FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

1000 FA – projekt Szombathelyen

Végre el tudott indulni Szombathelyen az 1000 fa program – kezdte a sajtótájékoztatót a 11-es huszár úti tömbbelsőben Németh Ákos klímapolitikáért is felelős tanácsnok. Emlékeztetett, hogy az első közbeszerzés sajnos sikertelen volt és a város anyagi helyzete sem alakult túl jól, ezért aztán nem írtak ki új pályázatot, hanem más megoldást kerestek. Az első ütemben kb. 200 fa ültetésére van forrás.

Szerencsére jelentkezett két nagy szombathelyi cég, hogy szívesen becsatlakozna ebbe a projektbe, így elindulhatott az első ütem. Az Aptiv Services Hungary Kft. 5 millió forinttal szállt be, ami 63 fát jelent, a Falco ZRt. pedig 74 fát vállalt. Ez összesen 137 fát jelent, ami, valljuk be, nem túl sok, de legalább végre elindult valamit.

Mint kiderült, az Aptiv által felajánlott összegből Bokányi Adrienn körzetében, a 2-es választókerületben ültetnek fákat, ezért is a 11-es huszár úti tömbbelsőben gyűltünk össze szerdán. Itt ugyanis már elültettek 23 díszkörtefát, 7 darab pedig a Metro környékére kerül majd. Januárban aztán jön a második ütem és a maradék 33 fát is elültetik a 11-es huszár úton, a Május 1. és a Verseny utcákban.

„Úgy gondolom, hogy ezzel élhetőbb lakókörnyezetet tudunk biztosítani a város lakóinak. Minél több zöldet lát a szemünk, annál kellemesebb a lakókörnyezetünk és ez a városunkba érkezők számára is fontos lehet. Ezért is választottuk egyik helyszínül a 11-es huszár utat, hiszen nagyon fontos, hogy a forgalmas bekötőutak is zöldebbek legyenek” – mondta a körzet képviselője.

Közterületen egyébként nem olyan egyszerű fát ültetni a közművek miatt, azt mondják, komoly munka volt összehozni ezt az 1000 helyszínt is. Ami ugyanis elsőre jónak tűnik, ott biztos, hogy fut valami közmű, így nem lehet oda ültetni – magyarázza a tanácsnok.

De Szombathely olyan szempontból szerencsés, hogy jelenleg is viszonylag sok fa van, nem találtak olyan helyszínt, ahol akár 1000 fát is el lehetne ültetni. Ez a projekt egyfajta hiánypótlás, mint például a 11-es huszár úton. Egy-egy olyan helyszín van csak, ahol komplett fasorokat terveznek, erre példaként a Csaba utat hozta fel Németh Ákos, Bokányi Adrienn pedig a 14. választókerületet.

Kampányígéret volt, 82 millió forintba kerül

A 2019-es választási kampányban volt az akkor még ellenzékben lévő Éljen Szombathely! egyik jól hangzó ígérete az „1000 új fa egy év alatt”, és amikor megnyerték Nemény Andrásék a választást, el is indították a projektet.

De nem ment ez olyan egyszerűen, mint ahogy azt sokan hitték. Nem az van, hogy néhány munkás kimegy a terepre, lyukat ás, belenyom egy csemetét és kész. Az új városvezetés legelső sajtótájékoztatóján kiderült, hogy nagy tételről van szó és kell ide tervezés, engedélyezés, közbeszerzés, miegymás.

Aztán jött még a koronavírus-járvány is, ami az 1000 fa mellett sok más projektet is megakasztott egy kicsit. De a háttérben azért valamennyire mégis zajlottak az események, készültek a tervek, véleményeket kértek, dolgoztak a közbeszerzési pályázaton és az is kiderült, hogy melyik körzetbe hány fa kerül.

Ez volt a tervezet 2020 nyarán:
KörzetszámKépviselőFák száma
1.Horváth Gábor62 db
2.Bokányi Adrienn80 db
3.Horváth Attila47 db
4.Horváth Soma50 db
5.Czeglédy Csaba43 db
6.Kopcsándy József47 db
7.Putz Attila88 db
8.Takátsné Tenki Mária64 db
9.Kelemen Krisztián86 db
10.Sátory Károly76 db
11.Kecskés László70 db
12.Ágh Ernő91 db
13.Németh Ákos90 db
14.Tóth Kálmán106 db

Mindez pedig összesen 82 millió forintba kerül (ezzel még 2020. szeptemberében részletesen foglalkoztunk ) és az árak emelkedése ellenére is szeretnék nagyjából tartani magukat ehhez. De mi kerül 1000 fa elültetésén ennyibe?
Nos, ez mind:

  • Minimum egy köbméteres ültetőgödör ásása
  • A fákat az ültetés előtt elő kell készíteni (locsolás, visszavágás stb.)
  • Az ültetőgödrökben teljes talajcserét kell végezni: 70% termőföld, 15% rétláptőzeg, 15% homok + talajjavítószer
  • Dréncső elhelyezése a fák gyökerei közé, ezekre kupak, nehogy kiszáradjanak
  • Fatörzsvédő műanyag a fák tövére (a fűnyírás miatt)
  • Karózás
  • Ültetés utáni alapos öntözés. (A tervezők úgy számolnak, hogy nem átázott talaj esetén fáknak a centiméterben mért törzsátmérő kétszerese kell literben értve, azaz egy 18 centiméter törzskörméretű fához legalább 36 liter víz szükséges.)
  • Az ültetést követő két-három évben is folytatni kell az öntözést, gyakran, heti 2-3 alkalommal, meleg nyári napokon naponta bőségesen vizet kell juttatni a kisfáknak.
  • 2 évig növényvédelem, metszés, gyomtalanítás stb.
  • A fák telepítésére 2 éves eredési garanciát kell vállalni.
  • Az ez idő alatt elpusztult fákat pótolni kell.
1000 FA egyike (+ a háttérben egy másik)

És hogy mikor jutunk el odáig, hogy a helyére kerül az 1000. fa? Azt nem tudni, hiszen egyelőre még képlékeny a folytatás. Ugyanis bár a tervek megvannak, a pénz nincs. Ezért várják a fentebb említett két céghez hasonló felajánlásokat és remélik, hogy tényleg sikerül elültetni a célul kitűzött 1000 fát.

forrás: NYUGAT

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Szociális tűzifa - Gyulaj Zrt. kiszállításai

Következő cikk

WORTH II Partnership Project



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…