FATÁJ-online szaklap: események, gazdasági jelenségek a faiparban, bútoriparban, asztalosságban, erdőgazdálkodásban és a kapcsolódó területeken.
Naptár

Közelgő események

ÉMI Nemzeti Mintaházpark

ÉMI Nemzeti Mintaházpark látványterve

Az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. tavaly ősszel közzétett Mintaházpark pályázata (az építőipari ágazati szereplők számára korszerű, innovatív megoldásaik, termékeik, rendszereik bemutatására egy erre alkalmas mintaház tervezésével és megépítésével) lezárult, kihirdették a támogatást nyert projekteket.

Az ÉMI Nemzeti Mintaházpark kialakítására tavaly nyáron kiírt pályázat kapcsán idén májusban döntés született a támogatást elnyerő – és hamarosan megépülő – pályamunkákról. 12 épület megvalósításának költségét támogatja + egy kiállítási közös épület kivitelezését koordinálja az ÉMI.

Az ÉMI Nemzeti Mintaházparkjában megvalósuló bemutató épületek
A Mintaházpark tartalék-listájára került épület-tervek

A tervek szerint 2023. május 31-ig kell a nyertes mintaházakat felépíteni a pályázó cégeknek.
A legalább 7 éves ideig üzemelő mintaházakra vonatkozó kötelező elvárások ezek voltak:
• A mintaháznak a hatályos építési jogszabályoknak szükséges megfelelnie.
• Kizárólag lakófunkciót bemutató családi mintaház tervezhető, építhető.
• Max. 2 szintes mintaház építhető, a Szentendre Építési Szabályzatnak megfelelő
magasságig.
• A beépíthető területek tervezett méretei: 12 x 8 m

forrás: ÉMI Kft.

1 megjegyzés
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Előző cikk

Ingyenes tűzifagyűjtési engedélyek Lettországban

Következő cikk

Cellulózhab katonai álcázáshoz



Stihl
(x) hirdetés
Kapcsolódó bejegyzések