FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

35 éves a Kecskeméti Arborétum

Kecskemét egyik legnagyobb zöld szigete az 1987-ben kialakított Kecskeméti Arborétum. Ötletek és tettek sokasága áll a mögött, hogy a hajdani mezőgazdasági művelésű területből – az évtizedek alatt – mára egy gyönyörű, ökológiailag értékes arborétum gazdagítja a hírös várost. A 35 éves jubileumot pénteken ünnepelték meg.

A KEFAG Zrt. kezelésében lévő Kecskeméti Arborétum az ismeretterjesztés, a kutatás, a szabadtéri felüdülés és a környezetvédelem céljait egyaránt szolgálja. Nagyon kedvelt a városban élők körében. Története 1979-ben kezdődött, amikor a Kecskeméti Erdőfelügyelőség Igazgatósága felvetette egy arborétum létrehozásának lehetőségét, de a munkák megkezdéséig – 1986 őszéig, 1987 tavaszáig – kalandos út vezetett. A tervek készültek, az erdőtelepítési program körvonalazódott, és a szakmaiság is egyre erősebbnek bizonyult. 

Az, hogy létrejöhetett ez a gyönyörű gyűjteményes kert, nagyban köszönhető a megálmodójának, dr. Gőbölös Antal Bedő-díjas erdőmérnöknek, aki személyesen is részt vett a jubileumi ünnepségen.

Péntek délelőtt az arborétum Mária-kápolna előtti területén gyűltek össze az erdészek, nyugdíjas kollégák és erdőbarátok, hogy együtt idézzék fel a gyűjteményes kert történetét. Elsőként Makra Zsuzsanna, a KEFAG Zrt. sajtóreferense köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte, hogy ezzel a jubileumi ünnepséggel zárják a héten zajló 26. Erdők Hete Programsorozatot, melynek a mottója „A magyarországi erdőgazdálkodás fenntarthatósága”. 

Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében Wass Albert szavaira utalva azt mondta: „egyre több ember szíve nem marad zárva a szép előtt”, melyet az arborétum magas látogatottsága is fémjelez számukra. Évről évre nagy számú a látogatottságuk, köztük sok a környezetet óvó és szerető személy. Az, hogy most itt állhatnak 35 év után is, nagyon sok embernek köszönhető, hosszasan lehet sorolni őket. Így ő csak egyet emelt ki, dr. Gőbölös Antalt, aki töretlen lelkesedéssel, sokszor konokságnak ható elkötelezettséggel, kitartással haladt a célja felé, így jöhetett végül létre ötlete mentén 1987-re a Kecskeméti Arborétum – hangsúlyozta a vezérigazgató. 

Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója

Ma a 62 hektáros gyűjteményben több mint ezer féle fásszárú növény, gyönyörű fák és cserjék találhatók, csodálatos természeti és egyházi környezetben. Az ország legjelentősebb kertjei közé tartozik.

A kecskeméti városvezetés nevében prof. dr. Sztachó-Pekáry István alpolgármester gratulált az ünneplőknek. Köszöntőjében megidézte a nyolcvanas éveket, az arborétum kialakításának fontos mérföldköveit, majd kiemelte közjóléti szerepét, mely nagyon fontos a városban. 

Tálas László, a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetségének alapító tagja, a Tiszakürti Arborétum nyugalmazott vezetője beszédében méltatta az arborétumot, és reményét fejezte, hogy újabb 35, 100 vagy 200 év múlva is itt áll még, az utódok itt ünnepelhetnek.

A Kecskeméti Arborétum megálmodója, dr. Gőbölös Antal erdőmérnök felelevenítette a kialakításáig vezető rögös utat, mely egészen a hatvanas-hetvenes évekig nyúlik vissza. Elmesélte, hogyan sikerült a kukoricás helyére az első fákat telepíteniük, miért kellett a megye számos pontján rekultivációs területeket újrahasznosítaniuk, hogyan választották ki a megfelelő fákat, növényeket, mi lett a területen álló régi tanyákkal, dülőutakkal. Kiemelte még az egyházzal való jó kapcsolatukat, mely már az elején megmutatkozott. 

Az ünnepségen részt vevők közül aki a gyűjteményes kert teljes történetét szerette volna megismerni, annak ajándékba odaadták a dr. Gőbölös Antal által írt Kecskeméti Arborétum című könyvet. 

Végül Görbe László, a Kecskeméti Szentháromság Plébánia plébánosa osztotta meg ünnepi gondolatait. 

A műsorban közreműködött Szabó Sándor tárogatóművész. Az ünnepség végén hirdették ki a KEFAG Zrt. 4 évszakos fotópályázatának eredményét, majd tanösvénytúra indult a kilátóhoz.

forrás: BAON 10-07

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Megújult a Császártöltési Parkerdő

Következő cikk

Ültetésre felkészülni - 10 millió Fa



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Selmeci Társaság 35 éves

A Selmeci Társaság idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, melyet egy hétvégi programsorozattal készül megünnepelni 2024. november 8. és…