10 millió Fa interjú -> Keresztesi Réka és Nichs Andrea beszélgetése. Réka nem ökológiai szakember, nem klímaváltozással foglalkozó szakértő, mégis nagyon fontos személy a 10 millió Fa életében. Az alapítványt vezető Iván és az operatív munkát szervező Franciska mellett ő is központi csapattag, a szervezet kuratóriumának harmadik tagja.
– Mi vezetett a 10 millió Fához, mi volt az a hívószó, ami miatt csatlakoztál a szervezet munkájához, és milyen feladatokkal foglalkozol mostanában?
Én is mint sokan, Iván Facebookon megjelent felhívását olvastam először, úgy szoktam hívni, hogy ez volt az ősposzt, ami életre hívta a 10 millió Fát. Megszólított a szöveg, összekapcsolódott a bennem munkáló nagyon erős tenni akarással, merthogy én is átmentem egy durva klímaszorongáson miután megszületett Emő, a kislányom. Az az írás cselekvésre szólított fel: ne panaszkodjunk, ne siránkozzunk, hanem tegyünk valamit, és ezzel nagyon tudtam rezonálni. Jelentkeztem önkéntesnek, hogy itt Verőcén, ahol élek, szeretnék életre hívni egy faültető csoportot. Szerveztem is ültetéseket a verőcei közösséggel, ami sajnos azóta elolvadt, én azonban töretlenül érzem, hogy tennem kell ezért az ügyért. Szervezési feladatokkal kezdtem, mert a munkám amúgy is feladatok strukturálásával, folyamatszervezéssel kapcsolatos, abban van tapasztalatom, hogy mehet minden gördülékenyebben. Évekkel ezelőtt még kérdés volt például, hogy hogyan szerezzünk be facsemetéket a csemetekertekből, fel kellett mérni országszerte az egyre több újonnan alakuló közösség igényeit, megkeresni a beszállítókat, fuvarost találni, a beérkezett fákat kiosztani 40-50 csoportnak, megszervezni annak a napnak a programját amikor a kiosztás zajlik – mindez rengeteg szervezéssel, adminisztrációval járó, hónapokig tartó munkafolyamat. Közben beszálltam az alapítvány eseményeinek szervezésébe is, majd áteveztem a közösségi koordináció területére. Jelenleg éppen egy saját ötletet valósítok meg, ami az egyik legfontosabb alapkérdéshez kapcsolódik, ez pedig a közösség életben tartása, motiválása, ami nem egyszerű feladat egy egész országra kiterjedő szervezet esetében, hiszen a személyes találkozók létrehozása nehezebb, mint egy lokális helyi szervezetnél. Elkezdtem havi rendszerességgel online meetingeket tartani a képviselőink számára, ahol szakmai kérdésektől kezdve – akár szakértők meghívásával elmélyítve a tudást – olyan témákról is beszélgetünk, ami az újonnan csatlakozóknak segít megismerni a 10 millió Fa működését, célkitűzéseit. Körülbelül 100 csoportunk van, úgyhogy nagy szükség van erre. Ha pedig vannak olyan eseményeink, amelyek a fizikai térben valósulnak meg, például egy országos találkozó vagy a 10 millió Fa születésnapja, akkor besegítek ezek szervezésébe, lebonyolításába, sőt, olyan is volt már, hogy én főztem a társaságnak. Minden feladatot elvállalok, éppen azért, mert nem vagyok szakértő, és ha az ember nem szakértő, akkor egy csomó mindenben tud segíteni. Mivel főállásban is itthonról dolgozom, a legtöbb feladatom a back office-hoz kapcsolódik, de ha tehetjük, ültetésekre is elmegyünk a kislányommal.
– Ha valaki egy országos szervezet koordinálásáért felel, akkor az kicsit pszichológus, kicsit coach is, hiszen gondolom, olykor hullámzó a csoportok és a csoportokon belül az önkéntesek hozzáállása, hite, motivációja. Mindig van valaki, akit bátorítani kell, mindig jönnek újabb problémák… Mennyire érzed azt, hogy néha meginog a bizalom, és ezt nem az alapítványra értem, hanem úgy általában: tudunk-e tenni eleget, valóban számít ez a cselekvés?
A közösségi koordináció valóban nagyon fontos terület, amit elsősorban a koordinátorunk visz, de természetesen nagyon intenzíven részt vesz ebben Franciska és Iván is. Való igaz, hogy sok esetben szükség van arra, hogy az emberek lelkét ápoljuk, erőt öntsünk beléjük. Fontos pozitívan, megerősítően kommunikálni és ha elakadás van, akkor együtt gondolkodni. Bár alapvetően online munkákat végzek, a személyes találkozókon magam is érzékelem azt, hogy így beszélgetni teljesen más minőség: jobban esik, jobb az íze. A tagjaink sokfélék, sokfelől jönnek, különböző életszakaszban tartanak, előfordulnak nehezebb és persze nagyon örömteli pillanatok is. Az emberek motiválása nem egyszerű, ebben még mi magunk is fejlődünk, keressük azt, hogyan tudnánk jól motiválni a közösséget és minél több embert bevonni. A 10 millió Fa működése elég egyedi, nem találni ilyen szervezeti struktúrával működő másik példát az országban, azaz, hogy egy ekkora, országos, nonprofit szervezet önkéntesekkel dolgozik. Pedig jó lenne másokkal is beszélgetni, megosztani a tapasztalatokat.
– Utaltál a beszélgetés elején arra, hogy benned is volt erős klímaszorongás. Hogy állsz ezzel most, és mit ajánlasz azoknak, akik hasonlóan éreznek?
Ez a leggyakrabban felmerülő kérdés. Azt a válasz szoktuk rá adni, hogy mi arra „szerződtünk”, hogy fát ültetünk, ez az alaptevékenységünk. Nem vagyunk naivak, látjuk, hogy mi történik, és azt is, hogy nem feltétlenül elegendő az, amit teszünk, de lehet jönni hozzánk, lehet csatlakozni, részt venni az ügyben, hogy minél többen legyünk. Ez ugyanis nem csak a 10 millió Fa ügye, hanem mindannyiunké. Mi ezt az üzenetet szeretnénk közvetíteni a világ felé. Zajlik a klímaváltozás, hogy mi fog történni kiszámíthatatlan, de én nem úgy szeretném lekapcsolni majd a villanyt, hogy nem tettem semmit a változásért. Hogy amit teszek elegendő-e vagy sem, számomra nem döntési szempont. Én magáért a cselekvésért cselekszem, hogy elmondhassam: amit tudtam, megtettem. Erre biztatnék mindenki mást is. Azért meséltem el, hogyan dolgozom a 10 millió Fában, mert példát szeretnék mutatni. Sok és nagy a feladat, rengeteg emberre van szükségünk, és teljesen mindegy ki, mihez ért, megtalálja itt a szerepét. Én is vidéken lakom, egyedülálló anyaként nevelem a kislányomat, sorolhatnám mindazt, ami korlátozhatna, de nézőpontot kell váltani, és e köré építeni a cselekvést.
Egyébként a klímaszorongásom már a múlté, pedig nagyon erős volt, igazán vacakul éreztem magam. Segítséget is kértem az oldásához, de nagy bizonyossággal mondhatom, hogy a 10 millió fa közössége és az itt végzett munka nagyban hozzájárult ennek a szorongásnak az oldásához. Számomra a szervezetben való részvétel folyamatos megerősítést, folyamatos megtartást jelent. Persze nem gondolom, hogy a dolgok már jó irányba haladnak csak azért, mert mi fákat ültetünk, de el tudtam fogadni azt, hogy az emberiség, a Föld bolygó itt tart ma, mi most kollektíven, globálisan ennyire vagyunk képesek, én ebbe a korba születtem bele, most kell élnem, és ezen körülmények között kell megtalálnom az értelmet, a célt. Ezt adom tovább a gyerekemnek is, aki egyébként jól ismeri az alapítványt, sokakkal van jóban a csapatból. Mi itt olyanok vagyunk, mint egy családi vagy nagyon erős baráti közösség. Nem egy szervezet tagjaiként, hanem emberként kapcsolódunk egymáshoz szőröstül-bőröstül, gyerekestül, családostul, kutyástól, macskástól.
– Mit látsz, mi az erősebb tendencia: vannak, akik lemorzsolódnak, vagy egyre többen csatlakoznak, egyre többen látják a szervezet tevékenységi körét, kereteit, ismerik a céljait?
Időnként mi magunk is meglepődünk, mennyien ismerik a 10 millió Fát, ráadásul egyre elismertebb szakmai körökben is. Az már más kérdés, hogy hányan csatlakoznak hozzánk, mert a két dolog nem feltétlenül áll egymással egyenes összefüggésben. Minden szervezet fejlődési ciklusát nézve az elején van egy robbanás, sokan jönnek, nagy a motiváció, aztán szépen kezd elolvadni, majd stagnálni a folyamat. Mi a nagy robbanáson túl vagyunk, de persze továbbra is azt szeretnénk, ha többen lennénk, ezért különböző kampányokat indítunk, képviselőket toborzunk, keressük az új utakat, hogy minél többen csatlakozzanak hozzánk. Néhány kisebb helyi csoport ugyan eltűnik, de létrejönnek újak is. Hiszünk abban, hogy a folyamatos munka meghozza a gyümölcsét. Szerintem sok esetben az a siker kulcsa, hogy nem kell abbahagyni, amit csinál az ember. Azt látom, hogy akkor épül be igazán valami a kollektív tudatba, ha folyamatosan ismétlődik, ha tartósan jelen van az üzenet. Az idő múlása, hogy minél több évet tudunk magunk mögött, egyre több tapasztalatot gyűjtöttünk, díjakat is kaptunk, mind megerősíti az embereket abban, hogyha szeretnének csatlakozni egy ügyhöz, itt tényleg tartós alapok vannak. Nem felvillanás, nem futó gondolat a 10 millió Fa, hanem egy nagyon komolyan megalapozott, szakmailag is felkészült, stabil közösség. Akik hasonló módon gondolkodnak, mint én eleinte, hogy jaj, nem értek hozzá, jaj, de én csak egy otthon dolgozó, egyedülálló anyuka vagyok, és így tovább, merítsenek erőt az én példámból. Aki egy icipici késztetést is érez, de még bizonytalan, annak csak azt üzenem, hogy túl lehet lendülni a kezdeti kétségeken, jöjjön, keressen meg minket, mert nálunk meg fogja találni a helyét.
forrás: Vulkán Folyóirat
