FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Magyarország 365 fotópályázat nyertesei

Az idén negyedik alkalommal meghirdetett pályázatra minden eddiginél több, csaknem 38 ezer kép érkezett. A versenyre három kategóriában lehetett pályázni.

A fotópályázat ünnepélyes díjátadóját december 1-jén tartották az Eiffel Műhelyházban. A pályázatot idén már negyedik alkalommal hirdette meg Magyarország Kormánya a Magyar Természetjáró Szövetséggel, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködésben.

A pályázatra már az első évben 21 ezer kép érkezett, idén pedig az eddigi legtöbb, csaknem 38 ezer. Három kategóriában lehetett pályázni egyedi képekkel vagy sorozatokkal: Természet és táj, Épített és tárgyi örökség, valamint Életképek. A szakmai zsűri minden kategóriában három díjat osztott ki. Az első helyezettek 1 millió forintos, a második helyezettek 500 ezer forintos, a harmadik helyezettek 300 ezer forintos díjazásban részesülnek.

Orbán Péter, a Életképek kategória közönségszavazásának győztese veszi át díját az átadón

A díjátadón nemcsak a legjobb 16 képet díjazták, de a beérkezett pályaművek legjobbjai közül 60 képet ki is állítottak. November 24-én pedig megnyílt az első vidéki szabadtéri kiállítás is Debrecen főutcáján. Az elmúlt négy évből válogatott 130 kép egészen január 6-ig megtekinthető a Piac utcán. Ezt országszerte további kiállítások követik majd 2023-ban.

Az idei díjazottak:

A szakmai zsűri döntése alapján a Természet és táj kategória első helyezettje Daróczi Csaba A halak csillagképe, második helyezettje Litauszki Tibor Áthúzás című képe lett, harmadik helyezést ért el Prisznyák Tibor Hajnali látomás című képe lett.

A halak csillagképe – Természet és táj kategória 1. helyezett

A Magyar Természetjáró Szövetség különdíját Radisics Milán Roxy, a szomszédunk című sorozata kapta. Közönségdíj kapott Makai Balázs Harmatos szitakötő című képéért.

Roxy, a szomszédunk (sorozat) – Természet és táj kategória Magyar Természetjáró Szövetség különdíja

Épített és tárgyi örökség kategóriában a zsűri első díját Daróczi Csaba kapta a Magyar Zene Háza című képéért, a második helyen Novák Gábor Ködtakaró, a harmadik helyen pedig Hodossy Ilona Csúcsra fel című fotója végzett. A Magyar Turisztikai Ügynökség különdíját Holczer Tibor Pentele híd című alkotása kapta, a közönségdíjas pedig Herman Dóra A mesebeli kastély című képe lett.

Magyar Zene Háza – Épített és tárgyi örökség kategória 1. helyezett

Az Életképek kategóriában a zsűri első helyezettje Kerekes M. István A pillanat varázsai című sorozata lett. Második helyen Mohos Márton Búcsú, a harmadik helyen pedig Kiss Andrea BuSHOW című sorozata végzett. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének különdíját Szabó Nándor Az élet útja című képe, az Operaház különdíját Zsila Sándor Az Öreg Hölgy című sorozata kapta. A közönségdíjas Orbán Péter Első sorból című fotója lett.

A pillanat varázsai (sorozat) – Életképek kategória 1. helyezett
Szabó Domonkos: Színözön
Tóth Gergely: Találkozások
Pádár Piroska: Mennyei hajnalok

forrás: Magyarország 365, TuristaMagazin

Előző cikk

FIBOIS - a fagazdasági szakképzésekért

Következő cikk

EU Tanácsi és Parlamenti igen a DEFOR rendeletre



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Durva közúti baleset

Egy erdészeti traktor karambolozott egy személyautóval Vas vármegyében, április 4-én. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a szentgotthárdi karambolt követően…