FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Hatos-tölgy koronaigazítása

Ahogy arról lapunkban korábban beszámoltunk: a Kajárpéc közigazgatási területén álló, mintegy háromszáz esztendős Hatos-tölgy gombás fertőzéssel küzd. Az önkormányzat kezdeményezésére, a Kisalföldi Erdőgazdaság ravazdi erdészetének szakembereinek javaslatára a napokban tűzoltóautó érkezett a tölgyhöz, és levágták veszélyes ágait, törzsrészeit. A Hatos-tölgy azonban holtában is a természeté marad.

A több mint háromszáz éves tölgy a Pannonhalmi-dombvidék nyugati vonulatának ikonikus fája, négy településről érkeznek ide turistaútvonalak, Kajárpécről, Felpécről, Tényőről és Sokorópátkáról. Sok mindent átélt ez a fa, ám sajnos öregsége miatt az utóbbi időben nincs túl jó állapotban, a Hatos-tölgy megbetegedett.

Az önkormányzat a győrszemerei tűzoltókat kereste fel a száradt, korhadt faágak levágására, hiszen azok már-már életveszélyessé váltak. A fa hat törzséből négynél harmadáig kellett visszacsonkítani a fát, a fertőzés sok esetben korhadttá tette a vastagabb ágakat. 

Hatos-tölgy – megszabadult elhalt, beteg ágaitól 

– Nehéz feladat volt a munkálatok megszervezése. Hetek óra gyalog és lóháton is kutattam annak az útvonalnak a megkeresését, amelyen a tűzoltóautó biztonságosan feljuthat a háromszáz éves fához. Szerencsénk volt, hogy csak később érkezett meg az eső, így a szárazságnak köszönhetően szombaton a tűzoltók vágták le a veszélyes ágakat. A munkálatok öt órán keresztül tartottak. Köszönet a győrszemerei tűzoltóknak, akik szabadidejüket áldozva, önkéntesen jöttek el, és dolgoztak –tájékoztatta lapunkat Laki György polgármester. 

Mint mondta: a korábbi felmérések beigazolódtak, a fa nagyon rossz állapotban van. Volt olyan törzsrész, ami belülről teljesen elkorhadt, akár kézzel ki lehetett volna borítani. Az ágakat kisebb, és nagyobb fűrészekkel vágták le a tűzoltók, a törzseket visszacsonkították. 

– Egyeztettem a Fertő-Hanság Nemzeti Park dolgozóival, hiszen ez a fa, és levágott ágai, törzsei még holtukban is csodálatos élőhelyek. Olyan vastag ágak kerültek le róla, melyek megannyi lárva, szarvasbogár, cincér otthona. Eszünkbe sem jutott az eltüzelése, a fa melletti erdőben kapnak helyet, így továbbra is a természet csodás részét képezik. Olyan helyszínre helyeztük el őket, ahol ezek a rovarok tovább fejlődhetnek és élhetnek – tette hozzá az elöljáró. 

Hatos-tölgy – a tűzoltók öt órán keresztül végezték a munkálatokat.
Hatos-tölgy – a tűzoltók öt órán keresztül végezték a munkálatokat. 
Fotó: Molcsányi Máté

A Kisalföldi Erdőgazdaság ravazdi erdészetének munkatársai, és a Fertő-Hanság Nemzeti Park dolgozói a jövőben is folyamatosan figyelemmel követik a fa egészségét. Közösen, az ide látogatókkal együtt várják a tavaszt, hogy kiderüljön: kihajtanak-e ágai. 

– Az egyik törzse sajnos szomorú jövőt ígér a fának, teljesen eluralkodott rajta ugyanis a gombás fertőzés. Kétséges a jövője, de a megmaradt, ám lecsupaszított csonkjai még száz évig biztosan állnak majd a turistaútvonalak találkozósánál –zárta szavait a polgármester. Mint ahogy arról már korábban is beszámoltunk: az önkormányzat az ikonikus fa mellett csemetekertet alakított ki nemrég, és a kerítéssel körbevett területen tölgymakkokat ültettek a jövő nemzedékének.

forrás: KISALFÖLD

Előző cikk

KAP egyszerűsítés volt a téma

Következő cikk

Gyászhír - Hajdu Imre [84]



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések