FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faültetés – Kecskemét

Hétszázötven facsemetével teszi zöldebbé a kecskemét-hetényegyházi körforgalom melletti részt a TERMOSTAR Kft. Az április 4-ei ültetésben részt vettek a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola diákjai, a Zöld Küldetés Egyesület, a Városgazdasági Kft., a Kecskeméti Foglalkoztatási Nonprofit Kft. munkatársai és a TERMOSTAR csapata. A Csalánosi út menti területre a keddi ültetésen sóskaborbolya, tölgy és szil csemetéket ültetnek.

A talajelőkészítést a KEFAG Zrt. végezte, aminek részeként termőföld is került az ültető gödrökbe, hogy megfelelő környezetet biztosítsanak a kis fák növekedéséhez. A kecskeméti  általános iskola diákjait Szabó Lajos erdőmérnök igazította el. Kisebb biológia óra keretében elmagyarázta az ötödikes hatodikos diákoknak a fák szerepét jelentőségét. Ezt követően a diákok a csemeték elültetéséhez fogtak. 

Az erdész elmondta, hogy jó esetben a kis fák 80–90 százaléka megfogja, igaz, ehhez gondozni kell az új telepítést. A TERMOSTAR Zöld Program ezzel az akcióval folytatódott, amelynek nyitánya az „Ültess fát! Tegyük zöldebbé Kecskemétet!” lakossági fásítási akció volt. Ennek során a kecskeméti távhőszolgáltató 2020-2021-ben összesen 652 facsemetét osztott ki a zöld programba bekapcsolódó magánszemélyeknek, intézményeknek, civil szervezeteknek, lakóközösségeknek. Sokan emlékezhetnek rá, hogy a Centrum áruház megújult környezetének zöld felületeire is a TERMOSTAR akciójának a keretében kerültek facsemeték, amelyek azóta gyönyörű fákká nőttek. 

forrás: BAON

Előző cikk

Tavaszi nagytakarítás a Győr-Moson-Soproni erdőkben

Következő cikk

AI segítség a dekarbonizációs célok elérésében



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések