A Bakonyerdő Zrt. idén is követi a korábbi évek hagyományát és az ünnep közeledtével számos település, önkormányzat, intézmény részére adományoz fenyőfát. A tavalyi évhez hasonlóan idén Keszthely város 11 méter magas karácsonyfája az erdőgazdaság felajánlásaként, közösségi összefogással érkezett meg a város Fő terére.
Közel kétszáz karácsonyfát ajándékozott Társaságunk közintézményeknek, iskoláknak, szociális intézményeknek, önkormányzatoknak, civil szervezeteknek – a Farkasgyepűi Tüdőgyógyintézetnek, immár egy évtizede a Magyar Honvédség, Budapesti Helyőrség Szociális Alapítványának – templomoknak és plébániáknak.
Célunk, hogy a közösségek számára eljuttatott, közösen feldíszített fenyőfák legyenek az ünnep díszei, ahol kicsik és nagyok meghitt, kíváncsi várakozással készülhetnek a szeretet ünnepére.
A Bakonyerdő Zrt. a fenyőfákat nem az erdőből vágja ki, hanem az erre a célra létesített és szakszerűen gondozott karácsonyfa-telepekről szállítja az érintetteknek, illetve az átvételi helyszínére.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2021/12/kozossegi_karacsonyfak_vevok.jpg)
Az idei évben lakossági értékesítésre és kiseladási tételben (min. 30 db) kínált Társaságunk frissen vágott, saját termelésű fenyőfát, valamint tisztításból, befejezett ápolásból kikerülő fenyőkből származó zöldgallyat. Kicsivel korábban, november hónapban a Hallottak napja, Mindenszentek ünnepe környékén a koszorúkötőknek és virágárusoknak értékesítünk tobozt és díszítőgallyat, ami szintén az örökzöld fenyőktől származnak.
forrás: Bakonyerdő Zrt.