FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

GoGreen faültetés Felsőtárkányban

Idén közel 2500 facsemetét ültet el Felsőtárkányban a az egri székhelyű HRT Spedition Kft. A faültetési akció a cég GoGreen programja keretében valósul meg, melynek célja a szemléletformálás és a fenntarthatóság. Hétfőn a cég munkatársai el is kezdték a munkálatokat.

Mint az a cég közösségi oldalán olvasható, a HRT Spedition számára nem ismeretlen fogalom a társadalmi felelősségvállalás, hiszen évek óta részt vállalnak az egri sportélet támogatásában, vagy bekapcsolódnak különböző jótékony megmozdulásokba, esetleg ők maguk generálják azt. Hitvallásuk, hogy a jövőt a jelenben alapozzuk meg.

A cég környezettudatos kezdeményezése jó hatással van a munkahelyi közösségre is, hiszen a dolgozók többsége úgy döntött, hogy családjával csatlakozik a két ütemben megvalósuló zöldítési akcióhoz. A lebonyolításban az EGERERDŐ Zrt. nyújtott segítséget, akik szinte azonnal az ötlet megvalósítása mellé álltak.

A felsőtárkányi Egeres-völgy kezdetén, a vadbemutató kert és emlékerdő közelében, idén mintegy 2500 fát ültetnek két ütemben, most tavasszal az első és idén ősszel a második ütem is megvalósul.

Cseh Attila kereskedelmi igazgató a kezdeményezés kapcsán elmondta: örül annak, hogy az egri iroda valamennyi dolgozója csatlakozott a faültetési akcióhoz, így a környezetvédelmi szempontok mellett szemléletformálás és közösségépítés is megvalósul.

Az EGERERDŐ Zrt. nagy örömmel fogadta a kezdeményezést, hiszen aki fát ültet, bízik a jövőben és minden egyes fa ültetésével hozzájárul az ország zöld felületeinek növeléséhez.

Ifj. Ősz Gusztáv erdőgazdálkodási és természetvédelmi vezérigazgató-helyettes bízik benne, hogy más cégek is felismerik ennek klímavédelmi illetve közösségformáló jelentőségét és a jövőben több hasonló programnak lehetnek házigazdái.

forrás: EgerHírek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

KEFAG Zrt. FSC® erdőgazdálkodási auditja

Következő cikk

Fabunio tour – Milánói szakvásár-látogatás



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések