FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Új JYSK-áruházak

Tovább terjeszkedik a JYSK kiskereskedelmi üzletlánc, december 13-án két új áruház nyílt, illetve egy másik megújult, így Budapest 19. kerülete és Szarvas kapott egy-egy több mint 1000 négyzetméteres áruházat, ezzel pedig összesen 96 üzlettel rendelkezik a JYSK Magyarországon. A nehezebb gazdasági helyzet miatt pedig az elmúlt időszakban átlagosan közel 15 százalékkal mérsékelte a vállalat közel 500, alapvető lakberendezési termék árát, december végétől pedig újabb 300 termék ára csökken majd.

Folyamatosak az üzletnyitások a JYSK-nél, a legutóbb a budapesti agglomerációban, Solymáron, illetve Móron nyílt áruház, december 13-án pedig a 19. kerületben, és Szarvason adtak át egy-egy új üzletet, Dombóváron pedig felújítva nyílt újra egy egység. Így a JYSK-nek már 96 áruháza van országszerte, és az idei 2023/24-es pénzügyi évben még három új egység nyitását tervezik.

Az új áruházak mindegyike több mint 1000 négyzetméteres alapterületű lesz, és a 3.0-ás koncepció jegyében a bútorok közötti eligazodást 3 bemutató-szoba segíti, de külön matrac-stúdiót is kínál a JYSK, ahol a vásárlók otthonos környezetben nem csupán tanácsokat kapnak, de ki is próbálhatják a termékeket.

Jótékonykodással kísért áruháznyitások

Az áruháznyitásokhoz jótékonysági akció is kapcsolódik, a Sharityvel együttműködésben helyi szervezetek kaptak 500-500 ezer forintos támogatást. A pályázatra összesen 17 szervezet jelentkezett, a győztes pedig a Mohamanó ÉlményMűhely Alapítvány és a Szarvasi Kóbor és Elveszett Kutyáiért Állatvédő Egyesület lett.

Folyamatosak a felújítások is

Az új áruházak nyitása mellett a meglévő üzleteit is folyamatosan átépíti a JYSK a 3.0-ás koncepció szerint, ez azt jelenti, hogy 2024 év végéig világszerte a vállalat minden áruháza, több mint 3300 egység megújul. A munkálatok során kiemelt figyelmet fordítottak az energiahatékonyságra, így például az izzókat LED-ekre cserélték, a szociális helyiségekbe pedig mozgásérzékelőt szereltek. Az új koncepció jegyében az üzletekben a világítás szakaszolt, 3 ütemben lehet felkapcsolni, amelynek köszönhetően kevesebb fény mellett is nagyszerű vásárlási élmény nyújtható, miközben az áruházak világításának energiafogyasztása legalább 25 százalékkal csökkenthető.

Olcsóbbak lettek bizonyos termékek

Az üzletnyitások mellett a JYSK több, alapvető lakberendezési kellék árát is csökkentette az elmúlt időszakban. Augusztus vége óta közel 500 „Mindig Alacsony Ár” feliratú termék ára csökkent a JYSK-nél, átlagosan közel 15 százalékkal. „Rendszeresek az akciók az üzletekben, de fontosnak tartjuk, hogy a termékek egy része tartósan alacsony áron legyen elérhető, ezért vezettük be a „Mindig Alacsony Ár” termékeket a JYSK-nél. A nehezebb gazdasági helyzet miatt azonban itt, a „Mindig Alacsony Ár” termékeknél csökkentettük az árakat az elmúlt 3 hónapban, ezeknek a termékeknek közel 40 százaléka átlagosan közel 15 százalékkal kedvezőbb áron érhető el az augusztus végén érvényes árhoz képest. Ezek között olyan alapvető termékek is megtalálhatóak mint az ágyneműk, háztartási aprócikkek, bútorok, így például szekrények és kanapék. December végétől pedig újabb 300 termék ára csökken – mondta Szimeiszter Sándor, a JYSK Magyarországért, Ausztriáét és Görögországért felelős country directora.

forrás: JyskNewsDesk

Előző cikk

Változások a walesi kormány faültetési tervében

Következő cikk

Erdei fatermékek termelése, készletváltozása, árbevétele, 2022.



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések