FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faültetés – Zalaegerszeg, Pózva

A cseresznyefákat a lakók ültették el, akik a későbbiekben gondozni is fogják azokat. Balra Keszei Erika Fotós: Pezzetta Umberto

A Gondoskodás Integrált Szociális Intézményben megjelenteket először Németh Gábor, a térség önkormányzati képviselője köszöntötte, aki kiemelte, hogy a pózvai városrészben, illetve a szociális intézmény közvetlen környezetében is fontosnak tarják a zöld felületek kialakítását.

Kitért továbbá arra, hogy Tánczos Zsolt környezetvédelmi szakreferenssel folyamatosan dolgoznak az illegális szemétlerakók felszámolásán. A közösségépítés részeként a helyi civil szervezetek, egyesületek a jövőben is szívesen vesznek részt a virágosításban, a környezet szépítésében. A természettel való együttélés mindenki számára fontos kell, hogy legyen, mondta Németh Gábor.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Kirendeltségének igazgatója, Zimborás Béla hozzátette, örömmel csatlakoztak a város fásítási programjához, megköszönte kollégáinak az együttműködést. Az igazgató hangsúlyozta, munkájuk fontos része a mentális, lelki gondoskodás mellett az otthonos környezet kialakítása. A 14 japán cseresznyefa gondozása a lakóknak egyúttal terápiás lehetőséget jelent. Keszei Erika, a 465 emberről gondoskodó intézmény vezetője végül arról szólt, tavaly kezdték a parkosítást, virágosítást, s a mostani faültetéssel tovább szépül környezetük, ahol a hozzátartozókat is hangulatos környezetben fogadhatják. A lakók nevében a 81 éves Stárics Jánosné köszönte meg a felajánlást, aki megígérte, hogy mindig szemmel tartják a növényeket.

forrás: ZAOL 04-12

Előző cikk

Petőfi körtefája Pápán

Következő cikk

Faültetés Fülöpházán



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések