FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Életet jelentő fák

Több mint 110 ezer facsemetét ültettek el sikeresen Hargita megyében az Életet jelentő fák projekt keretében. Az elért eredményekről szerdán sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.

A megyei tanács Életet jelentő fák Hargita megyében kampánya, csatlakozva a Régiók Bizottsága Trees for Life kezdeményezéséhez, 2022 márciusban indult el. Az eredményeket szerdán ismertették a sajtó képviselőivel. Mint kiderült, Hargita megye lakossága, civil szervezetek, iskolák, alárendelt intézmények, polgármesteri hivatalok és egyesületek közreműködésével a céljuk számos fenyő- és gyümölcsfa csemete ültetése volt Hargita megyében. 2030-ig több ezer facsemete ültetését vállalta Hargita Megye Tanácsa, közösen Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesületével és a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökséggel, valamint a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulással. Eddig összesen több mint 110 ezer facsemetét ültettek el sikeresen megyeszerte.

A projekt kapcsán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta: „két céllal vágtunk bele ebbe a projektbe. Az egyik az erdősítés, a másik pedig az, hogy a megyei utak mentén őshonos gyümölcsfákat ültessünk. Köszönöm az önkéntes tűzoltóknak, hogy a facsemetéinkről a szárazabb időszakokban is gondoskodtak. A faültetési akciókba többször is becsatlakoztak a megyében lévő iskolák diákjai is. Azt szeretném, hogy azok a diákok, akik részt vettek a faültetési akciókban, örökbe fogadjanak egy fát és gondoskodjanak róluk.”

A facsemetéken kívül időkapszulák „elültetésére” is sor került három helyszínen: Csíkkozmáson, Szépvízen és a Bucsin-tetőn. Így évtizedek múlva majd akár az unokáik GPS koordináta alapján fel tudják majd keresni az erdőt, amelyet a nagyszüleik ültettek. Az időkapszula az ültetésben részt vett gyermekek névsorát és a Trees for Life együttműködési szerződést is tartalmazza.

forrás: Maszol.ro

Előző cikk

Fenntartható természeti erőforrás-használat

Következő cikk

Forgácslap újrahasznosított faanyagból




(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Exit mobile version