FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Tűzifaprogram – kitart a kereslet

Legkorábban a jövő év elejére tud hatósági áras tűzifát biztosítani az állami erdőgazdaságok többsége, az igénylők már csak idei vágású, rosszabb fűtőértékű fát tudnak vásárolni, ráadásul a megrendelt tüzelő szállításában és aprításában az erdészetek nem tudnak segíteni. De a magánkézben lévő tüzépek is küzdenek a fahiánnyal és a tavalyihoz képest sokszor ötven százalékkal drágábban adják a tüzelőt.

Azt már az állami tűzifaprogram őszi meghirdetésekor közölte a lebonyolító Agrárminisztérium, hogy a programmal nem az a céljuk, hogy a rászorulók könnyebben – és olcsóbban – jussanak tüzelőhöz, az viszont igen, hogy fedezni tudják azoknak a családoknak az energiaigényét, akiknek még nincs télre tüzelőjük. Márpedig ilyen családból sok lehetett, hiszen a nyáron bejelentett rezsiemeléskor sokan szembesülhettek azzal, hogy csak a fafűtéssel kiegészítve fogják tudni elkerülni a horribilis költségeket.

Az állami program azonban pont a kitűzött cél teljesítése felé halad nehezen: mivel a tűzifa felvásárlása már nyáron elindult, a program őszi bejelentésekor komoly fahiánnyal küzdött az ország, a kormány által előírt árkorlátozás pedig felhajtotta a keresletet és növelte a visszaélések kockázatát.

A rendelet értelmében az állam hatósági áron biztosít bizonyos fix mennyiségű tűzifát minden háztartásnak: a keménylombos fák (ezek a jobb minőségűek, mint az akác, bükk, tölgy) erdei köbméteréért 30 ezer forintot, a fenyő és lágylombos fák (ezek kisebb fűtőértékűek, mint a nyírfa, nyárfa, égerfa) köbméteréért pedig 19 ezer forintot kérnek majd, és háztartásonként legfeljebb 10 erdei köbméter vásárolható.

Ezen a szabott áron tehát csak az állami erdőgazdaságok árulnak fát, a fapiac további szereplői által, piaci árazással kínált tüzelőt nem érinti a kormányrendelet. Aki azonban már az ársapka bejelentése előtt is vásárolt állami gazdaságtól, az is beleszámít az idei téli 10 köbméteres limitbe, annyival kevesebbet vehet a hatósági áron elérhető tűzifából.

© MTI / Rosta Tibor

Az Agrárminisztérium honlapján lakóhely szerint megtekinthető, hogy az összesen huszonegy állami erdészet közül melyikben juthatunk tűzifához, ezután a gazdaság honlapján érdemes kikeresni, azon belül melyik telephelyen tudjuk megrendelni, illetve átvenni az igényelt fát.

„A Tűzifaprogram célja, hogy a tűzifával még nem rendelkező magyar családok számára az idei téli energiaszükségletet biztosítsa és kiszolgálja a lakossági igényeket” – írja az agrártárca, azonban a hvg.hu tapasztalatai szerint a családok sokszor késve jutnak hozzá a fához, és amit kapnak, az sem biztos, hogy az idén felhasználható száraz tűzifa.

Azt a minisztérium is többször jelezte, hatalmas az érdeklődés, ez egyes térségekben a korábbi évek igényeinek többszörösét jelenti, ezért az állami erdőgazdaságok növelték a termelési kapacitást. Bár Nagy István agrárminiszter szerint „zavartalanul zajlik” a program, az egyes gazdaságok eltérő nyomással szembesülnek, ezért munkatársakat és gépeket kell átcsoportosítaniuk. Szeptember végén és október elején a minisztérium napról napra próbált hírt adni a fahelyzetről, közleményekben nyugtatták a kedélyeket, hogy mindenkinek jut majd elegendő fa. Aztán október 25-e – vagyis épp a lehűlés – óta a kommunikáció érezhetően lelassult, semmilyen platformon nem írnak a programról.

Az már a program bejelentésekor felmerült sokakban, hogy milyen minőségű fát tudnak majd a hatósági áras programban értékesíteni, hiszen ha sebtében, frissen kivágott fákat adnak el, azoknak eleve gyengébb a fűtőértékük. Más kérdés, hogy a semminél bizonyára az is jobb.

Ráadásul idén az energiaválság és a megemelkedett rezsiköltségek hatására a nem hatósági áron árusító tüzépek is jóval nagyobb kereslettel szembesültek, a rezsicsökkentés megszüntetése után azonnal érezhető volt, hogy olyanok is fát keresnek, akik korábban nem ezzel fűtöttek. Arra a kérdésünkre, hogy mikor fogytak ki a száraz fából, az egyik kereskedéstől ezt a választ kaptuk:

Mikor is jelentették be a gázáremelést? Na, másnap.

Többen elmondták azt is, hogy a beszerzés során nehézségekbe ütköznek, ugyanis a tűzifaprogram indulása után hetekig nem tudtak fát vásárolni az állami gazdaságoktól. A piaci szereplőknél kapható fa is nagyságrendekkel drágább idén, a harmincszázalékos áremelés általánosnak mondható, de gyakran kell akár ötven százalékkal többet fizetni, és még így is csak nedves fát tudnak adni.

Fanedvesség mérése © hvg.hu

A tüzépesek, akikkel beszéltünk, azt mondták, ügyfeleik beszámolói szerint hatósági áras fát legkorábban januárban tudnak eladni a megyei erdészetek az ország több pontján is, de természetesen ez is idei vágású, nedves fát jelent.

A 20 százaléknál magasabb nedvességtartalmú fával fűtésnek nem csak az a hátulütője, hogy alacsonyabb a fűtőértéke; begyújtani is körülményesebb vele, sokkal jobban füstöl, ráadásul a kéményt is károsítja. Vagyis hosszú távon sokkal több fát égetünk el, így anyagilag is rosszabbul járunk. Ha valaki képben szeretne lenni ez ügyben, az pár ezer forintért beszerezhet fanedvesség-mérő készüléket, amelyet a tüzelőbe szúrva azonnal megmutatja, hány százalékos a nedvességtartalma.

Megkerestünk újságíróként több állami erdészetet is, de a huszonegy állami gazdaság egyikétől sem érkezett válasz. Magánszemélyként érdeklődve már többet tudtunk meg. Bár akadt olyan megye, ahol volt azonnal elvihető tüzelő készleten, a legtöbb helyen azt mondták, több hónapot kell rá várni. Ahol kifogyott a készlet, ott idén már nem is lesz tűzifa, legkorábban egy-két hónap múlva lehetne azt elvinni. Volt olyan erdészet, ahol javasolták, ha sürgősen fára van szükségünk, ne is próbálkozzunk a hatósági árassal, inkább nézzünk körül máshol. Szinte mindenhol hozzátették, hogy a fakitermelés folyamatos, jelenleg a szeptember végén és október elején – vagyis közvetlenül a program bejelentése után – beérkezett megrendeléseket teljesítik.

A beszerzés azonban még csak az igénylők előtt álló nehézségek első pontja, ugyanis a tűzifaprogramnak nem része a megvásárolt faanyag aprítása és szállítása. A hengeres fát a felhasználónak kell elszállítania – vagy méretéből adódóan inkább elszállíttatnia – és darabolnia, ami további költségeket jelent. Van olyan erdészet, ahonnan közvetlenül meg lehet rendelni a szállítást is köbméterenként 6700 forintért, de itt sem a teljes kiszolgálási területen vállalják azt, a legtöbb gazdaságnál pedig egyáltalán nincs ilyen lehetőség. A többméteres rönkök aprítása pedig nem csak idő- és energia-, de eszközigényes is, arról nem is beszélve, hogy a fizikai erőnlét is gátat szabhat ennek, így a többség ismerősökön keresztül oldja azt meg, esetleg vállalkozót bíz meg a feladattal, akik akár százezer forintot is elkérnek a tíz köbméternyi fa szállításáért és darabolásáért.

Bár az Agrárminisztérium külön kiemelte, hogy a programot nem szociális szempontból indították, egyre inkább körvonalazódik, hogy az a legszegényebbek megsegítésére tényleg teljesen alkalmatlan. Sőt, többen tartanak attól, hogy az állami intézkedés fokozza az eddigi visszaéléseket, ugyanis a megnövekedett keresletet az állami erdészetek és a tüzépek együttesen se tudják teljes mértékben kiszolgálni, a lakosság kiszolgáltatottabb része pedig nem tudja megfizetni a tavalyihoz képest lényegesen drágább fát, így más csatornákból, megbízhatatlanabb helyekről is hajlandó azt megvenni, ha olcsóbban jut hozzá. Ezt kihasználva pedig sokan trükközni kezdenek, ezt tapasztalta Sebők Éva, a Momentum országgyűlési képviselője is Békés megyében. Mint elmondta, gyakran előfordul, hogy csalók az ígért fa helyett gyengébb minőségűt, vagy kevesebbet szállítanak a megrendelőknek, de megsokszorozódott az apróhirdetésekben fát kínálók száma is: itt gyakran előfordul, hogy az előleg kifizetése után egyáltalán nem érkezik meg a tüzelő.

A visszaélések már az állami szereplőknek is szemet szúrtak, a Nyírerdő Zrt. honlapján például megjelent egy felhívás, miszerint nevüket használva illetéktelen személyek tűzifát árulnak. A szabályok szerint az állami kézben lévő erdészetek elkérik az igénylők lakcímkártyáját – ezzel biztosítva, hogy senki ne lépje túl a háztartásonként megszabott limitet – arra azonban nincsen rálátásuk, hogy az adott ingatlanban van-e egyáltalán kályha, ahol eltüzelnék a megvásárolt fát. Így azonban nem lehet kizárni, hogy tömegesen vásárolják fel olyanok a tűzifát, akik aztán drágábban adják tovább – már ha egyáltalán lesz fa, amit meg tudnak venni.

© Kovács Bea

Azt a korábbi években is lehetett tapasztalni, hogy a szegényebb településeken sokan nem tudják megfizetni az egész télre elegendő tűzifát, az önkormányzat által szociális alapon kiutalt tüzelő pedig nem feltétlenül fedezi az egész fűtési szezon szükségletét: így tehát arra kényszerültek, hogy illegálisan gyűjtsenek fát a közelben, emellett pedig spórolás gyanánt fűtésre alkalmatlan használt bútort, ruhát, hulladékot égessenek. Miközben a fa beszerzése még azoknak is nehezebb idén, akik meg tudják fizetni a magasabb árat, az Agrárminisztérium közleménye szerint a szociális fát igénylő önkormányzatok közel fele december elejéig nem kapta azt meg, így a szemétégetés is fokozódhat, ami súlyos probléma, ugyanis azon túl, hogy illegális, súlyos környezet- és egészségkárosító hatással jár.

Egyes térségekben hónapok óta nem lehet fát kapni – mondta lapunknak Sebők Éva, akinek Orosházáról és környékéről már júliusban többen jelezték, aggódnak, hogy nem lesz mivel fűteni. Ezután több tucat kereskedést megkerestek ők is, és lesújtó helyzetet tapasztaltak: alig akadt olyan tüzép, ahol nem küzdöttek készlethiánnyal, több helyen már nyáron azt mondták, idén már biztosan nem lesz fa, és volt, ahol ötvenfős váróslista alakult ki.

A képviselő naponta kérdést küld Nagy Istvánnak arra vonatkozóan, mikor lesz fa Békés megyében, november végén meg is érkezett az első válasz, amelyben az agrárminiszter ismét hangsúlyozta, a tűzifaellátás a korábbi éveknél jobban alakul, több fa áll rendelkezésre, azonban a térség alacsony erdősültsége miatt várni kell a máshonnan érkező tüzelőre. Ez a területen illetékes Dalerd Zrt. honlapjáról is kiderült, korábban azt írták, csak részteljesítésre van lehetőségük, vagyis a maximálisan igényelhető tíz köbméter rendelésére nincsen lehetőség. A felhívás azóta eltűnt a honlapról.

forrás: HVG 12-13

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Lakossági tűzifa-kereslet

Következő cikk

Sikeres Nyílt Nap Sopronban



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések