FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Gyermekotthonok felújítása

Kothencz János, a Szeged – Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója, Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár, Dr. Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa és Farsang Tamás bv. dandártábornok a az országos parancsnok gazdasági és informatikai helyettese

Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa a gyermekotthon felújítási program két újabb állomását jelentette be.

Az alapvető jogok biztosa, dr. Kozma Ákos kiemelt figyelmet fordít a gyermekek jogainak védelmezésére. Ennek jegyében folyamatosan nyomon követi Magyarországon a gyermeki jogok alakulását, így többek között rendszeresen látogatásokat tesz különböző hazai gyermekvédelmi intézményekben. Az ombudsmani ellenőrzés több esetben számos működési hiányosságot tárt fel, főként az intézményeknek helyet adó épületek állapotát illetően. 2021-ben elindult a gyermekotthonok ombudsmani felújítási programja dr. Tóth Tamás bv. altábornagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, valamint Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár segítő közreműködésével.

Ennek keretében 2021-ben a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága a Szombathelyi Erdészeti Zrt. aktív részvételével két gyermekotthont újított fel teljeskörűen. A gyermekotthonok ombudsmani felújítási programja 2022-ben és 2023-ban is folytatódott, további két gyermekotthon esett át teljes körű felújításon az AJBH, a Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága, az Agrárminisztérium Erdőkért és Földügyekért Felelős Államtitkársága, a Mecsekerdő Zrt. és a VERGA Zrt. közreműködésével, 2023. október 4-én pedig a Balassagyarmati Ipolypart Fészek Gyermekotthon felújítása indult meg többek között az Ipoly Erdő Zrt. aktív közreműködésével.

A rendőrség önkéntesei segítenek

Október 17-én, kedden az alapvető jogok biztosa a Szeged-csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Szent Benedek Lakásotthonába látogatott, Felsőzsolcára. A lakásotthon Felsőzsolca kertvárosi részén helyezkedik el, ahol 12 gyermek elhelyezésére van lehetőség. Az épület tágas lakószobákkal, nagy nappalival és a gyermekek mindennapi életéhez szükséges szociális helyiségekkel rendelkezik. A dolgozók törekednek a családias, biztonságot jelentő szeretetteljes légkör megteremtésére, segítik, támogatják a rájuk bízott gyermekeket. A látogatás alkalmával dr. Kozma Ákos a felújítási program újabb állomását jelentette be. Az idei esztendőben a projekt kiegészül a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság állományának önkéntes munkájával. Dr. Kozma Ákos projektnyitó beszédében köszönetet mondott a programban részt vevő intézmények vezetőinek és munkatársaiknak, továbbá reményét fejezte ki, hogy a jó gyakorlatnak tekinthető program keretében még számos gyermekotthon teljes körű felújítása történhet meg. 

forrás: BOON

Előző cikk

Élet fája - Debrecen

Következő cikk

Iskolafűtés - adomány tűzifával



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések