Most ugyan őszies az idő, de még élénken élhet bennünk az extrán meleg 2024-es nyár emléke. A földek, a növények szomjaztak, eső csak néha hozott enyhülést. Az öt éve létrejött 10 millió Fa közösség tagjai ezt sem nézték karba tett kézzel, „én úgysem tudok ez ellen semmit tenni” hozzáállással, hanem locsoltak, amikor és ahol csak tudtak. Alapvető céljuk a nevükben is kifejezett 10 millió fa elültetése Magyarországon, a lakosság bevonásával. Az alapítóval, Bojár Iván Andrással Bokros Judit beszélgetett.
Egy bő fél évvel ezelőtti interjúban Bojár Iván András elég markáns és ijesztő kijelentést tett annak kapcsán, mi várhat ránk, ha nem cselekszünk: „nyakunkon a világ vége, égni fogunk, húsz év múlva Budapest perzselni fog.” Arra a kérdésre, hogy mit gondol erről az apokaliptikus vízióról a 2024-es forró nyár tükrében, a 10 millió Fa közösség vezetője azt feleli, hogy bár nincs meteorológusi végzettsége, úgy tapasztalta, hogy idén más minőségű meleggel volt dolgunk, mint korábban.
„Amikor azt mondtam, hogy »Budapest perzselni fog«, arra utaltam, hogy mi urbanisztikailag nem vagyunk felkészülve az ilyen jellegű időjárásra.
Kairo vagy Nápoly – a magas házak között megbújó hűvös sikátoraival – fel van készülve, de Budapest inkább például Párizshoz vagy Bécshez hasonló kialakítású, bulvárokkal tagolt, széles utcájú város.
Egyszerűen muszáj megtartanunk valahogy a hűvöset, mivel Budapesten, bár az önkormányzatok ültetnek fákat, nem megoldott az árnyékolásnak az a mértéke, ami ilyen melegben megfelelő lenne. Az aszfalt, a térkő már most radiátorként árasztja magából a meleget. Nem vagyunk felkészülve erre az időjárásra sok más vidéki városban sem” – hangsúlyozza Bojár, majd arról beszél, hogy szerinte kellene egy olyan energetikai terv, amely arról szólna, mi lenne, ha nagyságrendileg több fát ültetnének, amik árnyékolnának, és napkollektorok, napelemek biztosítanák az áramot.
„Kairóban például ott lógnak a társasházak oldalán a légkondicionálók rettenetesen nagy energiafelhasználással, környezetterheléssel, így arra is fel kellene készülni nálunk, hogyan lehet megoldani az ehhez szükséges áramot zöld energiával. Lehet és kell húsz évre előre gondolkozni. Az építészeket pedig különösen nem értem: elsősorban nem arra kellene helyezni a hangsúlyt, hogy minél több üvegfelület legyen, hogy minél dizájnosabban nézzen ki az épület, hanem arra, hogy védelmet nyújtson a meleg ellen” – hívja fel a figyelmet a szemléletváltás fontosságára az alapító.
A 10 millió Fa közössége azután alakult, hogy egy még 2019-ben, egy forró júliusi napon megosztott Bojár Iván András-posztra rengetegen megmozdultak. Azóta fölépült a civil szervezet, folyamatosan ültetik a fákat.Jelenleg körülbelül 400 ezer fánál járnak, ám a célkitűzésük pontosan az volt, hogy „1 fő – 1 fa”. „De ezt a tízmillió fát nemcsak mi akarjuk elültetni, hanem szeretnénk másokat is bevonni.
Egy emberi élet 70–80 év is lehet, úgy gondolom, ebbe beleférhet egyszer egy másfél órás faültetés. Ám ha nem, mi mások helyett is tesszük a dolgunkat.
Nagyon jó látni, hogy azóta erdészeti, kertészeti szakemberek is csatlakoztak hozzánk, akik nagy szakértelemmel segítik a munkát ugyanúgy, mint más önkéntesek.”
A civil szervezetben mindennap tesznek valamit az ügyük érdekében, egyeztetnek cégekkel, önkormányzatokkal, így tudnak „hangyalépésekkel” haladni. Bojár számára megdöbbentő azt látni, mennyire fontos a társadalmi tudat, hozzáállás változása, ám annak ellenére, hogy most már öt éve elég intenzíven jelen vannak, lassan megy át az üzenet. „Az üzletemberek közül sokan például még mindig csak a pénzcsinálásra helyezik a hangsúlyt, a hozzám hasonló embereket pedig habókos, furcsa szerzetnek tekintik. Pedig az ő jövőjükről is szó van” – hangsúlyozza.
A 10 millió fa közösségében nincs tagság, nincsenek regisztrált önkéntesek.
Az alapító szerint az ültetések intenzitása változó, de például a minap volt egy alkalom, amelyen körülbelül száz ember vett részt.
„Azt tapasztaljuk, hogy amikor ültetést hirdetünk meg, akkor sokszor az esemény nagyságrendjén túlmutatóan jönnek emberek. Szóval a magánemberek számára egyre érdekesebb, vonzóbb ez a tevékenység. A közösségi médiában sok követőnk van, meg tudjuk mozgatni az embereket. Jellemző az is, hogy kapunk az egy százalékokból is, legutóbb például közel 400 felajánlás érkezett. Ez elég szép eredmény a hazai civil szervezetek között.”
A szakértői grémiumukban erdész, kertész, faápoló szakmérnök, erdőökológus is van, ők állítják össze a fafajlistákat. Ültetéstől függően változó, mi kerül a földbe, létrehozhatnak akár 24–26 fajból álló diverz Miyawaki-minierdőt is, más helyen pedig az ott jellegzetes, őshonos faállományt igyekeznek visszaállítani. Aszalós Réka erdőökológusnak köszönhetően erős a szervezetben az erdőrestaurációs látásmód, vagyis a természetes állapot visszaállításának kísérlete. Az őshonosak mellett egyre inkább törekednek szárazságtűrő fák ültetésére, hiszen a jövőben ezekre nagy szükség lesz. Gyümölcsfák esetében szintén az őshonos fajtákat részesítik előnyben, szemben a nagy nemzetközi kertészetek által kínált klónokkal.
A 10 millió Fa által szervezett faültetések szép számmal mozgósítják az embereket. Balról, kalapban Bojár Iván András.
A faültetés egyébként nem ördöngösség, a honlapjukon mindenki talál útmutatót hozzá. „Ha velünk szeretne valaki ültetni, akkor is e szerint haladunk, és örülünk, amikor jönnek az emberek, mert nem csak fákat, hanem gondolatokat is ültetünk. Ahhoz ugyanis, hogy megértsük, miben fogunk élni, sokkal differenciáltabban kell gondolkodnunk a természetről. Ehhez pedig nagyon jó »kapudrog« a faültetés, ugyanis komoly élményt ad.
Hátrahagyunk valamit, és este, a lakásban ücsörögve tudjuk, hogy egy általunk ültetett kis fácska kint van az esőben, elindult az életbe.
Ez nagyszerű élmény, és bekapcsol minket a teremtésnek egy olyan szférájába, amelytől a mindennapokban távol kerülünk” – összegez Bojár.
Amennyire tudják, követik a fák sorsát, a szlogenjük is ez: „Ültetünk és éltetünk.” Nyáron például ezernél több fát öntöztek Budapesten rendszeresen. „Meg kell mondjam, hogy ez nagyon komoly tehertétel egy civil szervezet számára. Mivel azonban nagy felelősséget érzünk a fáink iránt, megyünk. Nem mondom, hogy nem érnek veszteségek, de ezek nem extrák. Előfordulnak kiszáradó fácskák. Extrém eset volt például Monorierdő, a homokhátság szélén. Egy hajdan volt erdő helyén, az elsivatagosodó homokhátság szélén kezdtünk erdőfoltokat létrehozni, és ezeket kikezdte a nyári hőség. De hát szaladtunk, és embert próbáló módon megszerveztük a locsolást. A növényzet megmaradt, meg fog kapaszkodni az erdő” – meséli bizakodva.
Arra a kérdésre, hogy melyek voltak a számára legkedvesebb ültetések, az alapító egy hajléktalanszálló kertjének megújítását említi. „Volt ott egy ember, aki kitört a hajléktalanságból, munkát és albérletet is talált, és visszatért az ültetésre az egykori lakóhelyére. Szomorú hír azóta, hogy az illető meghalt, de az általa ültetett fa ma is él. Ez egy apró történet egy névtelen emberről, de beleágyazódik a valóságba.
Nagyon sok hasonló kis dolog van: például olyan ültetések, amelyeket magamban dedikálok valakinek.
Öt év után ezek a lélekben dedikált fák éltetik a kapcsolatokat, és engem is hozzákötnek a valósághoz, csak más szinten.”
A civil szervezet vezetője azt is elmondja, hogy a városban elidegenedett emberként a fákhoz kapcsolódás során azok a finom érzetek is előjönnek belőle, amelyek a képzőművészetben vagy az irodalomban a természettel való együtt létezésről szólnak. „Ezekhez korábban nem volt sem fülem, sem szemem, nekem is oda kellett fordulnom a természethez a figyelmemmel” – zárja gondolatmenetét az alapító.
forrás: Képmás
