FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

Szemétszedés kisvonattal

Pálházi Állami Erdei Vasút – gyönyörű környezetben tisztíthatják meg az erdőt a lelkes önkéntesek.

Díjmentesen utazhatnak a Pálházi Állami Erdei Vasúton május 7-én, szombaton azok, akik bekapcsolódnak a kisvasút környékét megtisztító szemétszedésbe. A résztvevők számára 9.55-kor indul különvonat Pálházától Rostalló végállomásig. Gyülekező 9.40-től lesz. Az eseményre előzetes regisztráció szükséges május 6., péntek 12 óráig a kisvasut@eszakerdo.hu e-mail-címen – olvasható az Északerdő Zrt. honlapján. 

A Pálházi Állami Erdei Vasút pályája ipari anyagmozgatás céljából épült 1888-ban, így ez hazánk egyik legöregebb kisvasútja. A menetrend szerinti személyszállítás csak 1958-ban indult meg rajta. Napjainkban a hegyközi térség egyik leglátogatottabb turisztikai attrakciója. Nyomvonala a Kemence-patak völgyében húzódik, Kőkapu a térség kedvelt úti célja, ahol vadászkastély és csónakázótó található. 

Az Északerdő Zrt. első alkalommal hirdet szemétszedő akciót a területen. Rostallóról gyalogosan indulnak majd vissza a kisvasút mentén az önkéntesek zsákokba pakolva, vonatra rakodva, illetve kijelölt pontokra gyűjtve a hulladékot. A szemétszedést Pálháza végállomásig tervezik. A teljes táv a két végállomás között 9,1 kilométer. Védőkesztyűt és szemetes­zsákot biztosítanak, gumicsizma viselése ajánlott.

forrás: BOON

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Föld napja: Az erdőtalaj minőségének megőrzése

Következő cikk

Erdésztechnikus OSZTV



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések