FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Erdésztechnikus OSZTV

Sopronban rendezték meg az Erdésztechnikusok Országos Szakmai Tanulmányi Versenyének döntőjét. A megmérettetésre 15 diák került be, közülük 9-en a Roth Gyula Erdészeti Technikum csapatát erősítették. A versenyszámok között trófeabírálat, motorfűrész szerelés, és felismerés is szerepelt. Az eredményhirdetésen az első-három helyezettet, valamint a gyakorlati versenyszámok győzteseit is díjazták.

A megmérettetés írásbeli részét február 1-jén rendezték meg a Magyar Agrár – és Élettudományi Egyetemen Gödöllőn a Tudástranszfer Központ (Gépmúzeum) épületében. Az elődöntőn több, mint 100 diák vett részt az ország minden tájáról. A legeredményesebb 15 tanuló jutott be a verseny döntőjébe. A verseny a Kisalföldi ASzC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium szervezésében valósult meg.

fotó: Máthé Alexandra

„15 erdésztechnikus vett részt az Erdésztechnikusok Országos Szakmai Tanulmányi Versenyén, ebből 9 versenyző a Roth Gyula Erdészeti Technikumot képviselte, míg a többiek Szegedről érkeztek. Csütörtökön a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. támogatásával 6 gyakorlati feladatban mérték össze erejüket és tudásukat a fiatalok. A versenyszámok között többek között trófeabírálat, távolságbecslés, felismerés, motorfűrész szerelés, gyérítésjelölés, és határazonosítás is szerepelt. Ezekkel a feladatokkal az erdésztechnikusok a későbbiekben is találkozni fognak. A pedagógusok kitartó munkájának, a diákok szakmai elhivatottságának, a város elhelyezkedésének és az intézmény fejlett eszközparkjának köszönhetően vehetett részt 9 diákunk a verseny döntőjében” – mondta Sztojkáné Bodor Ildikó a Kisalföldi ASZC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója. „ Már 9.évfolyamos diákként is az volt az álmom, hogy részt vegyek ezen a versenyen és megmérettessem magam más iskolák diákjaival. A kedvenc versenyszámom a motorfűrész szerelés volt. A felkészítésben az iskola tanárai rendkívül sokat segítettek” – tudtuk meg Drózd Levente Pétertől. „ Az ágazati szakmai versenyen és az országos szakmai tanulmányi versenyen is jó eredményekkel szoktunk szerepelni. Az országos versenyre már másfél hónappal ezelőtt megkezdődött a felkészülés. A versenyszámok közül a trófeabecslés és a választékolás állt hozzám a legközelebb”- mondta Holl Kristóf.

A végeredmény a szóbeli vizsga és a gyakorlati versenyszámok alapján alakult ki. Az eredményhirdetésen Bagdán Boglárka agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár és dr. Farkas Ciprián polgármester köszöntötte a résztvevőket. „ A szakmai versenyeken mindig olyan diákok méretik meg magukat, akik jól ismerik a szakmájukat és az ismereteiket is szeretnék bővíteni. Ezek a megmérettetések jó lehetőségek a szakmai tudás bővítésére. Az agrárszakmák oktatása során a környezet és a Föld védelmének fontosságára kiemelt figyelmet fordítunk” – hangsúlyozta az agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár.

fotó: Máthé Alexandra

„Sopronban a közép és felsőfokú tanulmányokat tekintve az erdész-technikusok és az erdőmérnökök színvonalas oktatásban részesülnek és széles körű szakmai tapasztalatokkal gazdagodnak. A városban az erdészképzésnek dicső múltja és fényes jövője van. Reméljük, hogy minél több középiskolás diák választja a Soproni Egyetemet, ahol versenyképes tudást és piacképes diplomát szerezhetnek. Az erdésztechnikusok Országos Szakmai Tanulmányi Versenyén minden résztvevő rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodott– mondta dr. Farkas Ciprián.

fotó: Máthé Alexandra

Eredmények:

Erdésztechnikus OSZTV – Roth Gyula Kupa

* Írásbeli: KÁLMÁN LEÓ – SOPRON

* Határazonosítás: KÁLMÁN LEÓ – SOPRON

* Gyérítés jelölés: HERBER LÓRÁNT – SOPRON

* Fakészlet meghatározás: FARKAS LEVENTE – SOPRON

* Motorfűrész szerelés: HERBER LÓRÁNT – SOPRON

* Választékolás és számbavétel: NÉMETH VIKTOR ANDRÁS –SZEGED

* Lövés kispuskával: LÉGRÁDI SZABOLCS –SOPRON

* Trófea minősítés és távolságbecslés: LÉGRÁDI SZABOLCS – SOPRON

* felismerés: LÉGRÁDI SZABOLCS – SOPRON

* gyakorlati összetett versenyszám: Horváth Máté Attila – SOPRON

Összetett eredmény:

15. Nagy Bernadett, Szeged

14. Farkas Andrea – Szeged

13. Drózd Levente Péter -Sopron

12. Fehér Emma – Szeged

11. Kovács Szebasztián Ferenc – Sopron

10. Holl Kristóf – Sopron

9. Krizsán János – Szeged

8. Csóti Viola Katica – Szeged

7. Farkas Levente – Sopron

6. Tóth Ábel – Sopron

5. Herber Lóránt – Sopron

4. Légrádi Szabolcs – Sopron

III. HORVÁTH MÁTÉ ATTILA -SOPRON

II. NÉMETH VIKTOR ANDRÁS –SZEGED

I.KÁLMÁN LEÓ – SOPRON

fotó: Máthé Alexandra

forrás: SopronMédia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Szemétszedés kisvonattal

Következő cikk

Elindult az eFöld Portál



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések