FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

VárosFa Program – Szentes

Óvodások és középiskolások segítettek elültetni a fákat. Fotó: Majzik Attila

A VárosFa Programnak köszönhetően Szentesre 70 fa kerül, az elsőket a Pusztai László Sporttelepen ültették el.

„Városfa” néven indult el a MOL-Új Európa Alapítvány, az Agrárminisztérium, a Megyei Jogú Városok Szövetsége és az Országos Erdészeti Egyesület közös fenntarthatósági programja. A program két fázisában összesen hétezer sorfával járul hozzá a hazai települések fásításához.

A városok a nagyméretű sorfák mellett az ültetéshez szükséges kiegészítőket, útmutatót és szakmai tanácsadást is kaptak, erdész szakemberek közreműködésével. Az igénylés során a települések 16 fafajta közül választhattak. Egy város minimum 30, maximum 70 sorfát igényelhetett, amelyeket közterületeiken, közintézményeik udvarában ültethetik el.

Szentesre az igényelhető maximum, hetven fa kerül, ezek közül az elsőket a Pusztai László Sporttelepen ültették el az AASZC Bartha János Kertészeti Technikum és Szakképző Iskola diákjai, valamint a Szent Anna utcai óvodások segítségével.

Mint Szabó Zoltán elmondta, a fák egy részéről az önkormányzat gondoskodik a jövőben, a Gerecz tónál elültetendő negyven fa gondozását pedig a Gerecz Elemér Sporthorgász Egyesület tagjai vállalták magukra. A városvezető kiemelte, a program azért is fontos, mert a faültetés mellett óvodásoknak és iskolásoknak szóló edukációs erdőpedagógia programokat is szerveznek, támogatva a gyerekek további ismeretszerzését a fenntarthatóság és környezettudatosság területén.

Hozzátette, Szentesen a „Városfa” programon kívül is folyik a fásítás, a tervek szerint tavasszal 120 fát ültetnek majd el.

forrás: DÉLMAGYAR

Előző cikk

VárosFa Program - Mosonmagyaróvár

Következő cikk

VárosFa Program - Csongrád



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések