FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faültetés Fülöpházán

Fotós: Lizik-Varga Katalin

A Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat által koordinált Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretéből nyert kicsivel több mint 26 millió forintot Fülöpháza a szikkasztó árkokat kialakítására. A projekt megvalósítása során azonban nem használtak fel minden pénzt, ezért egyedi kérelemmel fordultak a támogatóhoz, hogy a fennmaradó összeget fásításra fordíthassák. Így 15 darab őshonos kőrisfát ültettek el szerdán a település azon részein, ahol eddig még nem valósult meg fásítási program.

Fülöpháza község belterületén a lehulló csapadék elvezetése nem volt megfelelő, ennek következtében a mélyebb fekvésű területeken ideiglenes elöntések keletkeztek, veszélyeztetve ezzel a lakóépületek és egyes közintézmények állagát. A vízelvezetés hiánya miatt, a fagyveszély kialakulása − az útburkolat romlása mellett − a közlekedés biztonságát is veszélyeztette. Ezért már időszerű volt a meglévő nyílt szelvényű tározó szikkasztó árkok rekonstrukciója, és az újak kiépítése. Annak köszönhetően pedig, hogy az önkormányzat engedélyt kapott a támogatásból fennmaradt összeg fásításra fordítására tovább szépül a község.

– Egy település életében fontos mérföldkőnek számít, amikor fákat ültetnek, hiszen ilyenkor a lakosság nem csupán a saját környezetét szépíti és javítja, hanem az elkövetkező nemzedék számára is tiszta levegőt és zöld környezetet teremt. A jövőnek ültetjük a fákat – fogalmazott Nagyné Balogh Csilla, a település polgármestere.  

Az ünnepélyes faültetésen rész vett dr. Salacz László, országgyűlési képviselő is, aki elmondta, hogy Fülöpházán nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a fiatalok örömmel települjenek a községbe, és ezzel együtt a gyermeklétszám a növekedését is fontosnak tartják. Mint mondta, ehhez elengedhetetlen, hogy megfelelő zöld környezet is épüljön ezzel párhuzamosan.  A mostani faültetés is ékes példa erre – tette hozzá a képviselő.

Dr. Salacz László szerint örvendetes a tény, hogy még arra is figyeltek, hogy nem tájidegen, hanem olyan őshonos fákat ültettek most el, amelyek beleillenek a környezetbe, és lombkoronájuk nem fogja akadályozni a későbbiekben az áramvezetékeket.

forrás: BAON 04-05

Előző cikk

Faültetés - Zalaegerszeg, Pózva

Következő cikk

Településfásítás - Vértesszőlős



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések