FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Kitüntetések március 15. alkalmából

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából a kormányfő előterjesztésére a köztársasági elnök által adományozott állami kitüntetéseket adott át a Karmelita kolostorban 2022. március 11-én.

A magyarság számára akkor van megmaradás, ha a magyar nemzet minden tagjában él a tudat, hogy érdemes és büszkeség ehhez a nemzethez tartozni – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a március 15-ei állami kitüntetések átadásán pénteken, Budapesten. A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: egy nemzet, egy közösség számára akkor van jövő, akkor van megmaradás, ha tagjaiban ott él a tudat, hogy nemzettársai nagyszerű dolgokat visznek véghez. Ez különösen igaz egy olyan kis létszámú nemzet, mint a magyarság esetében – fűzte hozzá.
A tudósainkra, művészeinkre büszkék lehetünk a történelmünk során, a ma köztünk élők, a saját területükön kiemelkedő teljesítményt nyújtók jelentik azonban a nemzet megtartó erejét az egész magyarság számára – mondta.
Hangsúlyozta: a díjazottak teljesítménye, életműve a magyar megmaradásnak, a magyar jövőnek, a magyar nemzeti értékeknek a gazdagítását szolgálja.
Semjén Zsolt felidézte, az emberiség története során mindig voltak kitüntetések, mindig elismerték a kiemelkedő teljesítményeket. (MTI)

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje:

Magyarország vadgazdálkodásában betöltött jelentős szerepe, az ágazat jogi és szervezeti működésének kialakítása érdekében végzett munkája, valamint az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítással összefüggő érdekképviseleti tevékenysége elismeréseként Bajdik Péter, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkára a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

Budapest, 2022. március 11. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes (b) átadja a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést Bajdik Péternek, az Országos Magyar Vadászkamara főtitkárának a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából odaítélt állami kitüntetések átadásán a Karmelita kolostorban 2022. március 11-én. (MTI/Szigetváry Zsolt)

A hazai agrárium és vidékfejlesztés érdekében végzett, több évtizedes munkája elismeréseként Nagy Kálmán, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara vidékfejlesztésért felelős megyei alelnöke, a Zalaerdő Zrt. Igazgatóságának korábbi elnöke a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

Magyar Arany Érdemkereszt

Török Zoltán

Török Zoltán (faipari mérnök) a soproni női kosárlabda csapat vezetője a SMAFC, az SKC és az SVSE-Sopron Basket csapatainál eltöltött 30 sikeres évben végzett munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehetett át.

A magyar erdő- és vadgazdálkodás terén végzett közel három évtizedes, példaértékű szakmai munkája elismeréseként Ábrahám Gábor, a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. Síkvidéki Erdészetének nyugalmazott kerületvezető erdész-vadásza Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott.

Magyar Ezüst Érdemkereszt

A Nógrád megyei erdők fenntartható működését, az erdő- és vadgazdálkodás egyensúlyának biztosítását szolgáló tevékenysége elismeréseként Bódi Róbertnek, hivatásos vadásznak, az Ipoly Erdő Zrt. Kelet-Cserháti Erdészete kerületvezető erdészének Semjén Zsolt Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adott át.

A balatoncsicsói erdészkerület erdő- és vadgazdálkodási egyensúlyának biztosítását több mint négy évtizede szolgáló munkája, valamint a természet szeretetére indító természetfotósi tevékenysége elismeréseként Mesterházi Józsefnek, természetfotósnak, vadásznak, a Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt. kerületvezető erdészének Semjén Zsolt Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adott át.

Mesterházi József

Fotó: Fekete István

Az 1848/49-es forradalom és a szabadságharc örök érvényű üzenete, hogy a szabadság, a szuverenitás nem örökkévaló, minden nap meg kell küzdeni érte – jelentette ki Nagy István agrárminiszter az 1848/49-es forradalom és szabadságharc március 15-i évfordulója alkalmából rendezett kitüntetési ünnepségen, március 11-én pénteken, Budapesten. Az agrárminiszter szerint 1848 idusán a kérdés ugyanaz volt, mint napjainkban, hogy hogyan tudjuk a kultúránkat, identitásunkat megmenteni, megőrizni és gyarapodni egy olyan Európában, világban, ahol a globális gazdasági, nagypolitikai érdekek feljebbvalónak mutatkoznak a nemzetek megmaradása és szuverenitása felett. Hozzátette: ma újra az európai történelem különösen érzékeny, a jövőt meghatározó időszakát éljük. Józan fejjel, felelős döntésekkel kell azon az úton maradnunk, amiért harcba mentek ’48 márciusának hősei.

“1848. március 15-e történelmi atmoszférájában évszázadok igyekezete és szenvedélye kapott erőre, hogy megmutatkozzon mire is képes a magyar. Az akkori események megtanítottak bennünket, hogy a sorsunk jobbra fordítása azok kezében van, akik tudnak, akarnak és mernek tenni a nemzet felemeléséért.” – mondta el Nagy István. Hozzátette: hálásnak kell lennünk, hogy helyt álltak az akkori magyarok és példájukat követve helyt kell állnunk nekünk is, hogy az utánunk következő generációk arra emlékezhessenek majd, hogy állhatatosan megvédtük elődeink hagyatékát járvány, háborús fenyegetés, energia- és klímaválság idején.

Nagy István felhívta a figyelmet, hogy a kormány intézkedéseinek célja, hogy Magyarország ne váljon kiszolgáltatottá sem piaci, sem ellátási, sem biztonságpolitikai szempontból. “Ezért hozzuk azokat a vidéki Magyarország felemelkedését biztosító intézkedéseket, melyekkel egy soha nem látott léptékű vidékfejlesztési programot, a Megújuló vidék, megújuló agrárium programot valósítjuk meg. A háromszorosára emelt vidékfejlesztési forrásokkal elérjük a magyar vidék gerincét adó agrárium és élelmiszertermelés teljes modernizációját.” – emelte ki az agrárminiszter.

Nagy István a kitüntetéseket átadva elmondta, hogy  “akik ma ezeket a díjakat átveszik, elég bátrak, bölcsek, elszántak és főleg türelmesek ahhoz, hogy újra és újra magot vessenek, fáradtságot nem kímélve dolgozzanak a magyar agrárium gyarapodásáért, sikereiért, nemzetközi elismertségéért.”

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott

Pintér Ottó, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Zselici Erdészetének nyugalmazott igazgatója, az Országos Erdészeti Egyesület és a Somogy Megyei Erdész és Természetvédő Egyesület tagja, a természetközeli erdőgazdálkodás egyik megújítójaként a Zselic bükköseinek gondozása terén végzett innovatív szakmai munkája és értékőrző társadalmi tevékenysége elismeréseként.

Pintér Ottó (Fotó: Fekete István)

Vasas Ernő, az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. Répáshutai Erdészeti Igazgatóságának erdészeti igazgatója, az állami erdőállomány természetvédelmi követelményeknek és társadalmi igényeknek egyaránt megfelelő gondozása és fejlesztése iránt elhivatott szakmai munkája.

Vasas Ernő (Fotó: Fekete István)

Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést kapott

Albert Péter, a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. Szántódi Erdészetének kerületvezető erdésze, az őshonos erdők természetes felújítása terén végzett értékteremtő tevékenysége elismeréseként.

Albert Péter (Fotó: Fekete István)

Szívós Béla, az ÉSZAKERDŐ Erdőgazdasági Zrt. Lillafüredi Erdészeti Igazgatóságának kerületvezető erdésze, az erdő- és vadgazdálkodás mellett az erdők jóléti funkciójának javítása iránt is elkötelezett szakmai munkája elismeréseként.

Szívós Béla (Fotó: Fekete István)

Dr. Nagy István miniszter úr az Életfa Emlékplakett Arany fokozatát adományozta

Dr. Bondor Antal, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának professor emeritusa részére, a hazai erdőgazdálkodásban eltöltött több évtizedes vezetői, szervezői tevékenységéért, valamint az erdészeti oktatás és kutatás terén végzett eredményes munkájáért. (Az elismerést egy későbbi időpontban veszi át.)

Czebei Sándor, az egykori Balaton-felvidéki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság nyugalmazott vezérigazgatója részére, az erdőgazdálkodás és a hazai szalagparketta gyártás fejlesztése terén elért eredményeiért, sokoldalú szakmai tevékenységéért. (FATÁJ: A miniszter lement hozzá átadni a díjat, ahol nem volt kellő megvilágítás, hogy a hivatásos fotós megfelelő képet készíthessen, de jelen volt Zétényi Zoltán.)

Czebei Sándor (Fotó: Zétényi Zoltán)

Agrárminiszter Úr az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát adományozta

Árpádhalmi Ferenc, a Pilisi Parkerdő Zrt. nyugalmazott kerületvezető erdésze részére, a Bajnai Erdészeti Fakútárok erdészkerületében végzett kiváló munkájáért, a tölgyesek és cseresek felújítása terén elért eredményeiért.

Árpádhalmi Ferenc (Fotó: Fekete István)

Kovács Gábor, a Nyírerdő Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója részére, a hazai víz- és erdőgazdálkodás területén végzett több évtizedes áldozatos munkájáért, a határon átívelő erdészkapcsolatok újraépítésében játszott szerepéért.

Kovács Gábor (Fotó: Fekete István)

Dr. Lenár György Miklós, az ÉSZAKERDŐ Zrt. nyugalmazott erdészeti igazgatója részére, a Zemplén és a Hegyköz erdőségeiben végzett áldozatos munkájáért, közéleti tevékenységéért. (Nem található fotó a díj átvételéről.)

Steiner József, az egykori Állami Erdészeti Szolgálat Miskolci Igazgatóságának nyugalmazott igazgatója részére, az ágazat átalakulásának hátterét biztosító jogi és szakmai szabályozások kidolgozásában végzett tevékenységéért.

Steiner József (Fotó: Fekete István)

Steiner Józsefné, az ÉSZAKERDŐ Zrt. nyugalmazott ifjúságnevelési előadója részére, az erdészeti erdei iskolák kialakításában, azok oktatási programjainak kidolgozásában és népszerűsítésében végzett kiváló munkájáért. (Az elismerést későbbi időpontban veszi át.)

Agrárminiszter Úr az Életfa Emlékplakett Bronz fokozata elismerést adományozta

Dr. Kárpátiné Ugron Anikó, a Roth Gyula Erdészeti, Faipari Szakközépiskola és Kollégium nyugalmazott mérnök-tanára részére, két és fél évtizedes erdészeti-pedagógiai oktatómunkájáért, életútja elismeréseként.

Dr. Kárpátiné Ugron Anikó (Fotó: Fekete István)

Keresztes György László, a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. nyugalmazott vezérigazgató-helyettese részére, a hazai örökerdő-gazdálkodás elveinek és gyakorlatának kialakításában végzett munkájáért, a német erdészekkel való együttműködés terén elért eredményeiért.

Keresztes György László (Fotó: Fekete István)

Mészáros Gyula, a Bakonyerdő Zrt. nyugalmazott termelési és kereskedelmi vezérigazgató helyettese részére, a bakonyi erdőgazdálkodás érdekében végzett több évtizedes, sokoldalú szakmai munkájáért.

Mészáros Gyula (Fotó: Fekete István)

Zöld Toll Díj

Zöld Toll Díjat kapott Zétényi Zoltán, erdőmérnök, a Forestpress és az Erdészeti és Faipari Híradó főszerkesztője, négy évtizedes erdészeti sajtómunkájáért. Zétényi Zoltán 2003-ban megalapította a www.forestpress.hu erdészeti, faipari, természetvédelmi és vadászati hírportált, majd 2004-ben az Országos Erdészeti Egyesület Közönségkapcsolatok szakosztályát.

Zétényi Zoltán (Fotó: Fekete István)

Zöld Toll Díjat kapott dr. Gerencsér Kinga Erzsébet, a Sopron Egyetem nyugalmazott címzetes egyetemi tanára, a korszerű fafelhasználás terén végzett kiemelkedő oktatási, kutatási és szakírói tevékenységéért.

Gerencsér Kinga (Fotó: Fekete István)

Itt láthatók az AM-ben kitüntetettek eredeti méretű fotói. A fotókhoz sajnos nincs felirat arról, hogy ki látható a képen.

A kitüntetettek, a kitüntetések és indoklásuk felsorolása, a teljes listához a kapcsoló az AM sajtóanyag végén található.

A helyszín a Szépművészeti Múzeum Román terme volt.

Kitüntetett erdészek és faiparos csoportképe.
(b – j, a díjazottak neve vastagítva.) Szentpéteri Sándor, Zétényi Zoltán, Szívós Béla, Vasas Ernő, Gerencsér Kinga, Pintér Ottó, Steiner József, Nagy István, dr. Kovács Gábor, Ugron Anikó, Albert Péter, Czebei Sándor, Zambó Péter, dr. Lenér György. (Fotó: Héjj Botond). Van aki díjazottként még itt lehetett volna e fotón, de valamiért ez mégsem sikerült. [ZZ-al igyekeztük mindenki nevét megtalálni, de nem mindenkiét sikerült. Meg tévedhettünk is. Aki tudna segíteni az esetleg elvétett nevekkel, kérem írja meg nekem. MM]

Honvédelemért Kitüntető Cím

Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából többek között a „Honvédelemért Kitüntető Cím” A kitüntetés III. fokozatát vehette át Ugron Ákos Gábor, a Verga Veszprémi Erdőgazdasági Zrt. vezérigazgatója.

Budapesten, a Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központban rendezett ünnepségen a Magyar Honvédséggel való kapcsolattartásért felelős államtitkári főtanácsos, Zsiga Tamás dandártábornok úgy fogalmazott: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc a nemzeti összefogás, a megtörhetetlen nemzeti hit, az elkötelezettség és áldozatvállalás jelképe ma, 2022-ben is. Leszögezte: nemzeti történelmünk e legdicsőbb fejezete az üzeni, hogy a becsület, a küzdelem, az áldozatvállalás, az együttes fellépés esélyt ad a legreménytelenebbnek látszó ügyekben is.


ITM minisztere miniszteri elismerést adott át Anda Csaba Gyula okleveles restaurátor művésznek, aki 2012. óta erősíti a Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikum csapatát. Kiemelkedő szakmai tudása, embersége példa értékű minden kolléga számára. Eredményes a szakmai gyakorlati oktatás mindennapjaiban csakúgy, mint a versenyzők felkészítésében. (Forrás: szöveg és fotó a Technikum FB oldala.)


Forrás: MTI, kormany.hu, index.hu, veszpremtev.hu, magyarmezogazdasag.hu, FB

Ha vannak más erdészek és faiparosok, akik kitüntetést kaptak most, de nem szerepelnek e cikkben, örömmel vesszük erről bárkinek az értesítését. Kérem írja meg nekem. Összeállította: Mőcsényi Miklós

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Autópálya híd felújítás fából, Kanadában

Következő cikk

A Stora Enso 9 millió eurót fektet automatizált CLT felületkezelő gépsorba



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

158 éves az OEE

Ma ünnepli az Országos Erdészeti Egyesület fennállásának 158-ik évfordulóját. Születésnapjuk van! Ha lenne tortájuk, akkor pontosan ennyi gyertya…