A lobbizás a túlkapások megakadályozására összpontosul. “Ha a Bizottság elmúlt évekbeli javaslatait úgy fogadták volna el vagy fogadják el, ahogyan azokat megírták, akkor nagyon kevés tere maradna a nemzeti erdészeti politikának, amelyet így az EU környezetvédelmi politikája váltana fel” – mondja Marko Mäki-Hakola erdészeti igazgató.
Az erdészeti politika az EU-ban a nemzeti hatáskörbe tartozó területek közé tartozik, de az Unió például az éghajlat-, agrár- és környezetvédelmi politikáján keresztül igyekszik erőteljes befolyást gyakorolni az erdők felhasználására. A Forest.fi találkozott Marko Mäki-Hakolával, a Mezőgazdasági Termelők és Erdőtulajdonosok Központi Szövetségének (MTK) erdészeti igazgatójával, hogy hét példát tekintsen át arra, hogyan tudná az EU befolyásolni az erdészeti politikát.
Mäki-Hakola szerint a Bizottság projektjeit az jellemzi, hogy mindent egyszerre akarnak javítani, és elfelejtik, hogy az egyik cél elérése más célok rovására mehet.
“A biológiai sokféleség javítása veszteségeket okozhat az erdők növekedésében és következésképpen a szén-dioxid-nyelőkben. Emellett a Bizottság nyilvánvalóan nem érti, hogy ugyanazon szabályok alkalmazása minden tagállamban teljesen eltérő módon érinti az erdőket” – mondja Mäki-Hakola.
1. “Amiről azt hittük, hogy az iparról szól, az környezetügyi stratégiává vált
Mäki-Hakola a tavaly elfogadott erdészeti stratégiával kezdi. Ez a harmadik a sorban, és Mäki-Hakola szerint önmagában is szükséges volt.
‘Az MTK is új stratégiát akart, de olyat, amely kiegyensúlyozott és megérti az iparágak igényeit. Amit kaptunk, az védelmi stratégia volt’ – mondja Mäki-Hakola.
‘Az iparágak igényeit figyelembe vevő stratégia olyan dolgokkal foglalkozna, mint az erdők növekedése, kezelése és felhasználási céljai, amelyek közül az egyik a fosszilis nyersanyagok kiváltása és az éghajlatváltozás elleni küzdelem lenne. Más dolgok közé tartozna a regionális és nemzeti gazdaságok jóléte és az EU önellátása, természetesen nem feledkezve meg a környezetről sem” – sorolja Mäki-Hakola.
Az erdőstratégia első változatának tartalma többek között azért volt meglepő Mäki-Hakola számára, mert nyilvánvalóan közös erdészeti politikát támogatott, annak ellenére, hogy néhány héttel korábban a Tanács és a Parlament is hangsúlyozta, hogy ez nem tartozik az EU hatáskörébe.
A javaslat védelmében azt mondták, hogy az csak egy stratégia, és így nem kötelező érvényű. Célja azonban az volt és az is, hogy irányítsa az erdészeti kérdések előkészítését az EU-ban.
És ezért hivatkoznak rá folyamatosan – mondta Mäki-Hakola.
2. “Taxonómia – furcsa előkészítési folyamat”
A fenntartható tevékenységek taxonómiája egy olyan uniós eszköz, amely a finanszírozást az éghajlat és a környezet javát szolgáló projektek felé irányítja. Mäki-Hakola ezt jó dolognak tartja. A taxonómia ahelyett, hogy megtiltaná bármely projekt finanszírozását, inkább a jó projekteket hivatott segíteni abban, hogy jobb feltételekkel jussanak finanszírozáshoz. Ha az erdészeti ágazat a taxonómiának megfelelően akar finanszírozást szerezni, akkor bizonyítania kell, hogy kizárólag a taxonómia szerint kezelt erdőkből szerez be fát.
“Az erdőket illetően a taxonómia bevezetése tehát az erdőtulajdonosok felelőssége lesz. Ők azonban nem lesznek jogosultak a taxonómia szerinti finanszírozásra, és más tekintetben is csak közvetve, vagy egyáltalán nem részesülnek a megfelelésből. Az erdőtulajdonosok fogják elvégezni a munkát és fizetni a költségeket” – magyarázza Mäki-Hakola.
A taxonómiában szereplő éghajlati kritériumokat 2021-ben véglegesítették. Mäki-Hakola szerint együtt lehet élni azokkal.
Nem így van ez a természeti kritériumokkal, amelyekről november végén tették közzé a javaslatot. Az MTK ebben a szakaszban megvalósíthatatlannak tartja a javaslatot.
A Bizottság három követelményt támasztott a taxonómiával szemben: tudományos kutatáson kell alapulnia, használhatónak és politikailag elfogadhatónak kell lennie. Mäki-Hakola véleménye szerint ezek közül egyiknek sem felel meg a legújabb javaslat.
A javaslat szerint a taxonómia követelményeinek megfelelő erdők 20 százalékát ki kellene zárni a kereskedelmi hasznosításból. A tarvágási területek nagyságát fenyő erdőkben három hektárra, lombos erdőkben pedig egy hektárra korlátoznák. A kitermelési helyek között 40 évig 100 méteres sávot kellene érintetlenül hagyni.
A lombos és vegyes erdőkben a korhadó fa (holtfa) mennyisége hektáronként 30 köbméter, a fenyő erdőkben pedig 20 köbméter lenne, míg a jelenlegi érték öt köbméter alatt van. A kivágás helyén lévő talaj 90 százalékát érintetlenül kell hagyni.
3. “A biológiai sokféleséggel kapcsolatos stratégia kezelhető”
Az EU biológiai sokféleséggel kapcsolatos stratégiája szintén nem lenne kötelező erejű. A javaslat szerint minden tagállamnak szigorúan és törvényi úton kellene megvédenie föld- és vízterületének tíz százalékát (szigorúan védett terület), ezen felül pedig 20 százalékát kevésbé szigorúan és esetleg megállapodások útján (védett terület).
‘Mint ilyen, ez Finnország számára nem jelent problémát, kivéve, ha valamilyen okból túl akarjuk lépni az uniós követelményeket, ahogyan azt a finn természetvédelmi testület javasolta. A szigorú védelemre vonatkozó követelményt már teljesítettük, ami pedig a kevésbé szigorú részt illeti, jelenleg folyik a munka, hogy megnézzük, mennyivel rendelkezünk már most is’ – mondja Mäki-Hakola.
Minden tagállam kötelezettséget fog vállalni erre vonatkozóan a Bizottság felé. A finnek jövő tavasszal új parlamentet választanak, így a stratégiával kapcsolatos döntéseket csak a következő kormány hozza meg.
‘Gondoskodnunk kell arról, hogy a döntéshozatali eszközök a nemzeti szerveknél maradjanak, és ne feledjük, hogy a természetet a természet miatt védik, nem pedig az EU miatt’ – mondja Mäki-Hakola.
4. “A természet helyreállításáról szóló rendelet valójában az erdőgazdálkodással foglalkozik”
Mäki-Hakola úgy véli, hogy a természet helyreállításáról szóló bizottsági rendeletjavaslat tele van problémákkal és többféleképpen értelmezhető követelményekkel.
A javasolt rendelet, amely a természet egészére vonatkozna, heves vitát váltott ki. Az erdőket illetően előírja, hogy a helyreállítást az EU természetes élőhelyvédelmi irányelvében felsorolt élőhelyeken kell elvégezni. A leromlott állapotú élőhelyek területének 30 százalékát úgy kell helyreállítani, hogy azok közelebb kerüljenek a természetes állapotukhoz.
Az arány fokozatosan növekedne, így végül a helyreállítási tevékenység a Natura rendszerbe tartozó élőhelyek által lefedett terület nagy részére vonatkozna. Finnországban az ilyen élőhelyekre példák az északi természetes erdők, a füves erdők, a szikes erdők és a lápok.
Ezen túlmenően az élőhelyeket úgy kell helyreállítani, hogy azok megfeleljenek az 1950-es évek elején általuk lefedett területnek, ami meghaladja a Natura rendszer alkalmazási körét.
“Miért kell minden erdőre vonatkozóan követelményeket támasztani? Miért nem elegendőek a Natura területek? Ezzel a javaslattal az EU egyértelműen belép az erdőgazdálkodás területére, amely kívül esik a hatáskörén – mondja Mäki-Hakola.
A Bizottság azt is megbecsülte, hogy ez a gyakorlat milyen költségekkel és haszonnal járna a tagállamok számára. Mäki-Hakola véleménye szerint a haszonbecslés egy piramisszerű átverés, amely olyan dolgokon alapul, mint a turisztikai érték feltételezett növekedése. A becslések olyan felméréseken alapulnak, amelyek feltérképezik a fizetési hajlandóságot bizonyos dolgokért azokban az országokban, ahol nincs mindenkinek joga.
Mondjuk, van egy helyreállított láp, tehát feltételezhetően hány turistát vonz majd oda – kérdezi Mäki-Hakola.
5. Az energiaügyi irányelv veszélyeztetné Finnország energiapolitikáját
A megújuló energiaforrásokról szóló irányelv (RED) meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett az erdőkből származó, égetésre szánt biomassza beleszámítható a megújuló energiaforrásokra vonatkozó kvótába. Nem tiltja meg a faégetést mint olyat, de azt igen, hogy milyen fát lehet bevonni a megújuló energiára vonatkozó nemzeti kvótába. Az Unió célokat tűzött ki erre a kvótára vonatkozóan.
A jelenlegi javaslat szerint a közvetlenül az erdőből származó fa nem minősülne fenntarthatónak, ami kizárná azt a nemzeti kvótából. Az erdészeti ipar (faipar) mellékfolyamataiból származó fát (faipari melléktermék) viszont bele lehetne számítani. Az indoklás szerint a fát a lehető legnagyobb mértékben és a lehető legtartósabb termékek előállítására kell feldolgozni, és csak végső esetben szabad energetikai célokra felhasználni.
‘Nagyszerű gondolat, de tény, hogy amikor kivágunk egy fát, annak bizonyos részei csak égetésre használhatók. Még ebben az esetben is fosszilis nyersanyagokat helyettesítenek’ – mondja Mäki-Hakola.
Ha a fa bármelyik részének van más felhasználási módja, akkor az elkerülhetetlenül ott fog landolni.
Egyszerűen azért, mert bármely más felhasználás jövedelmezőbb, mint az égetés, ami azt jelenti, hogy az eladó jobb árat kap a fáért – magyarázza Mäki-Hakola.
Finnország megújuló energiapolitikáját a hatályos uniós jogszabályok alapján alakították ki, és az erdei biomassza fontos szerepet játszik benne. Ha az irányelvet a javasolt formában fogadják el, a finn politika összeomlik.
6. “A LULUCF-szabályozásról szóló megállapodás elfogadható”
A LULUCF-rendelet azzal foglalkozik, hogy a földhasználat, a földhasználat-változás és az erdőgazdálkodás szén-dioxid-elnyelőit és kibocsátásait hogyan veszik figyelembe az EU éghajlat-politikai céljaiban. Erről nemrég született megállapodás, és Mäki-Hakola úgy jellemzi az eredményt, hogy “elfogadható, de nehéz volt”.
Az erdőkkel kapcsolatban a legnagyobb fejtörést a számítások során használt referenciaszint okozza, vagyis az a szint, amelyhez a tényleges szén-dioxid-nyelőt hasonlítják. Az elképzelés az, hogy ha a szén-dioxid-nyelőt az erdők szokásos használata során állították elő, akkor csak az ennél nagyobb szén-dioxid-nyelőt fogadják el a nemzetközi összehasonlításban. Az elfogadható nyelőknek egy maximális értéket is meghatároztak.
Ha egy tagállam szén-dioxid-nyelője túlságosan csökken a számításhoz, a tagállam az erőfeszítés-megosztási rendeletben meghatározott kiosztásokat használhatja. Ha a szén-dioxid-nyelő addig csökken, amíg nem áll rendelkezésre kiosztás, akkor azt kibocsátásként kell kezelni.
Másrészt, ha egy erdő megfelel a nyelőre vonatkozó követelményeknek, bizonyos mértékig felhasználható az éghajlati számítások során a máshonnan származó kibocsátások kompenzálására.
Mäki-Hakola úgy véli, hogy a kizárólag a szén-dioxid-nyelőkre való összpontosítás valójában káros lehet az éghajlatra nézve. Az elnyelők számos okból bizonytalanok, míg a kibocsátáscsökkentés új technológián és új működési módokon alapul, ami azt jelenti, hogy a legtöbb esetben állandó.
“Ami az erdőket illeti, fontosabb lenne gondoskodni arról, hogy a fosszilis nyersanyagokat megújuló fával váltsák fel, és gondoskodni az erdők növekedéséről, hogy a megújuló fa maximálisan rendelkezésre álljon” – véli Mäki-Hakola.
7. Az erdőirtás szabályozását lehetetlen lenne végrehajtani.
Mäki-Hakola úgy véli, hogy az erdőirtásmentes termékekről szóló rendeletjavaslat célja jó. A cél az, hogy az EU-ban értékesített termékek ne okozzanak erdőirtást sem az EU-ban, sem azon kívül.
“De ezen túlmenően a javaslat túl messzire megy” – mondja Mäki-Hakola.
Finnországban az erdőgazdálkodás nem okoz erdőirtást, köszönhetően a jogszabályoknak, amelyek előírják, hogy a kivágás után új erdőt kell létrehozni. A rendeletjavaslat azonban ennél többet követel meg: minden egyes eladott erdészeti termék, például a WC-papír esetében bizonyítani kell, hogy az ehhez szükséges fák kivágása nem okozott erdőirtást a helyszínen.
Ezt nem lehet megtenni. A különböző erdőrészletekből származó fa, valamint az abból készült deszkák, apríték és egyéb köztes termékek az ipari folyamatok során keverednek egymással, így lehetetlen nyomon követni az adott termékhez felhasznált összes fa eredetét.
Kevésbé jelentős javaslatok folyamatos áramlása
A rendeletekkel és irányelvekkel kapcsolatos jelentős projektek mellett a Bizottság az erdők megfigyelésével és a szén-dioxid-tanúsítással is foglalkozik, hogy csak kettőt említsünk a sok közül.
A megfigyelés célja, hogy egységes képet és összehasonlítható adatokat hozzon létre az EU-ban található erdőkről. Az ezzel kapcsolatos konzultáció az érdekeltekkel nemrég fejeződött be, de Mäki-Hakola számos rejtélyes pontot sorol fel a projekttel kapcsolatban.
“Megkérdeztem, hogy mi a Bizottság célja a projekttel, de a válaszok elég homályosak voltak. Tudni akartam, hogy mire fogják használni az adatokat, de a válasz nem volt túl világos. Azt is szerettem volna tudni, hogy ki fogja viselni a költségeket, de a válasz ugyanilyen kevéssé segített” – sorolja Mäki-Hakola.
‘Bár ha a projekt segít az erdőtulajdonosoknak az erdészeti adatok és az erdei erőforrások vizsgálatára szolgáló eszközök fejlesztésében, akkor a végeredmény jó lehet. A projekt mégis egyértelműen az erdészeti politika körébe tartozik, és ez nem tartozik az EU hatáskörébe’ – mondja Mäki-Hakola.
A szén-dioxid-tanúsítás célja, hogy megteremtse az alapot az erdőkben felhalmozódó és az ott található szénmennyiség becslésére. A tanúsítási javaslatot november 30-án tették közzé.
A finn Bioenergia Szövetség szerint a tanúsításra azért van szükség, hogy bizonyítani lehessen, hogy a szén valóban eltávolításra kerül a légkörből. Emellett lehetővé teszi a különböző módszerek hatékonyságának megbízható összehasonlítását is.
A javaslat nem tartalmazza a rendszer finanszírozására vonatkozó terveket.
“A javaslat az uniós jogszabályok számos más dokumentumához kapcsolódik, például a taxonómiához, noha eredetileg ez csak a beruházásokra vonatkozott volna” – mondja Mäki-Hakola. Ugyanakkor nem ítéli el teljes mértékben a projektet.
‘A cél jó. Csak meg kell néznünk, mi lesz belőle” – mondja Mäki-Hakola.
Forrás: forest.fi
írta: Hannes Mäntyranta angolra fordította: Heli Mäntyranta
Fatájolta: Mőcsényi Miklós
