FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Egyre több svédországi fatolvaj

Svédországban a tűzifa hiánya és a megnövekedett rezsiköltségek miatt egyre több a fatolvaj. A beszámolók szerint az utóbbi időben a látogatók számára a tűzrakáshoz kikészített fák mellett már a kidőlt fákat is ellopják.

A tűzifa közelmúltbeli hiányával és a rezsiköltségek hirtelen emelkedésével kapcsolatban új probléma merült fel a svéd nemzeti parkokban. Egyre többször fordul elő, hogy a kijelölt tűzrakó helyek mellől ellopják a fákat, amit az önkormányzat helyezett ki a látogatók számára. Ezért országszerte több nemzeti parkban is kénytelenek voltak beszüntetni a természetvédelmi hatóságok az ingyenes tűzifa biztosítását a tűzrakóhelyeken.

“Régebben a Rudan természetvédelmi területen és a Skutan farmon is kitettük a tűzifát, de ezt már nem tehetjük meg, mert az emberek ellopják. Ezért egy hónappal ezelőtt le is álltunk a fák kihelyezésével”

– mondta Jörgen Haaf, Haninge önkormányzatának kültéri ügyekért felelős vezetője.

A Tyresta Nemzeti Parkban pedig előfordult az is, hogy az emberek a kihelyezett tűzifán túl a kidőlt fákat is ellopták, hogy legyen mivel felfűteni az otthonaikat. Egyre kevesebb helyen lehet ugyanis fához jutni, mert az emberek pánikszerű felvásárlásba kezdtek a közelmúltban.

A fa ára az üzletekben azután kezdett el meredeken emelkedni, hogy az országban az atomerőművek leszerelése és az ukrajnai háború miatt rohamosan elkezdett emelkedni a villamosenergia ára. Svédországban nagyon sokan rettegnek attól, hogy télen áramkimaradások lesznek. A kereskedők egyébként a legtöbb helyen már korlátozásokat vezettek be, van ahol például a tűzifából egyszerre csak 12 zsákot vásárolhatnak az emberek 119 svéd koronáért, hogy ne halmozzák fel a készleteket és minél több embernek jusson az áruból.

forrás: V4Agency 11-03

Előző cikk

Engedéllyel lehet fát gyűjteni

Következő cikk

Egyre többen csalnak a tűzifával



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Gyászhír – Teszáry Károly [86]

Fájó szívvel továbbítom a szomorú, lesújtó hírt: elhunyt Teszáry Károly erdőmérnök, 1969-től a Diósjenői Erdészet, majd 1985-től a…