Hétfőn és kedden fásítási konferenciát tartottunk a Mátra Túraközpontban, Parádsasváron. Nagyon fontosnak gondoljuk, hogy ilyen eseményeknek, ilyen remek embereknek is lehetőséget biztosítsunk nálunk az eszmecserére.
A két nap alatt megismerhettük az Erdőmentők tevékenységét, akik saját megfogalmazásuk szerint segítenek a természetnek begyógyítani a civilizáció okozta sebeket, hihetetlen mennyiségű önkéntes munkával és invencióval. Itt voltak a 10 millió Fa munkatársai, akik országszerte telepítenek főként városi fákat, erdőket, a MyForest csapata, akik fakuponjait a Dumaszínháznál is használjuk és már mostanáig is jelentős erdőterületeket telepítettek, végül, de nem utolsó sorban a Hatvanezer fa Békéscsabán aktivistái, akik a civil együttműködés csodákat valósítják meg a Viharsarokban, vízvisszatartási projektekkel, városi és városon kívüli fák ültetésével és ápolásával, azt az ambíciózus célt kitűzve, hogy felkészítsék a város klímáját a szélsőséges időjárásra. Akit érdekelnek a fenti témák, a linkelt oldalakon, illetve az XForest oldalán is számos érdekes információt találhat, sőt önkéntesként vagy támogatóként is tud csatlakozni ezekhez a szervezetekhez.
A találkozó Litkai Gergely kezdeményezésére jött létre, az eddigi összejövetelek szerves folytatásaként. A természet egy nagy egész – bárhol rángatjuk is a nagy terítőt, az asztalon minden megmozdul. Erdészeti, csemetenevelési, jogi, vízgazdálkodási, közösségépítési, finanszírozási, pályázati, élőhelyalakítási, társadalmasítási témák voltak, plusz friss erdőtelepítés megtekintése, tapasztalatok, jó gyakorlatok megvitatása, és még felsorolhatatlan mennyiségű felvetés.
![](https://scontent.fbud6-3.fna.fbcdn.net/v/t39.30808-6/346631897_5992237674217903_28811913572746806_n.jpg?stp=dst-jpg_p960x960&_nc_cat=107&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=9wuf06k-2boAX_M5ynQ&_nc_ht=scontent.fbud6-3.fna&oh=00_AfASjQAgOxlcLx-ZzdYLOdpkSTDWbeEhmraYzptFlmz9mg&oe=647387AB)
forrás: Mátra Túraközpont