FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Vágj bele!

Vágj bele! – szól a beszédes üzenet, mely egyúttal a FABUNIO (Magyar Bútor és Faipari Szövetség), valamint a Hálózat a Regionális Fejlesztésért Alapítvány együttműködésében végrehajtott pályaorientációs projekt címét is adta egyben.

A 2021. októberében lezárult, európai uniós forrásból megvalósuló projekt a bútoripar munkaerőpiaci kihívásainak kezelését célozta meg, mégpedig a szakképzés és utánpótlásképzés oldaláról, a fiatalok, mint célcsoport megszólításával.

Businessman pressing virtual media type of buttons

A szakképzett munkaerő hiánya közismert probléma az iparágban. Napjainkban a fiatalok körében annak
ellenére sem népszerűek a bútoripari szakmák, hogy kimondottan jól jövedelmeznek és változatos szakmai kihívásokat kínálnak, igazi hivatássá tudnak válni. A szakképzésben zajló többlépcsős, átfogó reformfolyamat sikere azonban ténylegesen vonzóbbá teheti a szakmunkás életpályát és az iparágat a fiatalok számára. Ehhez azonban további beavatkozásokra is szükség van a szakma megszerzésének három fő szakasza, a toborzás, a szakképzés és a pályakezdés terén.

A szakképzés ideje alatt a legfontosabb feladatok egyike például – a piacképes szakmai tudás átadásán túl – a pályaszocializáció erősítése. Ezt különféle programokkal, rendezvényekkel és szolgáltatásokkal biztosítani lehet a képzés teljes időtartama alatt. A pályaszocializáció erősítését segítheti
a példaképek, életpályaminták megismerése, valamint az olyan szakmai feladatok, versenyek, amelyek az
élményszerű tapasztalatszerzést teszik lehetővé a tanulók számára.

Ma már számos jó gyakorlat, program is rendelkezésre áll, amelyek terjesztése, adaptálása meghatározhatja az ágazat szakmai jövőjét.

Fentiekhez igazodva a projekt keretében, kísérleti jelleggel egy pályaorientációs és életpálya-modellező szakmai műhelymunka is megvalósult a Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája szakképző intézmény tanulóinak bevonásával. Az „Önmenedzsment és életpálya-építés a bútoriparban” című program során a részt vevő tanulók négyórás időtartamban dolgoztak fel
olyan kérdéseket, mint az önismeret, önmenedzselés, a jövőbeli tervek és életpályaminták, valamint a jó szakembert jellemző ismérvek. A program kapcsán érkező visszacsatolások megerősítették azokat az előzetes várakozásokat, hogy a szakképzésben tanuló fiatalok nyitottak az ilyen jellegű fejlesztő alkalmakra.

A HÁRFA Alapítvány által kidolgozott és átadott módszertan mentén a Magyar Bútor és Faipari Szövetség a jövőben további hasonló programok megtartását tűzte ki céljául, a szakképző intézmények partneri együttműködésében.

A fenti program megvalósítására az Európai Szociális Alap forrásai terhére, európai uniós finanszírozás-
ból, a GINOP-5.3.5-18-2018-00072 sorszámú projekt keretében kerülhetett sor.

forrás: FABUNIO

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Úszófalu épült Abádszalókon

Következő cikk

Gyógyítás a természettel - orvosi beutaló az erdőbe



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések