FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Dinamikus növekedésben a Jysk

A Jysk Magyarország lakberendezési áruház a 2020 szeptemberétől 2021 augusztusáig tartó üzleti évben is kétszámjegyű árbevétel-növekedésre számít, miután a társaság nettó árbevétele az előző üzleti évben 13,1 százalékkal, 51,4 milliárd forintra nőtt – közölte az üzletlánc pénteken az MTI-vel.

Hozzátették, hogy a Jysk Magyarország nettó árbevétele 2020 szeptembere és 2021 júniusa között 46,5 milliárd forintra emelkedett, ami éves összevetésben 12,2 százalékos növekedés.

Ugyanakkor arra is rámutattak, hogy az üzletlánc eredményei hullámzóak voltak a pandémia miatt: a társaság nettó árbevétele tavaly március és április között 15,8 százalékkal csökkent, míg május és augusztus között 25,1 százalékkal nőtt, viszont idén március 8. és április 6. között ismét visszaesett, 31,7 százalékkal.

Magyarországon a Jysk több mint 800 embert foglalkoztat, 88 üzlettel rendelkezik. A társaság már nyitott három újabb üzletet (Hajdúnánáson, Balatonfüreden és Pécsen) a mostani üzleti évben, amelynek a végéig még egyet, a 2021-2022-es üzleti évben pedig további hármat nyitnak a tervek szerint.

A közlemény idézte Szimeiszter Sándort, a Jysk Magyarországért, Ausztriáért, Görögországért felelős country managerét, aki azt mondta, a vírus megjelenésével átalakultak a mindennapok, az elmúlt időszakban ezért elsősorban azoknál a termékeknél láttak kiugró növekedést, amelyek szükségesek voltak a megváltozott hétköznapok során.

A 2019-2020-as pénzügyi évben az árbevételt nézve leginkább a kerti bútorok és a beltéri bútorok forgalma nőtt, 22 és 16 százalékkal. A 2020-2021-es, még nem teljes pénzügyi évben, idén júniusig újra a kerti bútorokból, valamint a lakberendezési és dekorációs cikkekből származó árbevétel emelkedett a leginkább, 16 és 15 százalékkal.

Arról is beszámoltak, hogy a Jysk Magyarország idén júniusban, 1009 ember bevonásával reprezentatív felmérést készített, azt vizsgálták, hogyan alakították át az életterüket, otthonaikat a karantén alatt a magyarok.

A kutatásból kiderült, hogy a kijárási korlátozások alatt a megkérdezettek 16 százalékánál alakítani kellett a lakáson, hogy az minden funkciót – otthoni munkavégzés, oktatás – el tudjon látni.

A válaszadók 14 százaléka jelezte, hogy belevágott a felújításba, 7 százaléka új bútorokat vásárolt, 14 százaléka átrendezte a lakását. Új bútorokat leginkább a 18-39 évesek vettek, és ők voltak a legtöbben, akik átrendezték a lakásukat, felújításokat pedig leginkább a 60 évnél idősebbek végeztek. A megkérdezettek több mint fele azonban a koronavírus-járvány miatti bizonytalan gazdasági helyzetben igyekezett megtakarítani a költekezés helyett.

Ugyanakkor az is kiderült, hogy az ebben az időszakban új bútorokat, kiegészítőket vevőknek a 30 százaléka 50 ezer forintnál kevesebbet költött erre, 10 százaléka 50 ezer és 200 ezer forint között vásárolt, 200 ezer forintnál többet csupán a megkérdezettek 6 százaléka fordított erre a célra, leginkább a 40-59 éves korosztály.

A Jysk mintegy 200 millió eurós beruházás keretében Ecser mellett építi legújabb logisztikai bázisát

forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Szakképzés a faláda gyártónál

Következő cikk

EU: +3 milliárd fa 2030-ig



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Selmeci Társaság 35 éves

A Selmeci Társaság idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, melyet egy hétvégi programsorozattal készül megünnepelni 2024. november 8. és…