FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

VárosFa Program – Tiszaföldvár

Az elmúlt időszakban ötven facsemetét ültettek el a település közterületein Forrás: Földvári Hírlap

Közösségi programmá vált a fatelepítés Tiszaföldváron, ötven csemetét ültettek el november végén.

A Mol- Új Európa Alapítvány Városfa Programjának köszönhetően ötven facsemetét ültethettek el a település közterületein az elmúlt hetekben. Ahogy a Földvári Hírlap a közösségi oldalán írja, első körben a Balogh-sarok, valamint a Főtér környékére kerülhettek a magoncok. Béki József, a Városüzemeltetési Kft. vezetője elmondta, a fásítás célja, hogy a kijelölt területek idővel árnyékosabbak legyenek.

– Húsz platán került a főtérre, de ültettünk három nyírfát is, hogy a későbbiekben azokat lehessen díszíteni májusfának, ne kelljen ezért kivágni később ilyen fajtát. A bölcsőde mögé öt kőris jutott, részben pótlásként, mert az ott lévőket korábban kitörték – részletezte.

Az Ószőlői iskola melletti önkormányzati telekre hét kőrist ültettek.

– Ezen a telken, ha megteremtik a szükséges forrást, parkoló kiépítése lenne a cél, a gyerekek biztonságos közlekedése miatt – emelte ki.

Az ültetésben a helyi óvodások is részt vettek. A program keretében erdőpedagógiai foglalkozást tartottak a Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskolában.

Ötven facsemete került a földbe Tiszaföldváron
Forrás: Földvári Hírlap

forrás: SZOLJON

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

VárosFa Program - Keszthely

Következő cikk

VárosFa Program - Hajdúszoboszló



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések