FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Magyarország 365 fotópályázat

Daróczi Csaba: Az erdő állatai

Az idén ötödik alkalommal meghirdetett pályázatra több mint 44 ezer kép érkezett. A versenyre idén már öt kategóriában lehetett pályázni: természet / táj / építészet / portré és közösségi események / streetfotó.

Kihirdették szerdán Budapesten az idei Magyarország 365 fotópályázat díjazottjait. A neves szakemberekből álló, hét fős zsűritől 16 pályázó kapott elismerést.

“A beküldött fotókban egyszerre van benne minden, ami sajátosan magyar, minden, ami időtálló szépség, és az is, ami minden embernek érthető a világban. Itthon készültek, de mindenkihez szólnak” – fogalmazott Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az Eiffel Műhelyházban tartott szerdai díjátadón.

“A 44 ezer kép sokfelől érkezett, de a szülőföldhöz való kötődés köti őket össze” – fogalmazott Dömötör Csaba, kiemelve, hogy a pályázat képeiből készült album az év elején a könyvesboltok polcain is megjelenik, az ország több száz pontján.

“Sokszor nem tudjuk, hogy mi vesz minket körül, a fotópályázat pedig segít megismerni hazánkat, azt, hogy hol is élünk igazából” – mondta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. A fotósok által megteremtett szemlélődés “mindenkinek lételeme kell, hogy legyen” – fűzte hozzá.

A pályázatot ötödik alkalommal hirdették meg, az idei évtől a Magyar Örökség Kezdeményezés Nonprofit Kft. és a Batthyány Lajos Alapítvány koordinálásában, a magyar kormány támogatásával.

A fotópályázat célja, hogy az alkotók lencséjén keresztül, egyedi látásmóddal mutassa be az ország természeti kincseit, tájait, építészetét és az itt élő közösségeket. A kezdeményezés lehetőséget nyújt a profi és hobbifotós résztvevőknek arra is, hogy alkotásaikat a nagyközönség előtt is megmutassák, népszerűsítsék. A pályázatra már az első évben 21 ezer kép érkezett, idén pedig több mint 44 ezer.

DÍJAZOTTAK 2023

Természet

I. helyezett

Daróczi Csaba:
Az erdő állatai (sorozat)

II. helyezett

Daróczi Csaba: A porondmester

Kaszás Norbert:
A porondmester

III. helyezett

Máté Bence: Röppályák

Máté Bence:
Röppályák

Táj

I. helyezett

Tamás Attila: Ébredés

Berendi Tibor:
Ébredés

II. helyezett

Berendi Tibor: Hihetetlen energiák

Makovics Kornél:
Hihetetlen energiák

III. helyezett

Tamás Attila: Hajnal hasad

Tamás Attila:
Hajnal hasad

Építészet

I. helyezett

dr. Ebers-Ujvári Edit: Ködös éjszaka

dr. Ebers-Ujvári Edit:
Ködös éjszaka

II. helyezett

dr. Ebers-Ujvári Edit: A Parlament tarkója

Rödönyi Balázs:
A Parlament tarkója

III. helyezett

Tamás Attila: Ébredés

Váczi Anna:
Millenium Gardens

Portré és közösségi események

I. helyezett

Szabó Csaba: Tánc a Pápának

Szabó Csaba:
Tánc a Pápának

II. helyezett

Szabó Csaba: Táncos

Raffay Zsófia:
Táncos

III. helyezett

Wéber Mónika: Szent Iván

Wéber Mónika:
Szent Iván

Streetfotó

I. helyezett

Litauszki Tibor: Függeszkedés

Litauszki Tibor:
Függeszkedés

II. helyezett

Litauszki Tibor: Fiatal pár

dr. Szabó Rita:
Fiatal pár

III. helyezett

Biczó Zsolt: Angyali üdvözlet

Biczó Zsolt:
Angyali üdvözlet

A zsűri különdíja

Balogh Dávid: Felhők között

Balogh Dávid:
Felhők között

Díjazás

A zsűri mind az öt kategóriában három díjat osztott ki.

1. helyezett: 2 millió forint
2. helyezett: 1 millió forint
3. helyezett: 500 ezer forint

A Magyarország 365 fotópályázatra öt – természet, táj, építészet, portré és közösségi események, valamint streetfotó – kategóriában lehetett pályázni egyedi képekkel vagy sorozatokkal. A szakmai zsűri minden kategóriában három díjat osztott ki, valamint a zsűri különdíját. Az első helyezettek és a különdíjas nettó 2 millió forintos, a második helyezettek 1 millió forintos, a harmadik helyezettek 500 ezer forintos díjazásban részesülnek.

A korábbi öttagú – Kaiser Ottó Magyar Örökség-díjas fotográfus, zsűrielnök; Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus; Haris László fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökségi tagja; Potyó Imre környezetkutató, természetfotós, a 2020-as pályázat díjazottja, az év természetfotósa és a magyar természetfotó nagydíjasa; Rizsavi Tamás fotográfus, a 2021-es pályázat közönségdíjasa – zsűri idén Szalontai Ábel Balogh Rudolf-díjas fotográfussal, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) tanárával, valamint Kurucz Árpád fotográfussal, a 2010-es Pictures of the Year nemzetközi sajtótotó pályázat fődíjasával bővült.

forrás: Magyarország365

Előző cikk

Pályázati felhívás – fakitermelés

Következő cikk

Történelmi változás a finn erdőgazdálkodásban



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések