FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

ÖKO-építkezés alapjai

Fotók: Borka Árpád, MAKÉSZ

Egy 14 állomásból álló konferenciasorozat nyitó rendezvényeként 2024. február 22-23-án kétnapos, elméleti és gyakorlati konferenciát szerveztek Tökölön az „Az ÖKO-építkezés alapjai – a fenntarthatóság, egészség és karbonsemlegesség jegyében” címmel, melyet a Magyar Építész Kamara is akkreditált. A rendezvény fővédnöke az ÉVOSZ és a MAKÉSZ volt.

Gondoljuk újra együtt az építőipart és tegyük le együtt egy fenntarthatóbb épített környezet alapköveit!

A rendezvényt az Építési és Közlekedési Minisztérium Építésgazdaságért Felelős Helyettes Államtitkársága Építésinnovációs Főosztályának osztályvezetője, dr. Kapros Zoltán nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta, mennyire fontos az ökotudatos gondolkodás, a karbonsemleges építőipar, és tájékoztatást adott a nemzeti építésgazdasági stratégiáról, mely előtérbe helyezi a természetes és hazai építőanyagok használatát.

Bíró Péter nemzetközi épületbiológus, az ÉVOSZ-MAKÉSZ elnökségi tagja részletesen bemutatta a nemzetközi ökoépítészeti trendeket, a fenntartható építészet szükségszerűségét és a természetes építőanyag felhasználásában rejlő lehetőségeket. Példákon keresztül ismertetésre került az épületbiológia tudománya és annak 25 alapszabálya. A résztvevők megismerkedhettek az épületbiológiai méréstechnika alapjaival, melynek segítségével megelőzhetőek és kizárhatóak a rosszul megválasztott építőanyagok általi egészségügyi kockázati tényezők. Kifejtette, hogy mekkora problémát okoz a beteg épület szindróma az otthonainkban és azt is, hogy milyen megoldások vannak az egészséges otthonok és munkahelyek megvalósítására. A 2050-ig kitűzött klímavédelmi célok elérése érdekében kiemelt fontosságú a tradicionális építőanyagok, mint például a vályog, a fa, a szalma, a kender kombinálása a legmodernebb gyártástechnológiával.

Borka Árpád, az ÉVOSZ-MAKÉSZ elnökségi tagja előadásában rámutatott, hogy az új épületek CO2 kibocsátását jelentősen csökkenteni kell és nagyon fontos, hogy nem csak az épületek hőszigetelésének kell kiválónak lenni, hanem figyelni kell arra is, hogy amiből építünk, az legyen hazai termék, mert egyrészt helyzetbe kell hozni a hazai termékeket a külföldiekkel szemben, másrészt a szállítási út minimalizálásával jelentősen csökkenthető a CO2 kibocsátás. Ugyancsak fontos, hogy lehetőleg legyen természetes alapanyagból az épület statikai szerkezete, hőszigetelése és minél több alkotóeleme, mert ha az épületet egyszer elbontják, akkor nem keletkezik környezetkárosítás és a lakók addig is egy egészséges épületben élhetnek.

Az építőiparral kapcsolatos CO2 kibocsátás csökkentésének az egyik legjobb alapanyaga az ipari kender, melyből OSB lapot, szálas, táblás és befújható hőszigetelést, kender kompozit anyagokat, kendertéglát és kender mészbetont lehet előállítani. Borka Árpád kifejtette, hogy hazánk korábban nemzetközi szinten nagyhatalom volt a kendertermesztés és feldolgozás terén, hiszen 85 ezer hektáron folyt a művelés és a betakarított termés feldolgozása.

Megalakult egy új részvénytársaság a hazai ipari kendertermesztés és feldolgozás megvalósításának érdekében, mely várja a szakmai és pénzügyi befektetőket, földtulajdonosokat, csarnokkal és napelemparkkal rendelkezőket, fejlesztőket, mert összefogásban lehet ezt a karbonsemleges iparágat beindítani, mely jó a földünknek, jó a mezőgazdaságnak és jó az építőiparnak is, mivel a kender a legjobb CO2 lekötésre használható anyag, ami még egy kifejlett fenyőerdőnél is 50%-kal több CO2-t tud megkötni a légkörből minden évben, de csak 4 hónapig foglalja a földet és a termőföldet is javítja.  

Borka Árpád arról is beszélt, hogy az üzemben előregyártott készházak, valamint a modulházak kivitelezése sokkal gyorsabban, méretpontosabban építhető, és jobb minőségben megvalósítható, mint a helyszínen betonozott, falazott technológiák, melynek oka a megfelelő mennyiségű szakember hiánya és az előregyártás során használt innovációk. A helyszínen szerelő, kiváló minőségű lakóingatlanokat építő készházas cégek is CNC-s anyagmegmunkálással dolgoznak a méretpontosság és a hatékonyabb munka elősegítése érdekében.

A környezettudatos és karbonsemleges szerelt házak, készházak ma már az általánosságban ismert, „hagyományosnak” nevezett technológiáknál lényegesen jobb hőszigetelés mellett akár háromszor nagyobb hőtároló kapacitással rendelkeznek, mely a nyári átmelegedés ellen rendkívül hasznos.

A MAKÉSZ elnökségi tagja kiemelte, hogy reneszánszát éli hazánkban a modulházak gyártása és nagyon nagy probléma, hogy a törvényi szabályozásban nem szerepel olyan fogalom, hogy modulház vagy mobilház, konténerház, így ezt rengetegen kihasználják, és olyan épületeket értékesítenek, melyek nem felelnek meg a modern és szigorú követelményeknek. Emellett általános probléma, hogy a statikai és hőszigeteléssel szemben támasztott paramétereket sem teljesítik. A MAKÉSZ, mint az ÉVOSZ készház tagozata a döntéshozókhoz fordul a szabályozás megteremtésének érdekében.

A moduláris házépítéssel kapcsolatban elhangzott, hogy egy fiatal, ha a családból külön költözik, akkor egy 25 m2-es méretű otthonban mindent egyben megkap, később, ha lesz párja és megszületik a gyermek, akkor egy-egy modullal bővíthető a ház, és mindig annyi térelemet kell megvásárolni, amire a bent élőknek szükséges van. Abban az esetben, ha a családban a gyermekek felnőnek, a családi otthonból leválasztott egy-egy modulelemből lehetnek az első lakások, melyek áthelyezhetők egy másik telekre. Nem kell betonozni, nem kell humuszt elvinni a területről, egyszerűen talajcsavarra telepíthető és az idősebb szülőknek egyre kisebb épületük lesz, míg a felnőtt gyermekeknek az induló otthona megvalósul kis befektetéssel. Ha környezettudatos a modulház, eleve kicsi a karbonlábnyoma, ha viszont mindig akkorát használunk belőle, mely az igényeinket kielégíti, akkor még tovább csökken a környezetünkre és pénztárcánkra gyakorolt hatás.

Az előadás részét képezte egy modern készház falszerkezet égetési tesztje, melyet 45 percen át 1000 Celsius fokos nyílt lángnak tettek ki, majd lebontották a speciális gipszkarton falburkolatot és jól látható módon nem keletkezett tűzkár a faszerkezetes épület falában, a faszerkezetes tartóvázat el sem érte a tűz.

Ezt követően a fenntartható, környezetbarát befújható farost hőszigetelést is tűztesztnek vetették alá, és több perc 1000 Celsius fok feletti nyílt láng hatására is megtartotta méretét, állagát, és csak kis mértékben szenesedett a felülete, de a tüzet nem táplálta.

Borka Árpád kiemelte, hogy az ÉMI szentendrei székhelyén, Magyarország legnagyobb épület- és építőanyag-ipari minőségellenőrző innovációs intézményének területén 2024-ben megkezdődik a „Nemzeti Mintaházpark” kivitelezése, ahol az első évben legalább 9 darab innovatív, környezettudatos családi házat építenek fel hazai vállalatok, melyek közül 5 épületet MAKÉSZ tagok valósítanak meg. Több modern bemutató otthonban felhasználásra kerülnek hazai gyártású innovatív és természetes, karbonsemleges építőanyagok. A MAKÉSZ tagok közül többen különösen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a teljes életciklus elemzés alapján is kiválóak legyenek a bemutatásra kerülő otthonok és a felhasznált építőanyagok legnagyobb arányban itthon készüljenek, ezzel is növelve a hazai értéket és csökkentve a karbonlábnyomot. A beruházás a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával jön létre.

Európa legjelentősebb szalma alapú hőszigeteléseket gyártó vállalkozását, a VESTA ECO-t Robert Kocewicz PhD építészmérnök, a cég az ügyvezetője képviselte a rendezvényen. Előadásából kiderült a szalmaépítészet és a készházépítészet kapcsolata, valamint a szalma alapú hőszigetelések pozitív tulajdonágai. Gyakorlati bemutató keretén belül egy készház falszerkezet külső és belső oldalára és a falszerkezetbe is beszerelésre került a szalma hőszigetelés, melyet vályogalapú természetes vakolattal láttak el a szakemberek mind a két oldalon.

Horesnyi Béla, a hazai kender-mészbeton házak és a kendertégla megálmodója és kidolgozója Kender, mint CO2 negatív anyag című előadásában bemutatta, hogy milyen előnyökkel jár egy modern kender-mészbeton ház felépítése és a rendkívüli hőtároló és hőszigetelő képesség mellett részletesen beszélt a kender-mészbeton igazolható pozitív egészségügyi hatásairól.

A készház, mint a környezettudatos építés eszköze címmel Kárpáti József készháztanácsadó tartott előadást, melynek keretein belül bemutatta az európai és magyarországi trendeket, típusokat és kiemelt több érdekességet, köztük több darab faszerkezetből épült toronyházat.

A kétnapos rendezvény leglátványosabb elemeit Bíró Árpád vályogépítő- és kőművesmester, az Európai Vályogépítészeti Oktatási Központ szakoktatója és tanítványai, Csabai Imre asztalos mester, Lovász István dekorfestő és Magyar Erika művész valósították meg. Különböző hazai gyártású vályogvakolatok és dekoratív vályog felületképző anyagok – vályog tükörglett, vályog nemesvakolat és természetes földpigmentek – felhasználásával egyedi dekoratív és egészséges művészi faldesign megoldásokat, burkolatokat alkottak, melyek a nappali és a hálószobákon kívül még fürdőszobai használatra is alkalmasak. A 15 féle gyönyörű, természetes faldekoráció a rendezvény helyszínén egész évben megtekinthető marad.

Az épületbiológus szakemberek szerint a vályog építőanyagok bírnak a legnagyobb pozitív hatással a belső lakóklíma szempontjából, mivel képesek a levegő páratartalmát szabályozni, antisztatikusak és laborvizsgálatokkal igazoltan képesek közömbösíteni a levegőben lévő illékony szerves vegyületeket (VOC-éket).

Józsa Árpád ÉVOSZ-MAKÉSZ elnökségi tag saját kivitelező csapatával 15 perc alatt 15 m2 készház falszerkezetet épített fel, melyet természetes befújt farost hőszigeteléssel láttak el, és mindkét oldalon speciális tűz- és vízálló lapburkolattal burkoltak. Szemléltetésre került, hogy az üzemi előregyártott vázszerkezet a helyszíni szereléssel is jelentős időmegtakarítást jelent a hagyományos építőipari technológiákkal szemben.

Halla Krisztina, Reszegi Sándor és Jurtin László építész- és építőmérnökök a készházak tervezési és engedélyeztetési procedúrájáról, valamint a gyártmánytervezésről, statikáról és BIM-es megoldások használatáról oktatták a megjelent mérnököket és az ÖKO építési technológia után érdeklődő gyártókat, kivitelezőket és építtetőket.

A rendezvénysorozat tovább folytatódik az alábbi helyszíneken, újabb előadókkal és témákkal bővülve: Eger, Lenti, Sopron, Gyula, Budapest, Pécs, Szeged, Győr, Sopron, Szombathely.

forrás: ÉVOSZ-MAKÉSZ

Előző cikk

Faipari, bútoripari üzleti-találkozó

Következő cikk

Tűzifára továbbra is 5% az ÁFA



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Selmeci Társaság 35 éves

A Selmeci Társaság idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, melyet egy hétvégi programsorozattal készül megünnepelni 2024. november 8. és…