FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

COFO27

Magyarország 365 Fotópályázat

Ötödik alkalommal is meghirdetjük a Magyarország 365 fotópályázatot, idén a korábbi három helyett már öt kategóriában. A 2019-ben indított kezdeményezés célja, hogy bemutassuk hazánk szépségeit, és mindazt, amire büszkék lehetünk. A pályázatra profi és amatőr fotográfusok is nevezhetnek.

Öt kategóriában várjük a professzionális és amatőr fotográfusok felvételeit október 23. éjfélig a https://fotopalyazat.mo365.hu honlapon, ahol már elérhető a részletes kiírás is.

Az idei kiírás újdonsága, hogy az eddigi kategóriák – Természet és táj, Épített és tárgyi örökség, valamint Életképek – mellett további kettőben is lehet képeket küldeni, így immár Portré és Streetfotó kategóriában is nevezhetnek a fotográfusok.

Csak Magyarországon készült alkotásokkal lehet pályázni. Korábbi, és más pályázatokon díjat nyert képek nem adhatók be. Egy pályázó maximum 25 pályaművet küldhet be. Egy fotósorozat maximum 10 fotóból állhat.

Csak 2022. október 19. után készült alkotásokat lehet nevezni.

Résztvevők:
A pályázaton 16. életévüket betöltött magyar állampolgárok és az Európai Gazdasági Térség tagállamainak állampolgárai vehetnek részt.

Nevezési határidő:
Az elkészült alkotásokat október 23. éjfélig várjuk.

A pályázat benyújtása:
A pályázatokat – regisztrációt követően – elektronikusan lehet feltölteni a fotopalyazat.mo365.hu weboldalon.

Értékelés:
A pályaműveket 7 tagú szakmai zsűri bírálja el.

forrás: mo365

Előző cikk

Planet Expo 2023

Következő cikk

Erdőlátogatási korlátozás - Bakonyerdő



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések