FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Minierdő Sopron közepén

Fotók: Máthé Daniella

A Deák téri Általános iskola kisdiákjainak részvételvél adták át szerdán Sopronban az első Miyawaki mini erdőt, amely hangsúlyosan termő gyümölcsfajokat vonultat fel. A minierdő a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány jóvoltából jött létre a városban.

A város első Miyawaki mini erdeje a Deák téri iskola szomszédságában kapott helyet, amely a soproni önkormányzat és a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány együttműködésében a SopronFest keretében jött létre. A Miyawaki mini erdőknek számtalan pozitív tulajdonságuk van, hiszen lehetőséget adnak a városi talaj regenerálására, hatékony szerepet játszanak a levegő tisztításában, elnyelik a zajt, vizet párologtatnak, esztétikai élményt nyújtanak, csökkentik a nyári hősziget effektust a városi környezetben. 

A mini erdő kialakításában pedig aktívan részt vettek az iskola kisdiákjai is. Az átadó ünnepséget szerdán délután tartották meg amelyen részt vett Áder János, volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, valamint Farkas Ciprián polgármester és a SopronFest főszervezői.

Lobenwein Norbert, a SopronFest alapítója elmondta, a fesztivál szervezése közben mindvégig törekedtek a fenntarthatóságra, innen is jött az ötlet, hogy megvalósítsák a városban a mini erdőt.

– A mini erdő egy jelkép, méghozzá azé, hogy vigyázzunk a környezetünkre. Évente vágnak ki akkora erdőterületeket, mint Olaszország, amit nyilván nem lehet pótolni, de lehet a szemléletet formálni és az erdők megóvásának fontosságára felhívni a figyelmet. Pláne egy olyan városban, ahol erdőmérnököket képeznek – mondta el Áder János.

– Egy ajándékkal gazdagodott a város Áder János jóvoltából. Az gondolom, Sopron már rég meghallotta a bolygó segélykiáltását és élen jár a zöld gondolkozásban. Ugyanis az évek során megannyi parkot alakítottunk ki, vagy újítottunk fel, de az önkormányzatnak számos más kezdeményezése is volt – osztotta meg gondolatait a polgármester.

forrás: KISALFÖLD

Kapcsolódó esemény
Kőrösi Csoma Miyawaki Ültetés – 2024. május 18. 10.00
Budapest, ELTE Kőrösi Csoma Sándor Kollégium melletti terület
https://www.facebook.com/events/454114823670056/

Hogyan hűtsünk egy hőszigetet? Hát Miyawaki-erdővel!
És ha Miyawaki-erdő, akkor 10 millió Fa!
A One Tree Planted nemzetközi faültető szervezettel sok sok közös munkánk volt már eddig, de ezek közül a legnagyobb és leghatásosabb az az európai fővárosokra kiírt hősziget-hatást csökkentő projekt, aminek ez az ültetés lesz a 7. és egyben záró állomása.
Több helyszín is felmerült az idők során, de mind közül ez lett a leghőszigetesebb.
Az M7-es kivezető szakaszán, soksávos belvárosi autópályán éjjel nappal zúduló autófolyamtól pár méterre fogjuk ültetni a legújabb 17. mini-erdőnket az ELTE Kőrösi Csoma Sándor kollégium udvarán velük együttműködésben.
Szokás szerint jó mulatság lesz, jóleső fáradsággal!
Gyertek!
Szerszámmal és kesztyűvel készülünk, némi harapnivaló és jó sok innivaló is lesz nálunk, de elfogadjuk ha hoztok valamit a közösbe!
Az ültetésen kívül még lesz:
Mogyoró csemete osztás!
Játszóház és Kincskereső játék!

Előző cikk

Erdészverseny és szakmai nap

Következő cikk

Faüzemű teherhajót terveztek




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version