FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Európa pelletvásárlási lázban

Mióta megszületett idehaza a döntés az átlagfogyasztás feletti lakossági gázárak többszörösére emeléséről, sokan néztek utána, mivel lehetne legalább részben helyettesíteni a gázfűtést. Már az első napokban jöttek arról hírek, hogy gyors ütemben vásárolják fel az emberek az éppen elérhető kandallókat és kályhákat, a kormány pedig a tűzifaellátást próbálja növelni a kitermelési szabályok lazításával.

Kicsiben a magyar lakosságnál most az zajlik le, ami az utóbbi nagyjából egy évben rengeteg európai energiatermelő és iparvállalatnál: miután a gáz elkezdett drágulni, majd a hozzáférhetősége is veszélybe került, szinte mindenhol elkezdték a gáz helyettesíthetőségét vizsgálni, ahol ez csak fizikailag lehetséges. Az egyik szóba jöhető helyettesítő energiahordozó a faipari hulladékokból préselt pellet, amelynek ugyan lakossági felhasználása is létezik, de nem túl elterjedt idehaza.

Mivel azonban ez megújuló energiahordozónak számít, egy ideje számos európai erőműben tértek át ennek a használatára. Korábban általában a szenet váltották ki vele, de ahol lehetséges, az utóbbi egy évben helyenként a gáz alternatívájaként is használják. Ennek megfelelően ez is drágult, nemcsak a megnövekedett igény miatt, hanem azért is, mert korábban Oroszország, Belarusz és Ukrajna is jelentős mennyiséget exportált az EU-ba. Az előbbi kettő ezt már nem teheti meg a szankciók miatt, a megtámadott Ukrajna kivitelét pedig a háború zavarja.

Emiatt körülbelül három millió tonna pellet hiányzik az uniós piacról, és ezt az űrt – a földgázhoz hasonlóan – részben amerikai vállalatok töltik be. Az eleinte kizárólag fűrészporból készített pelletet a tengerentúlon inkább csak grillezéshez és sparheltekben használták, de az uniós szabályozásnak köszönhetően jelentőssé vált az export. Ez az erdőtulajdonosoknak is kapóra jött, hiszen pelletként azokat az ágak, csenevész fák is hasznosíthatók, amelyek a faipar számára értéktelenek. (FATÁJ megjegyzés: ez utóbbi mondat félrevezető. A pelletkészítés alapanyaga a fűrészpor. Gallyakból, kisebbágakból aprítékot lehet készíteni. Ennek apróbb méretű darabjai, kisebb frakciói esetleg brikettálásra alkalmasak, de pelletgyártásra biztosan nem.)

Ahogy a Wall Street Journal írja, az amerikai pelletexport kilenc éve töretlenül nő – tavaly már több mint 7,4 millió tonnát tett ki -, és az idei első féléves mennyiség is jelentősen meghaladta a tavalyi azonos időszakét. Közben az ár is magasabb lett, a biztosítás és leszállítás előtti tonnánkénti 140 dollár 170-re ugrott. Ez ráadásul a hosszú távú szerződések árszintje, az azonnali piacon ennek nagyjából a dupláját kell kifizetni.

forrás: G7

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Ökológiai Kutatóközpont állásfoglalása

Következő cikk

Tűzifakiviteli szándék bejelentése



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések