Naponta ugranak elém is különféle lapok, portálok okos cikkei. Mindegyik más szemszögből, fokozódó problémára irányítva a figyelmet ébreszt rá: vészesen fogy az időnk, amíg mi emberek érdemben befolyásolhatjuk fajunk sorsát.
Megfigyeltem, nem vagyok képes több rossz hírt elviselni már. Félreteszem a fontosnak mutatkozó szöveget. Elolvasom majd – ígérem magamnak, aztán pár nap elteltével lemondok róla, törlöm.
Egyik oldalról a felelősségérzet, az aggódás kényszerít éberségre, a lélek azonban kiköveteli az enyhülést. Aztán ocsúdok megint. Homokba dugom a fejemet! Nem hagyom magamat tisztán látni, elkényelmesedtem! – így veszekszem belül.
Biztosan nem vagyok egyedül ezzel így. Aki csak egyszer is végiggondolta, hogy miféle folyamatoknak vagyunk részesei, létrehozói és elszenvedői egyaránt, nem tud a felelősségtudattól megszabadulni többé. Pszichénk újra és újra önfelmentő, önnyugtató üzemmódra vált, de a körülményeink ettől nem javulnak.
Hogyan lehet kitörni ebből a kelepcéből? Hogyan maradjunk éberek? Hogyan ép eszűek és hatékonyak?
Hogyan tudjuk látni még az erdőt is a fától?
Erdővé kell válnunk. Nekünk, embereknek. Vegyes összetételű, sokféle erdővé, ahol az egyik fajta rendszert adó emberi közösség hozzásimul a másik fajta emberek közösségéhez, s ők meg a többi másik közösség egésze adja ki a teljes halmazt: így válunk egymást támogató, a változásra rugalmasan reagáló, ahhoz idomuló emberek óriásközösségévé: erdővé.
Baj van. Baj lesz. Egyre fokozódó baj. Egészen közeli körben, szinte testközelből figyelem egy most árvíz-sújtotta németországi család vergődését a katasztrófa közepette. Most németországiak. Holnap magyarországiak lesznek. Majd már annak sem lesz sok jelentősége, hogy a globális összeomlás milyen közigazgatási egységen belül történik. Végül és alapvetően már csak úgyis az ember marad. Ha marad.
Különösen fenyegető nézni, ahogy a világ talán leggazdagabb országának különösen gazdag vidékén, ahol az állam, a pénzrendszerek, a közszolgáltatások kimagaslóan fejlett szervezetei működnek, milyen kevés tud lenni az ember, ha mondjuk elindul az ár.
Mi lesz akkor a kevésbé magas szervezettségi fokon élő társadalmakkal, mi lesz ott, ahol nincsenek ekkora felhalmozott anyagi tartalékok? Mi lesz velünk itt a Kárpát-medence alján? Ez az eset is jól példázta kicsiben és modellszerűen, hogy a klímakatasztrófa egyben társadalmi válság is. Nemcsak természetes létkereteink mozdulnak el, rendülnek meg, de azok is, amelyeket az ember alkotta magának.
A 10 millió Fa országos közössége arra szövetkezett, hogy fákat ültessünk. Sok fát. Minden magyarországi után egyet: tízmilliót. A folyamatok felgyorsulása azonban talán ránk ró további feladatokat és szerepeket is. Olyasféléket, amelyekben értelmezett és helyén van az a sokféle ismeret, tudás, tapasztalat, amiket mint 10 millió Fások a faültetés során elsajátítottunk, majd hozzáolvastunk, hozzátanultunk.
Ha összeadjuk sokféle tudásunkat, együtt felkészültebbek és ellenállóbbak lehetünk.
Akár a vegyes őshonos erdők.
Váljunk hát erdővé! Legyünk közösen a környezeti válság ellenszegülői!
MI A TEENDŐ? Kedves 10 millió Fások!
A faültetésre, a klímáért tett lépéseinkre rendszerint úgy tekintünk, mint amit a normális életünk mellett, ha időnk és energiánk megengedi, örömmel és jó szívvel végzünk. Afféle rendkívüli alkalom az életünkben. Sajnos közeledik az idő, amikor ez a hozzáállás óhatatlanul változni fog. Eleinte apránként, majd egyre erősebb megrázkódtatással, amit aktuálisan a világjárvány is szemléltet, rendkívüli, előzmények nélküli helyzetekben találjuk magunkat. Elfogy életünkből a “normális” és átveszi, kitölti a terét a “rendkívüli”.
Két lehetőségünk van: reménykedünk az ellenkezőjében, vagy tudatosan elébe megyünk. Mi a 10 millió Fában ez utóbbiban hiszünk. Hiszünk az összefogásban, a cselekvésben. Hiszünk magunkban, az egymásnak átadott tudásban. Hiszünk a faültetésben, mint az emberi létezésnek értelmet, a világba bekötés élményét és tapasztalatát adó szellemi cselekvésben. És hiszünk a fákban, akik nálunk is jobban tudják mit jelent élni a Földön.
Rossz hírt hozni rossz. Mindannyian látjuk mi történik ezen a nyáron is. Pusztító tüzek Görögországban, Törökországban, Kaliforniában, az Amazonas mentén és Dél-Olaszországban. Árvizek Németországban, Dél-Tirolban, kár sorolni. Változásban vagyunk.
Tanuljunk a fáktól!
Kapcsolódjunk össze mi is erősen, fogjuk meg egymás kezét.
És váljunk erdővé.
Bojár Iván András – 10 millió Fa alapító
1 megjegyzés