FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Fásítás – kiemelt feladat

Az Agrárminisztérium (AM) kiemelt feladatnak tekinti a fásítást, az erdőterületek növelését – mondta a tárca erdőkért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, a 16. kerületi önkormányzat faültetési-erdősítési programjának bemutatásán.

Szentpéteri Sándor elsősorban a klímaváltozással indokolta az erdősítést. A szélsőséges időjárás a nagyvárosokat kiváltképp érinti, a fák ugyanakkor árnyékot adnak, megkötik a port, felfogják a szelet, javítják az élhetőséget, és még szépek is – fogalmazott. Ezért is méltatta a 16. kerület kezdeményezését, amely – mint mondta – a rendszerváltás óta az első önkormányzati erdőtelepítés a fővárosban.
A helyettes államtitkár jövőbe mutató, hosszú távú hasznot jelentő befektetésnek nevezett minden faültetést, hangsúlyozva, hogy a 2019-ben kezdődött országfásítási programban csaknem 40 ezer hektár erdősítésére érkezett támogatási igény. Szintén az AM hirdette meg a 36 ezer sorfa ültetését a 10 ezer fő alatti településeken, így a magyar vidék is zöldülni fog – emelte ki.

Szentpéteri Sándor hangsúlyozta, hogy a Vidékfejlesztési program erdőtelepítési pályázatai a települések előtt is nyitva állnak, mindegyikük telepíthet saját erdőt. A határidőt 2022 végéig meghosszabbították, ezt követően újabb kiírással biztosíthatják a forrásokat. A megvalósításban az önkormányzatok számíthatnak az állami erdőgazdaságok segítségére – tette hozzá.

A városrész országgyűlési képviselője a helyiek hozzáállását méltatva üdvözölte, hogy az itt élők az önkormányzattal együtt tisztelik a természetet, értékeit megvédik, és próbálják a környezeti terhelést csökkenteni. Szatmáry Kristóf elképzelhetőnek tartja, hogy nemsoká a kerület minden lakosára jusson egy új fa, ha a terveknek megfelelően folytatódik az erdőtelepítés.

A 16. kerület polgármestere a rendezvényen közölte, hogy 2,9 hektáros területen kezdődik fásítás a Pilisi Parkerdő Zrt. közreműködésével. Kovács Péter hozzátette, hogy a faültetés a magántulajdonú területek megvásárlását követően bővülhet, 10 éven belül a Szilas-patak völgye erdős területté válhat. Az önkormányzat tehát – mint fogalmazott – a fővárosi vezetéssel ellentétben nem eladja a vagyonát, hanem áldoz rá, hogy élhetőbb környezetet teremtsen. A kerület vezetője bízik benne, hogy a kormánytól kapnak majd ehhez segítséget.

forrás: AM Sajtóiroda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

PONSSE Elephant King - több fa egy menetben

Következő cikk

Településfásítási program faültetései



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések