FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Faültetések Székesfehérváron

Folytatódnak a faültetések Fehérváron, a napokban kezdte a munkát a Városgondnokság. Mintegy háromszáz nagyobb fát és közel háromezer fás szárú cserjét ültetnek el a város közterületein. Sok helyen pótolják a 2022-es aszályos nyáron elszáradt kisebb fákat és színesítik a Fő utcai ágyásokat is.

Örökzöld cserjékkel és nyáron virágzó dús évelőkkel ültetik be a Fő utcai kör alakú ágyásokat.

Mintegy háromszáz fát és közel háromezer új cserje is kerül a fehérvári közterületekre az elkövetkezendő hetekben. “A belvárosi növényágyakban végzünk frissítést, ugyanis voltak már olyan díszcserjék, amik elöregedtek – díszértékük nem volt teljes értékű – ezek állományát frissítjük. Illetve nyáron hosszan virágzó évelőket is ültetünk a Fő utcai virágágyakba, ezeknek a beültetését végezzük a napokban. Az ősz folyamán pedig hagymás évelőkkel is gazdagítottuk az ágyásokat, úgyhogy ezeknek is hamarosan látszik majd az eredménye” – mondta el a Fehérvár Televíziónak, Homoki László, a Városgondnokság kertészeti divízióvezetője. 

Összesen mintegy 50-60 helyszínen ültetnek városszerte új fákat és bokrokat.

A Fő utcai bültetések tervezésénél ügyeltek arra is, hogy ne csak tavasszal és nyáron, hanem télen is mutatósak maradjanak az ágyások.

“Az volt a cél, hogy hosszabban virágzó, vegyes színeket adó dísznövények legyenek az ágyásokban, és némi örökzöld is, melyek télen is adnak valamilyen díszértéket, hogy ne csak a kopár utca látszódjon a hideg évszakban az ágyásokban” – magyarázta a koncepciót a kertészeti divízióvezető. 

Nemcsak a Fő után, a Palotavárosi tavaknál, továbbá a  III. Béla király téren, a Gáz utcában és a Lövölde utcában is zajlik a munka.

Változatos méretű és fajtájú fákat ültetnek a kertészek. A cserélendő fajtáknál a többi egyedhez igazodva választottak növényt a faiskolai készlethez alkalmazkodva. Az új fák ültetése mellett cserélik a korábban kiszáradt egyedeket, és a korai fagyok miatt ősszel elmaradt faültetéseket is most pótolják a Városgondnokság szakemberei. 

forrás: FMC

Előző cikk

Szegedi véderdő program

Következő cikk

Műhold fából



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Erdők vízpótlása

Fennmaradásuk érdekében szükséges az erdők ökológiai vízpótlása! Elkezdődött az igények felmérése, szeptembertől pedig érdemi lépések várhatók! Igénybejelentés augusztus…