FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faültetések Dunaújvárosban

A DLSZ Jót, Szívből Dunaújvárosért akciócsoportjának a helyi társadalmat eredményesen megmozgató „Fát a Bölcsődéknek, Fát az Óvodáknak, Fát a Gyermekeknek!” elnevezésű jótékonysági terve a megvalósításhoz érkezett. A nyitó eseményen, az első csemeték elültetésénél a Dunaújvárosi Napsugár tagóvodában jártunk.

Nem álmodott, gondosan tervezett

– Az akciócsoportunk tavaly decemberben hozott egy döntést, melynek feladatait ebben az évben hajtottuk végre. A terveink leghangsúlyosabb részét ez a faültetési tervünk képezte. A megvalósításának anyagi fedezetének megteremtéséhez huszonhat adományládát helyeztünk ki a városunk legforgalmasabb kereskedelmi és vendéglátós intézményeiben. Ezek tartalmát szeptember elsején összegyűjtöttük és dr. Eszenyi Zoltán jelenlétében megszámoltuk és elhelyeztük a bankban.

Ültessünk fákat!

– Az elültetni való fákat (negyvenkilenc darabot) a közelmúltban vásároltuk meg. Ezek mellett árnyékolókat is vásároltunk a város bölcsődéi és óvodái részére, amiket a jövő nyár előtti időszakban fogunk fölszereltetni. A mai napon került sor az első fák elültetésére. Ehhez a szükséges szaktudást a DVG Zrt. szakemberei biztosították, akik Mészáros László igazgató irányításával végezték el a számunkra ünnepélyes munkát. Hogy miért ünnepélyes? Mert ez a munka mindig a jövőről szóló, örömteli esemény.

Fotó: Balogh Tamás

Az átláthatóság

– Ez egy fontos üzenet, hiszen a tevékenységünkben minden forint útját lehet követni. Ebben az esetben is közpénzről beszélünk. Az adományozóknak mindenről el tudunk számolni. 

A hozzáértők munkája

– Nem kevés pénzbe kerültek az elültetésre váró csemeték, ezért nagyon fontos volt, hogy szakemberek végezzék el az ültetési munkát. A DVG Zrt. szakemberei felmérték az igényeket, a helyszínekről talajmintákat vettek és az irányításuknak megfelelő fákat vásároltunk. 

A jólelkű tanácsadó

Mészáros László a Gazdasági Ellátó Szervezet Erdészet és Parkfenntartás vezetője. Erdész és természetvédelmi mérnök, aki elhivatottan állt a projekt mellé. Segítsége és a szakértelme a záloga ennek a nagyon fontos munkának.

– Petrás Gáborék kerestek meg bennünket ezzel a feladattal. Jótékonysági tevékenységről van szó ezért azonnal melléjük álltuk és igyekeztünk a rendelkezésre álló összeget a legjobb tudásunk szerint a cserjékre fordítani. 

Fotó: Balogh Tamás

Az óvodák és bölcsődék számát tekintve ez a famennyiség jelentősnek mondható?

– Igen. Szerencsére vannak még fák ezeken az udvarokon, de ezeket is megtizedelte a klímaváltozás, az extrém időjárás és a városi légkör ártalmai. Emellett vannak idősebb fák is, amik majd sajnos kivágásra kerülnek. Ezzel együtt is a faültetés mindig jó dolog.

Milyen fajtákat választottatok?

– Elég nehéz a mi szakmánk is, mivel az időjárási körülmények változását nekünk is figyelembe kell vennünk. Az éghajlatváltozás pedig már nem a küszöbön áll, hanem át is lépett rajta. A fajta kiválasztása is elég nehéz dolog, mert mára már elég kevés közül választhatunk, amelyek egyaránt bírják az éghajlatváltozás és a városi környezetet hatásait. Három olyan fajt választottunk ki, amikben bízunk, hogy bírják az említett kemény kihívásokat. Mezei juhart, virágos kőrist és kislevelű hársat, amelyek szárazságtűrőek és a reményeink szerin még sokáig adnak hűs árnyékot a kicsi gyermekeknek. Amennyiben itt jól érzik magukat, ötven-hatvan évig elélhetnek ezen a helyen. 

Kívánnak ezek valamiféle gondozást?

– Mindig azt szoktam mondani, hogy a faültetéssel még nem fejeztük be a munkánkat. Nagyon fontos a szakszerű ültetés, de legalább annyira a gondozás, az öntözés a tápanyagutánpótlás, a metszés, és a károkozókkal szembeni védelem is. Sokáig „kell még fogni a kezüket” míg igazi nagy fa lesz belőlük. Bárhol is ültetünk fákat, a szükséges időszakokban végiglátogatjuk azokat, hogyha kell, gondozásba is vesszük a növényeket. Nyilván nekünk is a szívünk szakad meg, ha a városban ki kell vágni egy fát. Minden esetben megteszünk mindent a megmentésünk érdekében, de azt nem szabad elfelejteni, hogy nekik is van egy átlagos életciklusuk, ami után már nem lesznek képesek továbbra is megállni a helyüket.

forrás: DUOL

Előző cikk

Csapatépítő faültetés Miskolcon

Következő cikk

XI. Lombosfa Konferencia Sopron



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések