FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Föld Napja – faültetés Encsen

A faültetés fontos kelléke Fotó: Cseh Gábor

Egész nap tematikus programok várták az érdeklődőket, amelyekkel szerették volna felhívni a figyelmet a Föld megóvására, a környezet és a természet védelmére.

Encs Város Önkormányzata április 19-én tartotta a Föld napjához kapcsolódó rendezvényeit. A Váci Mihály Gimnáziumban majd a Zrínyi Ilona Általános Iskolában Demeter Zoltán a Zöld Akció Egyesület tudományos munkatársa a LIFE IP GRASSLAND-HU projekten belül tartott előadást „A gyepek kincsei címmel”, melyben a füves élőhelyek jelentőségét, az Észak-magyarországi gyepek néhány típusát, főbb természeti értékeiket mutatta be.

A városházán a Bora 94 Nonprofit Kft. projektje, a Virágos, zöld vármegye keretében a komposztálásról tartott előadást Sándor Róbert, az Encsi Polgármesteri Hivatal műszaki irodavezetője. A résztvevők az előadás után virágot kaptak, majd faültetésre került sor a Városháza parkjában. A rendezvénysorozat zárásaként a Városi Galériában „A Gyepek ízeltlábú állatfajai” címmel nyílt fotókiállítás, amely a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. „Grassland-HU LIFE” integrált projekt keretében hirdetett fotópályázatának legjobb képeiből áll. A megnyitón Demeter Zoltán ismertette a fotók történetét és az Encsi Csoda-Vár Óvoda és Bölcsőde gyermekei adtak műsort. A kiállítás három hétig lesz megtekinthető, az érdeklődők a látogatással kapcsolatban a város kommunikációs felületein tájékozódhatnak.

forrás: BOON

Előző cikk

JAF Akadémia - CLT bemutató

Következő cikk

Emberi tevékenység hatása Földünkre



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések