjelenés alatt)

Takács-Sánta A.: Válságban a civilizációnk? Igen, és ez páratlan lehetőség a jobb életre! Válasz Online, 2022.11.02.

forrás: greenfo