FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Hazai innováció támogatása

SONY DSC

A gazdaság újraindításában, Magyarország versenyképességének erősítésében jelentős szerep hárul az innovációs teljesítmény növelésére, amelyet a kormány a PIACI KFI konstrukcióval is ösztönöz. A rendkívül népszerű pályázat újabb fordulójában mától 35 milliárd forint támogatás érhető el – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, a lehetőséggel élve exportképes új termékeket, szolgáltatásokat és technológiákat fejleszthetnek a vállalkozások és a velük együttműködő kutató-tudásközvetítő szervezetek.

Az új kiírás ezúttal is azokat a vállalkozásokat célozza meg, amelyek elkötelezettek a piaci értékteremtés iránt, akár a hazai kutatóintézmények szakértőit is bevonva hoznak létre a piacon hasznosítható új termékeket és szolgáltatásokat. Az idei pályázat két alprogramban további 35 milliárd forintot fordít arra, hogy lehetőség szerint minden értékes projekt vissza nem térítendő támogatáshoz jusson.

Schanda Tamás kiemelte: „A nemzeti-polgári kormány létkérdésnek tartja, hogy egyetlen életképes, a gyakorlatban jól hasznosítható innováció se vesszen kárba azért, mert az ötletgazdának nincs saját forrása a megvalósításra. Az elmúlt két évben ez a konstrukció a növekvő kutatás-fejlesztési ráfordítások mellett is az egyik legfontosabb, legnagyobb keretösszegű innovációs pályázat volt. A fokozott érdeklődés miatt mostanáig összesen több mint 167 milliárd forint támogatást tettünk hozzáférhetővé az innovatív cégek számára.”

A 2021-1.1.3-PIACI KFI pályázaton belül két alprogram indul, az ’A’ alprogramra vállalkozások egyesével vagy csoportosan pályázhatnak maximum 500 millió forint összegig, míg a ’B’ alprogramra kutatói intézmények vállalkozásokkal együttműködve pályázhatnak legfeljebb 800 millió forintig.

A kétlépcsős pályázás ezúttal is megkönnyíti az érdeklődők dolgát. Első lépésben ugyanis elég egyszerűbb anyagot, csak a projekt szakmai programját és a hozzárendelt pénzügyi tervet beadni szakmai véleményezésre. A benyújtásra szolgáló elektronikus felület 2021. szeptember 27-én nyílik meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal honlapján. További részletes információk is az NKFIH oldalán érhetők el.

forrás: Innovációs és Technológiai Minisztérium / NKFIH

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Élményerdő 2021 applikáció

Következő cikk

Építőanyag árak esnek vagy nőnek?



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések