FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

A harmadik faipartörténeti könyv

Az Inform Kiadó hamarosan megjelenteti dr. Tóth Sándor harmadik, faipartörténettel foglalkozó kötetét. Kérjük, tekintsék meg a kiadvány ismertetőjét, valamint a kiadó ajánlatát az új kiadású könyvben történő megjelenési lehetőségekre.

Tóth Sándor László vagyok, nyugdíjas faipari mérnök, c. egyetemi tanár. Eddig több, mint 40 írásom jelent meg a FATÁJ-ban, 70 a Magyar Asztalos-ban és 75 írásom a FAIPAR szakfolyóiratban.
A fafeldolgozás, a faipar történetéről két könyvet írtam; a második az 1945 és 2000 közötti időszakról 2001-ben jelent meg az Agroinform Kiadónál. Akkor mondta egy kollégám, hogy meg kellene írnom a 2000 és 2020 közötti faipar történetét is. Eljött ez az idő is, bár a 2005. előtti aktív koromban áttekinthetőbb volt a szakma, hozzáférhetőbbek voltak a történeti források. Megszűnt a HIRFA magazin, a PROFI FA, szerencsére továbbra is elérhető a FATÁJ-online hírforrás és a Magyar Asztalos szakfolyóirat (igaz, már ez is digitális).
Azóta azonban újabb faipartörténeti dokumentumok kerültek elő. Pl.: az első világháború előtt Belistyén 8 gatteros fűrészüzem működött, a háború elején Albertfalván favázas harci repülőgépeket gyártottak. Gyűjtöttem, ami a szaksajtóban 2000 és 2020 között a szakmáról a korábban is tárgyalt fa- és bútoripari cégekről megjelent, fel is dolgoztam (ebben a Covid is besegített).
A cégtörténetek többségét az érintetteknek megküldtem (További cégek bekerülését sem zárom ki).

Így állt össze a harmadik faipartörténeti könyv: A fafeldolgozás. Szemelvények a 19., 20. és 21. századeleji történetéből. A kézirat mintegy 330 oldalas.

A kötet tartalomjegyzékét itt, a 7.1. Vertikumok c. fejezetét itt érhetik el.

A „Fafeldolgozás – szemelvények” c. könyv jellemzői:
Szerző: Tóth Sándor, 1173 Budapest, Sima u. 37/3; Tel: +361 2575 269
E-mail: sandor.toth9@gmail.hu, toth.sandor.laszlo.43@gmail.com
Terjedelem: 320–360 oldal B/5 formátum
Benne ábra: 150 + 16 oldal színes betét
Kivitel: puha kötés/kemény kötés – példányszám korlátozott

Ha szeretné támogatni (hirdetéssel, vagy előrendeléssel, több példány igénylésével) a szakkönyv megjelenését, 2022. május közepéig jelezze szándékát a fentiek szerint a kiadó felé!

Kiadó: Inform Kiadó és Nyomda (volt Agroinform) 1149 Budapest, Angol u. 34.
E-mail: studio@informstudio.hu
Kapcsolat: Bolyki István, Mobil: 06-20 314-5174

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Soproni diákok tették szebbé a botanikus kertet

Következő cikk

Az erdészeti ágazat kilátásai 2020-2040.



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések
Tovább

Végleg bezár a KIKA

Ausztria: Nem sikerült vevőt találni a neves osztrák bútoráruházláncra, 114 év után az összes üzlet bezár. A KIKA-t…