FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Finlandia Építészeti díj 2022

A legrangosabb finn építészeti díj a Finlandia Építészeti díj, az Arkkitehtuurin Finlandia-Palkinto. A szakmai zsűri minden évben három épületet jelöl, a végső döntést pedig laikus hozza meg, 2022-ben Klaus Härö filmrendező mondta ki a végső szót.

A szakmai zsűri döntése alapján iskola, szauna és könyvtár lett a jelölt. Ezek közül Klaus Härö filmrendező a Finlandia Építészeti-díj 2022 nyertesének a könyvtárat választotta: a Jyväskyläi Egyetem Könyvtárát.

Érdekesség, hogy a tavalyi díj nyertese is könyvtárfelújítás lett: Fyyri, régi-új könyvtár Kirkkonummiban

A könyvtár

A könyvtárat részletesen ebben az írásunkban mutattuk be: Felújított egyetemi könyvtár

A díjat odaítélő Klaus Härö indoklása szerint a nyertes könyvtár „mosolyt csal az arcára, amikor belép fény és szín fogadja. A könyvtár azonban többet kínál, mint puszta szemfényvesztés és pillanatnyi ragyogás. Az általa sugárzott erő mélyebb, mint azt első benyomásra látjuk.”

A Jyväskyläi Egyetem könyvtára 1974-ben épült, és Arto Sipinen építész tervezte. A felújítás az építész fiának, Ari Sipinennek (Architects Sipinen Oy) a munkája.

A felújítás során az eredeti térelképzelés és színvilág megtartása mellett az egyetem jövőbeni igényeinek megfelelően alakították át az épületet. Az eddig raktárként működő alsó, két pince szintet a födémeket áttörve csatlakoztatták a felsőbb emeletekhez. A végeredmény egy ötszintes, világos közösségi és tanulási tér lett.

A könyvtárat bemutató videó

  • Építészet | Architects Sipinen Oy / Ari Sipinen
  • Belsőépítészet | BST-Arkitehdit Oy / Merja Kiviranta
  • Fővállalkozó | Skanska Talonrakennus Oy
  • Alapterület | 11 500 m2

A szauna

Az Art Saunáról szóló írásunk: Szauna a múzeumban

A Közép-Finnországban fekvő Mänttä-Vilppulában, a Melasjärvi-tó partján található a Gösta Serlachius művészeti múzeum. Itt épült a Taidesauna, avagy az Art Sauna, amelyet, ugyanaz az építészhármas tervezett, mint a Serlachius Museum Gösta pavilonját: Héctor Mendoza, Mara Partida és Boris Bežan. Finn építészeti partnerként a Planetary Architecture munkatársai, Pekka Pakkanen és Anna Kontuniemi építészek voltak felelősek a kiviteli tervezésért.

Az Art Sauna a modern szauna kultúrához kapcsolódik, ahol a hagyományos pihenés, mosakodás helyett a szaunát az élmények és a társasági együttlét céljából keresik fel.

Ez a különleges szauna kapta az Év Betonszerkezete 2022 díjat.

Az Art Sauna bemutató videója

  • Építészek | Mendoza-Partida Architectural Studio / Héctor Mendoza ja Mara Partida, BAX Studio / Boris Bežan
  • Kiviteli tervek | Planetary Architecture Oy / vezetőtervező Pekka Pakkanen és projekt tervező Anna Kontuniemi
  • Fővállalkozó | SiriusPro Oy
  • Kivitelező | Ramboll CM Oy
  • Betonelemek szállítója | Betoniluoma Oy
  • Alapterület | 310 m2

Az iskola

A harmadik jelöltet bemutató írásunk: Átalakulóban az iskolaépítészet Finnországban – Jätkäsaari általános iskola

Erkko Aarti és Kuutti Halinen az építésztervezők elmondása szerint az iskolatervezés központi gondolata az volt, hogy felhagytak a hagyományos tanterem-folyosó felosztással, és helyette tágas, többcélú tereket alakítottak ki, ez pedig az egész belső térben a tágasság érzetet kelti.

Az épület mély vázas szerkezetű (deep frame building). Ez az energiahatékonyság szempontjából is jó, de az épület természetes megvilágítása nem volt egyszerű feladat. A megoldás középen egy tetőablakkal megvilágított magas átrium lett. Az épületen körbe 800 ablak van, így minden gyermekre jut egy-egy.

Az új pedagógiai módszerekhez illeszkedően a helyiségek tágasak, és kevés hagyományos tanterem van az iskolában. Azonban az épület élettartama hosszabb lehet, mint a tanítási módszereké. Ezért az iskolát tervező építésznek törekedtek arra, hogy szükség esetén az épület könnyen átalakítható legyen, alkalmazkodva az esetleges új feladatokhoz.

Az építészek és a SAFA bemutató videója

  • Építészek | Erkko Aarti, Kuutti Halinen, Janne Kentala, Arto Ollila, Mikki Ristola; AOR Arkkitehdit oy
  • Kivitelező | SRV
  • Alapterület | 8160 m2
  • Tervezett tanulólétszám | 800 fő

A tavalyi díjat bemutató írásunk: Finlandia Építészeti díj 2021

Forrás: TervLap, SAFA, Jylkkari

Előző cikk

Szauna a múzeumban

Következő cikk

Ligna 2023 az építőipar fára való áttérését hangsúlyozza



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések