FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Keressük az Év Fáját

Minden évben az európai verseny lezárását követően hirdetjük meg a magyarországi Év Fája versenyt. Idén március 22-én, a Víz Világnapján indult a jelölés, és a Madarak és Fák napjáig, május 10-ig tart. 2024-ben is olyan fák vagy facsoportok nevezését várjuk, amelyek fontos szerepet töltenek be a jelölő közösség, a környéken élők életében. Előnyt jelent, ha a jelöltet sokan támogatják, őshonos fajt képvisel, közterületen áll, ha életét vagy életterét veszély fenyegeti. Nem számít azonban a faegyed vagy a facsoport szépsége, mérete vagy életkora.

A nevezési lehetőség 2024. március 22-én nyílik meg a kezdeményezés honlapján.
A korábbi évekhez hasonlóan az http://evfaja.hu/ oldalon keresztül lehet beküldeni a nevezéseket 2024. május 10-ig, mellékelve a fa vagy facsoport történetét és képeit.

Bárki jelölhet – családok, iskolai osztályok, civil szervezetek, baráti társaságok vagy munkahelyi közösségek is. Minél többen támogatják a nevezést, annál jobb, hiszen ez bizonyítja, hogy a fa valóban különleges szerepet tölt be a közösség életében!

A 2024-es Év Európai Fája szavazás február 22-én zárult. Az eredményeket a 2024. március 20-án Brüsszelben megrendezésre kerülő díjátadó ünnepségen hirdetik ki, ahol a győzteseket díjazzák.

A díjátadó ünnepséget március 20-án, közép-európai idő szerint 18:30-tól online közvetítik.

forrás: Az Év Fája

Előző cikk

Környezetvédők a Tesla ellen

Következő cikk

Szeretjük a magyar terméket?



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…