A 2021-es klímacsúcs erdővédelmi céljaihoz képest a világ országai már tavaly lemaradásban voltak. De vannak jobban teljesítő országok, köztük Brazília is, ami rákapcsolt az amazónai erdők védelmére. A Föld erdői azonban majdnem mindenhol nehéz helyzetben vannak, és ez alól a Kárpát-medence erdei és a magyar erdők sem jelentenek kivételt.
A világ erdői egyre inkább veszélyben vannak és a legtöbb ország nem teljesíti a vállalt céljait az erdőirtás megfékezésében, számolt be a Reuters nemrég egy friss kutatás eredményei alapján. A jelentést egy környezetvédő szervezetekből álló csoport adta ki. Az alapjául a 2021-es glasgow-i klímacsúcs vállalásai szolgáltak, a környezetvédők pedig ezt hasonlították össze a legfrissebb adatokkal.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2021/11/COP26_logo_landscape_blue_RGB-large-1.png)
Nincs akarat a nagy szavak mögött?
A jelentés szerint bár a 2021-es ENSZ környezetvédelmi világcsúcson 140 ország fogadta el az erdőirtás megállításának és az erdők degradációjának 2030-ig történő megállításának céljait, 2022-ben valójában még nőtt is 4 százalékkal a globális erdőirtás, 66 ezer km2 erdő pusztult el tavaly. Ez összehasonlításként Magyarország területének 70 százaléka, majdnem két Dunántúlnak felel meg. Ezzel a klímacsúcs céljai felé haladásban már tavaly 21 százalék lemaradásban volt a bolygó.
A jelentés egyébként megemlíti, hogy 2014-ben is létrejött egy new york-i nyilatkozat az erdőkről, amit akkor kevesebb ország írt alá, bár akkor számos vezető vállalat is csatlakozott a deklarációhoz. A 2014-es new york-i nyilatkozatban is hasonló, ambiciózus célok lettek megnevezve. A különböző deklarációkban vállalt célok között szerepel különösen a trópusi esőerdők védelme, ez még nagyobb, 33 százalékos lemaradásban van, miután tavaly 4,1 millió hektár pusztult el ezekből az erdőkből, amik egyébként különösen értékesek nem csak a biodiverzitás, hanem a karbonmegkötési képességük miatt is.
A környezetvédők azt is kiemelték, hogy a világ országai összesen 2,2 milliárd dollárt költöttek a bolygó erdőinek védelmére, ez azonban töredékét sem teszi ki annak az összegnek, ami ahhoz kéne, hogy tényleg hatékonyan meg lehessen állítani az pusztulásukat. A finanszírozási hiányosságok mellett azonban más okai is vannak, hogy a nagy szavak ellenére csak gyorsult a Föld erdőinek zsugorodása. Ezek között a legsúlyosabbak első sorban a fakitermelés, a legelőknek szánt területekről az erdők kiirtása, valamint az útépítés.
Azonban biztató jeleket is látnak a környezetvédők. A deklarációban részt vevő országok közül ötven tényleg tartja is az erdőirtás csökkentését a céloknak megfelelő ütemben, ezek között ott van Malajzia, Indonézia és Brazília is.
Brazília jobban teljesít
Brazília a világ erdőirtásának mintegy 30 százalékáért felelős. Az idei statisztikák alapján azonban az országban az amazóniai esőerdők irtása 56,8 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakban mért értékhez képest, a 2023 januártól szeptemberig terjedő időszakra tekintettel pedig az egy évvel korábbihoz képest 49,5 százalékos a csökkenés. Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök kormánya számára az illegális erdőirtás megállítása kormányzási prioritás, írja a Reuters, sőt, a brazil kormány még a károsanyag-kibocsátási céljain is emelt idén szeptemberben.
Az amazóniai esőerdőkben az alapvetően az augusztustól szeptemberig tartó időszak a legsúlyosabb a szárazabb idő miatt, az erdőtüzek mennyisége ekkor szokott meredeken felugrani. Ez különösen tavaly volt katasztrofális, a 2022. szeptemberi tüzek az elmúlt tíz év legsúlyosabb erdőtüzei voltak Amazóniában. Ehhez képest idén szeptemberben 36 százalékkal csökkent az erdőtüzek száma a brazil űrkutatási iroda földmegfigyelési adatai alapján. Azonban az Amazonas-medence jelenleg az elmúlt negyven év legkeményebb aszályával küzd, így az erdőtüzek veszélye egyelőre nem múlt el.
![](https://fataj.hu/wp-content/uploads/2022/02/erdoirtas-amazonas-brazilia-staffan-widstrand-wwf-1024x576.jpg)
A magyar erdőknek is szükséges a védelem
Az erdők helyzete a Kárpát-medencében is aggasztó. A Greenpeace tavaly novemberben tett közzé egy részletes jelentést a Kárpátok erdeinek helyzetéről, ami megdöbbentő számokat hozott le. A szervezet beszámolója szerint, habár a Kárpátok erdeinek körülbelül fele Natura 2000 védelem alatt áll, a régióban gyakori a felelőtlen erdőgazdálkodás és a Kárpátok körülbelül 3,5 százaléka olyan terület, ahol egyáltalán nem lehet fákat vágni. A Greenpeace jelentése alapján átlagosan óránként 4 hektárnyi erdőt veszítünk el a Kárpátokban. Ha az erdőirtás a mostani ütemben folytatódik, a 2000-es évek erdőborítottságának 20 százaléka 2050-re teljesen el fog tűnni.
A KSH adatai alapján Magyarországon 2021-ben erdőgazdálkodási célú területeken körülbelül 7,8 millió tonna volt az összes fakitermelés, amiből a legtöbb, körülbelül 1,6 millió köbméter akác volt, 1,37 millió köbméter pedig nemesnyár, amit 1 millió köbméter fenyő és 996 ezer köbméter tölgy követett, a statisztika adataiban a legalacsonyabb kitermelési értéke a fűznek volt, 44 ezer köbméter, illetve egyéb keményfák összesen 419 ezer köbméter, egyéb lágyfák 228 ezer köbméter faanyagot adtak ki. A KSH összesítő statisztikája a fakitermelés idősoros adatai alapján egyébként azt mutatja, hogy az elmúlt évtizedekben Magyarország élőfakészlete növekvő tendenciát mutatott. 1998 és 2020 között az erdők folyónövedéke 11,6 millió köbméterről 13 millió köbméterre emelkedett.
![Megtudtuk, mi várhat a magyar erdőkre: így dőlhet el rengeteg fa sorsa itthon](https://cdn.agrarszektor.hu/images/articles/lead/2022/08/1660571278-ddkvO7ukm_lg.jpg)
Arról tavaly nyáron döntött a kormány, hogy védett területeken is engedélyezi a tarvágást az energia-vészhelyzet kezelése végett. Ez akkor nagy port kavart, civil szervezetek erősen kritizálták a szabályozás változását, a Greenpeace felmérésében a válaszadók kétharmada nem támogatta a tűzifarendeletet. Magyarország területének körülbelül 21 százaléka, 2 millió hektár terület erdő, azonban a WWF beszámolója szerint idős erdőből alig maradt Magyarországon, ma a 150 évnél idősebb fákból álló erdők aránya a fél százalékot sem éri el.
forrás: AgrárSzektor