FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.

100 éve született dr. Szőnyi László

Laci bácsi a FAGOSZ és az OEE örökös tiszteletbeli tagja volt.

100 évvel ezelőtt, 1921. július 20-án Szegeden született dr. Szőnyi László, Bedő-díjas erdőmérnök, a mezőgazdasági (erdészeti) tudományok kandidátusa, címzetes egyetemi tanár, az ERTI tudományos főosztályvezetője, a FAGOSZ és az OEE tiszteletbeli, örökös tagja, aki 1939-2018. között, mintegy 79 éven keresztül, a leghosszabb ideig volt az OEE tagja. (A FAGOSZ-nak, ezen ifjonc szervezetnek rövidebb ideig volt tagja, sokat segített.)

Korábbi írások róla a FATÁJ-ban:
– Köszöntése (és életútjának leírása) 90 éves korának alkalmából.
– A gyászhír.
– Visszaemlékezés a FAGOSZ izraeli tanulmányútjára, melyet sok más úthoz hasonlóan szintén Szőnyi László vezetett.
– Mikor 25 éves volt a FAGOSZ, akkor is jeleztük értékes segítségét, munkáját.
– Az emlékké vált fenyves.
– 2011-ben kapott Életfa Arany Oklevelet.

Életútja olvasható az OEE Erdész Panteonban is.

Dr. Szőnyi László: Városi legényke Bogárzóban

Személyes: 1975-ben első főnököm volt, sokat köszönhetek neki, sokat tanultam tőle. MM

Forrás: OEE és FAGOSZ a fenti kapcsolókkal
A figyelmet felhívta e dátumra: Kertész József
Sz.: MM
Fotó: Dr. Csóka György

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Previous Article

TOP 100 bútorgyártó vállalkozás Magyarországon 2020

Next Article

Jóváhagyták Ukrajna nemzeti PEFC rendszerét is



Stihl
(x) hirdetés
Related Posts
Tovább

Erdészeti nyomtatványok

AZ ÉKFM Erdészeti Hatósági Főosztályának weboldala október 22-től (biztonsági okokból, bizonytalan ideig) felfüggesztésre került. Az EH Főosztály kérése…