FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Elkelt az IKEA legnagyobb orosz gyára

A svéd vállalat már régóta szeretne túladni oroszországi eszközein, ez azonban korántsem egyszerű. Március végén bejelentették: megveszi az IKEA legnagyobb oroszországi gyárát az Invest Plus.

A tranzakcióra több mint egy évvel azután kerül sor, hogy a svéd bútorgyártó először leállította a tevékenységét az Ukrajna elleni támadás miatt, igaz, tavaly nyáron egy rövid ideig online ismét lehetett vásárolni a cég termékeiből.

Az Invest Plus – amely egy erre a célra létrehozott különleges rendeltetésű eszköz – tulajdonosa, Vadim Oszipov szerint egyáltalán nem volt egyszerű a novgorodi gyárral kapcsolatos üzlet megkötése, ezért közleményében kifejezte köszönetét minden érintettnek, az IKEA-nak, az orosz és svéd hatóságoknak, illetve az orosz ipari és kereskedelmi minisztériumnak. Az üzletember szerint a gyár dolgozóit sikerült megtartani. 

Az Invest Plus pedig azt közölte, hogy garantálják az alkalmazotti létszám szinten tartását legalább egy évig, és a termelés két-három hónapon belül újraindulhat.

MOSCOW, RUSSIA - ARRIL 24:  (RUSSIA OUT) A man walks by Sweden-based home decor store IKEA, closed due to the military invasion of Ukraine, April 24, 2022 in Belaya Dacha, outside of Moscow, Russia. President Vladimir Putin said at a news conference April 12 that Russia has withstood the Western blitz of sanctions, insisting the measures will backfire.  (
Fotó: Getty Images

A svéd vállalat korábban már jelezte, hogy mind a négy oroszországi üzemét el kívánja adni. A vásárló Invest Plus mögött álló Oszipov a Slotex vezérigazgatója és társtulajdonosa. Az orosz cég a legnagyobb belföldi gyártója különböző laminált termékeknek és konyhapultoknak – írja a Reuters.

Az üzlet megkötését nehezítette, hogy a barátságtalan – vagyis az oroszok ellen szankciókat bevezető – országokból származó cégek csak egy kormánybizottság engedélyével zárhatják le tranzakcióikat. Az orosz ipari minisztérium februárban megszellőztette, hogy az IKEA gyárait a Slotex mellett a faipari Luzales vehetik meg.

forrás: vg.hu 03-27

Előző cikk

A Mondi újrafókuszálja neusiedleri gyárát

Következő cikk

Felszámolások történelmi rekordja



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

HOMAG okos élzárás

A HOMAG új, okos élzárási technológiáját üdvözlik a bútorgyártók. A kézművesség iránti megbecsülés egyre inkább növekszik, ami olyan…