FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Román erdősítési program

Tánczos Barna: zöld utat kaptak a környezetvédelmi tárca erdősítési programjai, a munkálatok mellett húsz éven keresztül évi 456 eurót kapnak az új erdők tulajdonosai.

„Az Európai Bizottságtól is zöld utat kaptak a helyreállítási alapból megvalósuló erdősítési programok. A környezetvédelmi szaktárca két támogatási rendszert dolgozott ki. Az egyikkel az erdőtüzek, természeti katasztrófák, széltörések, bogártámadások után tönkrement erdők helyreállítását támogatjuk. Ezt a 100 millió eurós újraerdősítési programot már májusban jóváhagyta az Európai Bizottság, most pedig az új erdők létrehozását támogató 500 millió euró összköltségvetésű támogatási programot is kedvezően bírálták el. Ez azt jelenti, hogy hatékonynak találták azt az ösztönző rendszert, amellyel 2026-ig közel 60 ezer hektárral növeljük az erdős területeket Romániában” – ismertette Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti miniszter. 

A most jóváhagyott erdősítési program célja, hogy arra ösztönözze a mezőgazdasági területek tulajdonosait, hogy erdősítsék azokat. „Közvetlen támogatást nyújtunk az erdősítésre alkalmas földek magán- és állami tulajdonosainak, beleértve az önkormányzatokat, valamint azok társulásait. A támogatás feltétele, hogy legalább 0,5 hektáros erdőterületet, vagy 0,1 hektáros erdősávot, azaz a mezőgazdasági területek a széleróziótól és aszálytól védő fasorokat kell létrehozni. Az erdősítést az Erdőőrség által jóváhagyott projektterv szerint kell elvégezni, amely részletezi a telepítendő fa- és cserjefajtákat, valamint az ültetvények sűrűségét. A támogatás fedezi az erdősítés teljes költségét” – részletezte a tárcavezető.

Tánczos Barna emlékeztetett: a szaktárca az erdősítési munkálatok finanszírozása mellett az új erdők által megkötött szén-dioxid mennyiség után is támogatást nyújt a tulajdonosoknak. „A pályázók 20 évig hektáronként évi 456 eurós támogatást is kapnak. Az összeget a Környezetvédelmi Alapból fogjuk biztosítani. Ezzel kompenzáljuk az új erdős terület által megkötött szén-dioxid mennyiséget. Az erdő a legjobb eszköz a klímaváltozás negatív hatásainak csökkentésére, éppen ezért fontos, hogy ösztönözzük a fenntartását” – mondta a miniszter.

A Környezetvédelmi Minisztérium 800 millió eurós keretet különített el az Országos Helyreállítási és Rezilienciaépítési Tervben az erdőkre. Az erdősítés és az erdők helyreállítása mellett faiskolák és városi parkerdők létrehozását, valamint az erdészeti ágazat menedzsmentjének reformját is finanszírozza. 

forrás: RMDSZ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

1000 FA - projekt Szombathely

Következő cikk

Egyre több fát kell vasúton fuvarozni



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések