FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Market Építő Zrt. Faültetési Programja

A Market Építő Zrt. kezdeményezésére és finanszírozásával Piliscsabán a korábban rossz állapotú és kiszáradófélben lévő fenyők alá a helyi klimatikus viszonyokhoz jobban alkalmazkodó, őshonos, lombos fafajokat telepítettek egy több mint 2 hektáros területre a Pilisi Parkerdőben.

Az iparágak tekintetében az építőipar számít az egyik legjelentősebb károsanyag-kibocsátónak és a leginkább környezetszennyező szereplőnek. Felelős piaci szereplőként a Market Építő Zrt. elköteleződött amellett, hogy tevékenységével egy élhetőbb, fenntarthatóbb jövő megteremtéséhez járuljon hozzá, ennek érdekében pedig összesen 16 880 facsemetét ültettek el a Pilisi Parkerdő 2,11 hektáros területen a vállalat kezdeményezésére elindult Faültetési Program keretében – derült ki a magasépítő vállalat sajtóközleményéből.

„Ahogy vezetői döntéseinkben, úgy a mindennapi működésünk során is egyre nagyobb prioritással jelenik meg a zöld szemlélet. A tavalyi év mérföldkőnek számított a cégcsoport életében, hiszen a magyar építőipari vállalatok közül elsőként publikáltuk a Fenntarthatósági jelentésünket. Törekszünk arra, hogy új innovatív, fenntarthatóságra irányuló projekteket, programokat és kezdeményezéseket indítsunk el és integráljunk cégünk működésébe. Ennek jegyében valósítottunk meg a Faültetési Programot, amelynek célja, hogy az idegenhonos vagy tájidegen faállományok őshonos fa- és cserjefajokkal való alátelepítésével hozzájáruljunk a magyarországi erdők biodiverzitásának megőrzéséhez” – fejtette ki a koncepció alapkövét Báthory Balázs, a Market Építő Zrt. innovációért és stratégiai fejlesztésekért felelős vezérigazgató-helyettese.

Fotók: Market Építő Zrt.
Csaknem 17.000 facsemete kerül a Pilisi Parkerdőbe 

A Market Építő Zrt. kezdeményezésére és finanszírozásával a Pilisi Parkerdő kivitelezésében egy jelentős terjedelmű erdőrész átalakítására került sor, mely többek közt olyan fontos klímavédelmi célokat szolgál, mint:

  • a szénmegkötés, 
  • a vízmegtartás, 
  • a párologtatás, 
  • a szállópor megkötése, 
  • és a biodiverzitás növelése. 

Összesen 16 880 darab csemete talált otthonra a 2,11 hektáros területen, amely közel esik az Országos Kéktúra népszerű útvonalhoz. Hozzátették, a vadkár elkerülése érdekében – átmenetileg – 2 méter magas kerítéssel védik a beültetett területet.

Évtizedekre meghatározza a környezet képét ez a lépés 

Az új csemeték beültetése előtt olyan rossz állapotú, kiszáradófélben lévő fenyők alkották ezt az erdőrészt, melyek a helyi klímát kevésbé tolerálták, illetve az egyéb növény- és fafajokat elnyomták.

Mostanra viszont a helyi klimatikus viszonyokhoz jobban alkalmazkodó, őshonos, lombos fafajokat telepítettek a területre – többféle tölgyet, vadgyümölcsösöket (vadkörte, madárcseresznye, zselnice meggy), valamint juhar- és kőrisfajokat. A mintegy 1000 darab barkóca berkenyét pedig a Pilisi Parkerdő folyamatos pótlásban ülteti el. 

A jelenleg a területen meglévő fenyőerdő nem gyors váltásban tűnik el, hanem az idő előrehaladtával, ahogyan az újonnan telepített, őshonos fák növekednek, úgy fokozatosan alakul majd át az erdőrész faállományának összetétele.

Az ültetést megelőzően sor került a terület előkészítésére, valamint az őshonos aljnövényzetet is kiszorító kúszónövények és agresszívan terjedő cserjék visszaszorítására, amely már önmagában is egy ökológiailag pozitív beavatkozás és az alátelepítés előfeltételét is jelenti. Kiemelték, a csemeték hosszútávú gondozását a Pilisi Parkerdő fogja biztosítani a Market Építő Zrt. megbízásából.

Az építőipar és az erdőgazdálkodó összefogásával átalakuló erdőterület hosszú évtizedekre nyújt majd otthont és védelmet számtalan növény- és állatfaj számára.

forrás: Market Építő Zrt.

Előző cikk

Fás legelők vizsgálata

Következő cikk

Év Erdésze - Nyírerdő válogató



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések