FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faipari vizsgaremek-bemutató Zalaegerszegen

A végzős faipari technikustanulók vizsgadarabjainak hagyományos kiállítását a járványhelyzet miatt két év kihagyás után rendezhette meg újra a megyeszékhelyi Deák Ferenc Technikum.

A tárlaton ezúttal javarészt komódok, asztalok, éjjeli szekrények láthatók, amelyeket az iskola közössége közel egy hétig zsűrizhet, azaz szavazhat a legszebbnek tartott tárgyakra. Ezt követően május 17-én díjazzák a végzős diákok alkotásait.

Műgyanta ragasztású dohányzóasztal égetett lábakkal
Forrás: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Ebben a tanévben 15 faiparitechnikus- és 13 asztalostanuló fejezte be tanulmányait, és kezdte meg a szakmai vizsgáját a középfokú intézményben. A tárlatot Rozmán Sándor iskolaigazgató nyitotta meg, a közönség figyelmébe ajánlva a használati tárgyakkal együtt kiállított intarziaképeket is.

A faipari vizsgaremekek elkészítése során a diákok szabad kezet kapnak, maguk választhatják meg, milyen bútort készítenek, csupán az a feltétel, hogy lehetőleg tömör fa vagy furnérozott faforgács legyen az alapanyag, és a bútor tartalmazzon kézzel készített szerkezeti kötést – mondta lapunknak Mozsdényi Attila, a gyakorlati oktatásért felelős igazgatóhelyettes. Az elkészült vizsgamunkákat hazavihetik a tanulók. 

Rozmán Sándor igazgató a kiállítás megnyitóján köszönetet mondott azoknak a cégeknek, amelyek duális képzés keretében gyakorlati helyként segítik a fiatalokat. A partnervállalatok a jövő heti eredményhirdetésen maguk is díjazzák a legjobb diá­kokat. Az elismerések közé került az a bronz kitüntetés, amit a legutóbbi keszthelyi Helikoni Ünnepségeken szereztek a tanulók a míves intarziaképeikkel. 

A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Deák Ferenc Technikumában több mint 50 éve képeznek faipari szakembereket. A faipari technikusi végzettség alapot biztosít a felsőfokú tanulmányokhoz, a faipari mérnöki képzéshez. A Deák „bázisiskolája” a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki Karának.

forrás: ZAOL

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Valétálás Sopron - 2022

Következő cikk

Erdei utakon Reviczky Gáborral - 126., 2022/20.



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések