FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Országos Faipari E-learning verseny zajlott

Szabó Márton, a HSZC Csongrádi Sághy Mihály Technikum tanulója Forgó-Rózsa Mariann, az intézmény vezetője és Föőr Róbert, a JAF Holz Ungarn Kft. képviselője. Az iskola és a diák is számos kisgéppel gazdagodott. Fotó: Majzik Attila

Szabó Márton, a Sághy Mihály Technikum tanulója 100 százalékos teljesítménnyel lett első a JAF-Akadémia országos faipari E-learning versenyén. A sághys diák a középiskola után egyetemre készül, és hosszú távon is a faiparban képzeli el a jövőjét.

Hatvannégy perc alatt 64 kérdésre kellett válaszolniuk azoknak a középiskolásoknak, akik belevágtak a JAF Holz Ungarn Kft. által meghirdetett országos faipari versenynek. A verseny résztvevőinek egy online tudásalapú tesztet kellett kitölteniük, amelyhez a feladatokat egy nagyjából 400 kérdésből álló bázisból választották. A kérdések nem voltak könnyűek, így a nevezők kevesebb mint egyharmada tudta végigcsinálni a versenyt. Közülük is kiemelkedett Szabó Márton, a HSZC Csongrádi Sághy Mihály Technikum 11.D osztályos diákja, aki az országban egyedüliként hibátlanul oldotta meg a kérdéssort.

A cél a tehetségek támogatása

Az első hely mellé járó oklevelet és a jutalmakat Föőr Róbert, a JAF Holz Ungarn Kft. képviselője adta át Csongrádon. Szabó Márton egy lapostipli maróból, csavarbehajtóból, merülőfűrészből, vezetősínből és egy 100 darabos bitkészletből álló, több mint 300 ezer forint értékű Makita gépcsomagot nyert. A diák első helyével az iskola is jól járt: a technikum egy mintegy 635 ezer forint értékű Makita ajándékcsomaggal gazdagodott.

Fotós: Majzik Attila

– Célunk, hogy az ilyen tehetségeket, mint Marci, fel tudjuk karolni és támogassuk őket abban, hogy a pályán maradjanak, a faipar a szenvedélyükké váljon, és minél szélesebb látókörrel rendelkezzenek, miután az iskolából kikerülnek. A versenyünk üzenete, hogy szeressék meg a szakmájukat, maradjanak meg benne és nyissanak a világra. A felajánlott gépeket igyekeztünk úgy összeválogatni, hogy egy kezdő asztalos az alapfeladatokat el tudja látni ezekkel – részletezte Föőr Róbert.

Fél óra is elég volt 64 perc helyett

Magáról a versenyről Szabó Mártont kérdeztük. Mint a Sághy diákja elmondta, egy elég nagy, átfogó témakör jelentette a tananyagot, ebből kellett egy 64 kérdésből álló tesztet kitölteni. Erre 64 perc állt rendelkezésre, Marcinak azonban elég volt fél óra a kitöltéshez. A gyorsaság nem ment az eredményesség rovására, a 11-es diák hibátlan feladatlappal rukkolt ki.

– Korábban még sosem voltam első ilyen nagy versenyen, ezért nagyon örültem az eredménynek. Hosszú távon is a faiparban szeretnék elhelyezkedni, a középiskola után egyetemre szeretnék menni – számolt be Szabó Márton.

Technikumból egyetemre

A Sághy 11-es diákját Száraz András készítette fel a versenyre. Mint elmondta, nagyon büszke tanítványára.

– Ez egy hatalmas büszkeség számunkra, meglátszik, hogy amint itt dolgozunk, ahogy év közben készítjük föl a fiatalokat, annak megvan a gyümölcse. Marci egy nyitott személyiség, aki előtt egy óriási karrier áll – jegyezte meg Száraz András.

A pedagógus hozzátette, diákja a középiskola befejezése után egyetemre szeretne menni.

– Szeretnénk megmutatni, hogy technikumból is vezet út az egyetemre. A technikusoknál többségében ez is a cél, Marci pedig egy kifejezett húzóember itt a csoporton belül – beszélt diákjáról Száraz András.

forrás: DÉLMAGYAR

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Energiahatékonysági felújítási kényszer jöhet

Következő cikk

Német fakereskedelmi prognózis



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések