FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

IKEA eredmények

Az Ingka Csoport 41,7 milliárd eurós IKEA kiskereskedelmi forgalomról adott hírt az augusztus végén záródott 2023-as üzleti évre vonatkozóan ami 5,7 százalékos növekedést jelent a tavalyi évhez képest.

Az elmúlt időszakot számos külső tényező befolyásolta, többek között a világjárvány, valamint a bizonytalan gazdasági és geopolitikai helyzet, azonban a lakberendezési inspiráció bővítése, valamint a digitális, az új és a meglévő áruházakba történő befektetések felgyorsításának köszönhetően 7 százalékkal növekedett az áruházak látogatottsága, az online részesedés pedig 26 százalékra bővült (a 2022-es pénzügyi évben ez 25 százalék volt) – derült ki a vállalat közleményéből.

Bár bizakodón tekintek a jövőbe, fel kell készülnünk arra, hogy az előttünk álló út rögös lesz – nyilatkozta Jesper Brodin, az Ingka Csoport vezérigazgatója.

Jesper Brodin

Miközben az IKEA fennállásának 80. évfordulóját ünnepli, a vállalat egy jobb IKEA létrehozására készül: átalakítja az áruházait a vásárlói igényeket kiszolgáló hálózat kapacitásának növelése érdekében, egyúttal olyan összcsatornás kiskereskedővé válik, amellyel a vásárlók bármikor, bárhol és bármilyen módon kapcsolatba léphetnek. Az Ingka Csoport 60 helyszínen nyitott új áruházakat, egyebek mellett Koppenhágában, Madridban, Rómában és San Franciscóban, valamint Tervezőstúdiókat többek között Ausztráliában, Szerbiában és Magyarországon Debrecenben és Pécsen.

Mindemellett a vállalat felgyorsítja a beruházásokat a legnagyobb piacai közül az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Franciaországban és Spanyolországban. Ezekben az országokban több mint 4,5 milliárd eurót invesztál a vásárlói élmény és a házhozszállítási szolgáltatások javítását célzó projektekbe. Az év elején az Ingka Csoport bejelentette a Made4net szolgáltató felvásárlását, amely a jövőben vezető szerepet tölt majd be a vásárlói igényeket kiszolgáló hálózat terén a kiskereskedelemben.

Az Ingka Csoport folyamatos növekedésével és teljesítményével párhuzamosan a kiskereskedelem egyenletes ütemben történő átalakulása is érezteti a hatását.

Ez megköveteli tőlünk, hogy folyamatosan keressük a módját annak, hogyan tudjuk megerősíteni a vállalatainkat, és biztosítani a megfelelő pénzügyi hátterünket a jövőben – folytatja Brodin.

Az elmúlt években a vállalat elkötelezte magát amellett, hogy 6,5 milliárd eurót fordít a megújuló energiára, amelyből közel 4 milliárd euró befektetése már megtörtént.

Az Inter IKEA Systems B.V. – amely az IKEA koncepció tulajdonosa és az IKEA franchise-átadója világszerte – ma bejelentette, hogy az IKEA kiskereskedelmi forgalma mind a 12 franchise-csoportot magában foglalva elérte a 47,6 milliárd eurót. Az Ingka Csoport részesedése a teljes forgalomból 90 százalék.

A vásárlóinknak és termékeink népszerűségének köszönhetőn a 2023-as pénzügyi évre még jobb eredményeket várunk a magyar piacon, mint az előző évben – mondta David McCabe, az IKEA Csehország, Magyarország és Szlovákia ügyvezető igazgatója.

David McCabe

Végül pedig néhány kulcsadat a pénzügyi évből:

  • Teljes IKEA kiskereskedelmi forgalom: 41,7 milliárd euró a 2023-as pénzügyi évben (+5,7%), 39,5 milliárd euró a 2022-es pénzügyi évben (+5,5%)
  • Online részesedés: 26 százalék a 2023-as pénzügyi évben, 25 százalék a 2022-es pénzügyi évben
  • Áruházlátogatás: 697 millió látogatás a 2023-as pénzügyi évben (+7,4%), 650 millió látogatás a 2022-es pénzügyi évben
  • IKEA applikáció: 19,7 millió letöltés a 2023-as pénzügyi évben, 20,3 millió letöltés a 2022-es pénzügyi évben
  • Nyitások: 60 helyszínen a 2023-as pénzügyi évben, 52 helyszínen a 2022-es pénzügyi évben
  • Eladott húsgolyók és húsmentes golyók: 1,2 milliárd a 2023-as pénzügyi évben, 1,1 milliárd a 2022-es pénzügyi évben
  • Fenntarthatóság: 4 milliárd euró (a 6,5 milliárd eurós portfólióból) befektetés megújuló energiaprojektekbe: szél-és napenergia.
  • 575 szélturbina 17 országban, 20 napelempark és 935 000 napelem az IKEA egységek tetején.

forrás: portfolio / IngkaGroup 10-12

Előző cikk

Egyre több cég szűnik meg

Következő cikk

Faépítészeti Nyílt Napok - meghívó



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Végleg bezár a KIKA

Ausztria: Nem sikerült vevőt találni a neves osztrák bútoráruházláncra, 114 év után az összes üzlet bezár. A KIKA-t…